Belföld

Eltiltottak egy papot a hitoktatástól, miután súlyos vádak merültek fel Kecskeméten

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek egyházi vizsgálatot, a rendőrség nyomozást indított, de a tankerület szerint bántalmazás nem merült fel.

Belső egyházi vizsgálatot indítottak, miután egy hitoktató pappal szemben gyermekbántalmazással kapcsolatos vádak merültek fel a kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskolában – derült ki a KecsUP című helyi lap cikkéből. A vizsgálat idejére a római katolikus papot a főegyházmegye közlése szerint eltiltották minden, hitoktatással összefüggő tevékenységtől.

A lap cikke szerint több felső tagozatos diák azt állította, hogy a pap hittanórán „fogdosta” őket, dolgozatíráskor „puskát keresve” belenyúlt a zsebükbe, illetve egyes állítások szerint ugyanezzel az indokkal le kellett tolniuk a nadrágjukat. Az egyelőre nem bizonyított vádakat egy névtelen levélíró fogalmazta meg, aki szerint több szülő megerősítette a történetet. A lap egy szintén névteleséget kérő édesanyára és két, egymástól független forrásra hivatkozott, akik szintén hallottak az esetekről.

A hozzánk eljutó információk nyomán azonnal belső egyházi vizsgálat indult, amely idejére a nevezett klerikus eltiltásra került minden hitoktatással összefüggő tevékenységtől. A Főegyházmegye, hasonlóan eddigi gyakorlatához, a jelen ügyben is együttműködik a világi hatóságokkal az eset pontos kivizsgálása érdekében

– felelt Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a lap megkeresésére.

A lap megkereste a Kecskeméti Tankerületi Központot is. Pálfi Tamás tankerületi igazgató válaszában azt írta, hogy az iskola minden érintett felet meghallgatott, és az esetet kivizsgálta a megfelelő eljárás keretében. A tankerület közlése szerint a vizsgálat alapján megtették a szükséges intézkedéseket, amit minden érintett fél elfogadott. A lapnak azt írták, hogy „a kérdésben szereplő bántalmazás nem merült fel”.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság – miután a lap megkereste őket az ügyben – felvette a kapcsolatot a tankerülettel, majd a tőlük beszerzett elsődleges információk alapján a történtek tisztázása érdekében nyomozást rendelt el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik