SZILI KATALIN, MSZP: Leltár előtt
Népszerûség: Szonda Ipsos: 44%, Medián: 46%, Századvég-Forsense: 58%
A társadalom különböző rétegeinek aggályait akarja közvetíteni a koalíció felé az Országgyűlés elnöke, aki szerint eljött a nemzeti összefogás ideje.
– Ugyancsak felforrósodott Ön körül a levegő, mint valahányszor, ha megszólal: az SZDSZ egyenesen ellenséges lépésként értékelte, hogy az egészségbiztosításról szóló törvény végszavazása előtt a voksolás februárra történő elhalasztását kérte. Mi miatt aggódik, s mire számít: a sztrájkhullám a karácsonyt is beárnyékolja?
– A tudományos élet képviselőitől kezdve a szakmai és érdekképviseleti szervezetekig számtalan megkeresést kaptam. Azt kérték, járjak közben annak érdekében, hogy a törvényt ilyen formában ne fogadja el az Országgyűlés. Azt szerettem volna elérni, hogy a februárig nyitva álló időben egyeztetéseket tartsunk, s ismertessük meg az emberekkel a változások részleteit. Kértem, hogy hozzák nyilvánosságra azokat az alsóbb szintű jogszabályokat, amelyek kitöltik tartalommal, azaz működőképessé teszik a törvényt.
– Tudomásom szerint ezek legfeljebb csak „gondolatban” léteznek, kimunkálásuk még hátravan.
– Feltételezem, ha másként nem, koncepció szintjén azért mégiscsak megvannak. Ezekkel együtt már koherens egységben lehetne vizsgálni, milyen is lesz az új rendszer. Az álláspontommal egyébként nem vagyok egyedül. Így látja az MSZP-n belül a Fenntartható Fejlődés Munkacsoport, de az Akadémia szakértői, s a többi közt az a 140 értelmiségi is, akik kiáltványukat megfogalmazták. A törvény elfogadásától függetlenül, nyugodt, békés, szeretetteli karácsonyra számítok.
– És azt követően? Hallott arról, hogy elhúzódó utcai megmozdulásokra kell felkészülni, „puskaporos” hangulatban kezdődik az újév?
– Szeretném felhívni a figyelmet: az, hogy a demonstrálók kivonulnak az utcára, valaminek a következménye. Egy demokratikus jogállamban nem lehet egyetlen csoportnak sem megkérdőjelezni azt az alkotmányos jogát, hogy élhessen a gyülekezési törvényben és az alaptörvényben deklarált jogával, s demonstrálhasson, kifejezhesse a tiltakozását. Meggyőződésem egyébként, hogy az ünnepeket nem fogják megzavarni.
– Még az egészségbiztosítási törvénynél maradva: nem gondolja, hogy reménytelen a konszenzus megteremtése, hiszen amit nem tudott a kormány egy év alatt elérni, az miként sikerülhetne az elkövetkező két hónapban?
– Két külön dologról van szó. A koalíciós egyeztetés nyilvánvalóan a kormány feladata. Azon médiamunkások, akik ostoroznak, hogy megint borsot török a kabinet „orra alá”, szintén elismerik: a törvény sok sebből vérzik. Velem együtt sokan mások is hiányolták a párbeszédet. Zárójelben mondom: már nem is az egészségbiztosításról folyik a vita, hanem valahol, „magasabb szinten”… Politikai szimbólummá vált a reform, ezért övezi oly nagy várakozás!
– Valóban szimbólummá vált: a kompromisszumképtelenség. De akik nemet mondanak rá, azoknak mi a válaszuk arra, hogyan lehet 3,9 millió járulékfizető pénzéből 10 millió ember egészségügyi szolgáltatásait fedezni?
– Maximálisan egyetértek azzal, hogy szükség van az egészségügy alapvető minőségi átalakítására. Ugyanakkor úgy látom, a mai napig nincsenek tisztázva alapfogalmak. Nem érthető a társadalom számára, hogy mi történik. A nyilvánosság előtt sokáig arról folyt a vita, hogy egy vagy több biztosító működjön. Ehhez képest maradt az egy biztosító, és azon belül több, kisebbségi üzleti tulajdonú pénztár jön létre. A pénztárak pedig alapvetően az egészségügyi szolgáltatások szervezését segítik. Félrevezető volt tehát az „egy vagy több biztosító” kérdésfelvetés. A koalíciós alku nyomán létrejött rendszer sarokpontjait bár deklarálták – például azt, hogy marad a szolidaritáson alapuló nemzeti kockázatközösség, senki nem esik ki a rendszerből, s nem kell többet fizetni a jövőben sem a szolgáltatásokért -, a garanciáit azonban már sokan nem látják hosszú távon biztosítottnak. Baloldali politikusként számomra rendkívül fontos, hogy a törvény továbbra is segítse a „társadalmi háló” megmaradását.
– Az Országgyűlés elnökeként hogyan látja, létrejöhet párbeszéd a parlamenti pártok között még ebben a ciklusban?
– Ha azt válaszolom, „igen”, akkor azt mondják rám, hogy rendkívül naiv politikus vagyok, netán idealista. Ha azt felelem, hogy „nem”, akkor abba kellene hagynom a politikát, mivel ez azt jelentené, reményét sem látom a változtatásnak. A politikai osztálynak mindenesetre előbb vagy utóbb be kell látnia, nem lehet kizárólag az egymással folytatott küzdelemre alapozni az ország sorsát, jövőjét. Tudnunk kell alapvető kérdésekben egyetérteni. Erre egyébként már van pozitív példa: ősszel valamennyi párt egyetértett abban, hogy a fenntartható fejlődés jegyében dolgozzunk ki egy 2025-ig tartó, hosszú távú stratégiát. A koncepció kimunkálása a jövő március végéig létrejövő Fenntartható Fejlődés Nemzeti Tanácsának feladata lesz. Pontosan azt a célt szolgálja, hogy párbeszéd alakuljon ki a pártok, a kormányzat, a civil szervezetek, a tudomány és az érdekképviseletek részvételével.
– Az együttműködés érdekében várható-e, hogy gesztusokat tesz az MSZP az ellenzék irányába, s ne az történjen, hogy amit a Gyurcsány-kabinet elkezd, azt a következő kormány majd visszacsinálja?
– Arra a kérdésre, hogy az MSZP fog-e gesztusokat gyakorolni, nem vagyok hivatott válaszolni. Én is csak a reményemet tudom kifejezni, hogy közelednek az álláspontok. Hozzáteszem: kettőn áll a vásár! Házelnökként ugyanakkor próbálok dolgokat kimondani. Ennek jegyében kértem az egészségbiztosítási törvény végszavazásának az elhalasztását is, hogy ne álljon elő az az állapot, amelyben ma mindenki a bizonytalanságait fogalmazza meg. Nem lehet, hogy négyévenként minden a nulláról kezdődjön, s amit egy kormány a modernizáció vagy reformok jegyében megalkot, azt a másik lerombolja.
– Módosít-e a szocialista párt 2010-ig a reform-filozófiáján, s bekövetkezhet-e változás a vezetés élén?
– Megkérdőjelezhetetlen, hogy bele kellett vágni azokba az átalakításokba, amelyeket a rendszerváltás óta csak halogatott minden kormány. Ugyanakkor 2008-ban leltárt kell készítenünk arról, hova jutottunk, milyen eredményeket értünk el, s mit akarunk még megvalósítani. Komoly megmérettetések előtt állunk, két év múlva európai parlamenti választások lesznek, s 2011-ben Magyarország látja el az EU soros elnöki tisztét. Utóbbi megint csak olyan terület, ahol konszenzus kell a politikai erők között, hogy Magyarország sikeresen lássa el a feladatát.
– Mit jósol? A mostani 15-18 százalékos népszerűségi index 2010-ben több lesz vagy kevesebb?
– Ön túl jó hozzánk, az a 15-18 már csak 13 százalék. Nem vagyok jós, de azt gondolom: kell, hogy legyen út felfelé. KÓSA LAJOS, FIDESZ: Bármi lehetséges
Népszerűbb a „főnökénél”, ám ezt természetesnek és mindkettejük számára előnyösnek gondolja a Fidesz alelnöki posztját is betöltő debreceni polgármester.
Népszerûség: Szonda Ipsos: -, Medián: 54%, Századvég-Forsense: 61%
– Előny vagy hátrány a Fidesz legnépszerűbb, elfogadottságban a pártelnököt is leköröző politikusának lenni?
– Én polgármester vagyok, a pártelnök viszont kénytelen egy sor olyan kérdésben megnyilvánulni, amelyek miatt nem népszerű a baloldali szimpatizánsok körében. Noha a Fidesz alelnöke is vagyok, éppen polgármesteri mivoltom miatt nem tehetem meg, hogy a városom baloldali szavazóit magam ellen hangolom. Abból a szempontból pedig kifejezetten előny ez a népszerűség, hogy a pártelnök szerencsés csapatkapitánynak tudhatja magát. Hiszen olyan játékosok vannak a csapatában, mint a hódmezővásárhelyi Lázár János, vagy én. Ez erősíti őt, nem pedig gyengíti. Tehát kérdésére a válasz: egyáltalán nem hátrány, sőt, a szituáció egyenesen kézenfekvő.
– Az ország egészét tekintve mire elég a helyi szinten mutatkozó eredményesség?
– Önmagában az a tény, hogy helyi szinten számos politikus van, aki sikeres, fel tud mutatni valamit, engem bizakodással tölt el. Más kérdés, hogy a mai magyar politikai térben ez mire elég, különösen, hogy a hatalmon lévő politikai garnitúra nyíltan vallja, nem számít, mi a valóság, s ki mit gondol. Talán még a Kádár-korszakban is többet adtak a csepeli munkás véleményére, mint manapság.
– A Fidesz hogyan elégíti ki ebbéli kíváncsiságát? Hogyan méri le például az emberek hozzáállását a napokban bemutatott programjához? Újfent országos konzultációkkal?
– Nem elsősorban az a kérdés, hogyan tud a dokumentumból minél szélesebb konszenzuson alapuló programot készíteni a Fidesz, hanem az, mikorra kell ezt megcsinálni. Ha holnap előállunk egy cselekvési programmal, holnaputántól arról szól a politikai diskurzus, miért kell a Fidesztől megmenteni az országot. Fölösleges ezt a vitát kirobbantani, a szocialisták amúgy is keresve keresik azokat a fogódzókat, amelyek révén elterelhetik a figyelmet saját, katasztrofális kormányzásukról. Nézze meg, milyen törvényekre futotta az elmúlt időszakban a koalíciónak! A melegek regisztrált élettársi közösségének engedélyezése vajon tényleg egyike a száz legégetőbb problémának? Vagy említhetném a női kvóta kérdését is, ami az ország egészének a szempontjából nem oszt, nem szoroz.
– Ezért kellett előállnia épp most a Fidesznek a maga verziójával, hogy „megmondja a tutit”?
– Abszurdnak érzem azt az ellenzék irányába mutató közvárakozást, hogy mondja már meg végre a Fidesz, mi legyen. Ám ez az elvárás attól még létezik. Egy ilyen típusú iránymutatásra azért van különösen nagy szükség, mert a kormánynak közel hat éve nincs sem társadalompolitikai, sem pedig gazdaságpolitikai víziója. Olyan pedig, amely legalább minimális társadalmi konszenzuson alapulna, aztán végképp nincs. Az látszik, hogy ez a kormány dogmatikus módon és liberális alapon piacosít mindent, függetlenül attól, hogy kell-e vagy sem. A Fidesz politikai programja azt tartalmazza, milyen változtatásokkal látjuk a kiutat abból a társadalmi válságból, amely ma Magyarországot jellemzi. Félreértés ne essék: a program nem fordítható le konkrét kormányzati intézkedésekre. Ez egy elképzelés, társadalompolitikai vízió arról, mit is kellene elérni az országban. Az egy második kör, hogy ennek a konkrét eszközrendszerével foglalkozzunk. De azt mindenesetre nem kerülhette el a Fidesz, hogy előálljon a maga elképzeléseivel; bár hol vannak még a választások…
– Épp a napokban pendítette meg Orbán Viktor pártelnök, hogy a népszavazást előrehozott választásként is fel lehet fogni.
– A népszavazás egy dolog, és egészen más tészta az előrehozott választás. Utóbbin új parlamentet választanak, a népszavazáson viszont nem. Szimbolikusan persze a népszavazás fontos kérdés a hatalmon lévő politikai elit sorsát illetően, hiszen az emberek véleményt alkotnak a kormány által hozott intézkedésekről, ilyen értelemben a kormány munkájáról. Aki a vizitdíjra nemet mond, az a kormányból sem kér. Kérdés, hogy mi következik ebből egy demokráciában. Nálunk valószínűleg nem történik semmi.
– Ez törvényszerű a Lajtán innen?
– Pontosítanék: nálunk bármi lehetséges. Az is benne van a pakliban, hogy a szocialistáknál betelik a pohár, mint ahogy az is, hogy Gyurcsány Ferenc 2010-ig kihúzza. Azok után, hogy az alapvető emberi jogokra oly kényes szabad demokraták simán szemet hunytak a múlt ősszel történt rendőri túlkapások fölött, hogy a szocialistákban írmagja sincs a szociális érzékenységnek, manapság minden elképzelhető, meg az ellenkezője is. Ez nem változtat a tényen, hogy Gyurcsány bukott politikus, bár azt nem tudom, meddig lesz még hatalmon. Sokáig is húzhatja, bár egyre több jele van annak, hogy a szocialisták felismerték, Gyurcsánnyal a semmibe tartanak. Egyre többet beszélnek ki, mind többször hallani, hogy a kormányfő sem tévedhetetlen, nem nélkülözhetetlen. Gyurcsánynak hallatlan erőfeszítésekbe és kockázatos lépésekbe kerül, hogy egyben tartsa a pártot. Egy demokráciában ez a fajta hatalomgyakorlás kudarcra van ítélve. Mintha egy politikai végjátéknak lennénk a tanúi: már semmi nem számít, már semmire nem adunk.
– Ennyire tragikusnak látja a helyzetet?
– Igen. Nem mondom, hogy nem voltunk már sokkal rosszabb helyzetben is, ott volt például a tatárjárás, de ha jobban belegondolok, annyira elképzelések nélküli a kormányzati politika, hogy nem vagyok benne biztos, létezik olyan akármilyen szűk csoport is, amelyiknek egybecsengene az érdekeivel.
– Milyen írt javasol a bajra?
– Először is a problémákat illene beazonosítani. Az igazi bombák nem a napi aktualitások, hanem azok, amelyek mély válsággal fenyegetnek, mégsem teszünk ellene semmit. Például a nyugdíjrendszer, amely változtatás nélkül nem lesz képes a Ratkó-korszak éveken belül nyugdíjba vonuló nemzedékeit ellátni. Ezzel összefügg a társadalom visszafordíthatatlannak tűnő elöregedési folyamata, vagy a munkaerő-piaci igényektől teljesen elszakadt felsőoktatási rendszer válsága. Egyre nehezebb munkára szocializálódott szakembereket találni, így ha be is indulna a gazdasági növekedés, kevés a hozzáértő ember.
– Hol lát kitörési pontokat?
– A saját városomban látott példák is azt támasztják alá, kizárólag a magas hozzáadott értéket előállító iparágakba érdemes bekapcsolódni. De, bármennyire is meghökkentő, nagy lehetőségnek gondolom az egészségügyet is, amellyel kiléphetnénk az európai piacra. Nem a személyzet exportjára gondolok, hanem a betegek importjára. Ugyanaz a sérvműtét Londonban négyszer annyiba kerül, mint nálunk, és többet is kell rá várni. Ezért tartom kirívó ostobaságnak, hogy nem számba vettük az ellátóhelyeinket, hanem nekiálltunk megszüntetni azokat, az élen a sebészként fellépő, körfűrésszel operáló Horváth Ágnes egészségügyi miniszterrel. Pedig ebben a sajátos szolgáltatásexportban a magántőke is szerephez juthat, és szerintem kapna is az alkalmon, hiszen ebben van pénz, nem az általános egészségügyben. De ahogy lángszóróval nem lehet aratni, ugyanúgy fűrésszel sem lehet műteni. FODOR GÁBOR, SZDSZ: Ahol nincs vita, nincs demokrácia
A szabad demokrata miniszter a hitelesség hiányát tartja a magyar politika, illetve az SZDSZ előtt álló legfőbb kihívásnak.
– Miközben az Ön népszerűségi indexe jóval 40 százalék fölött áll, bő 15 százalékpontot verve pártelnökére, Kóka Jánosra, az SZDSZ ma már szinte eposzi jelzőként viseli az „egyszázalékos párt” titulust. Mit gondol, más lenne a helyzet, ha Ön nyeri márciusban a pártelnökválasztást?
Népszerûség: Szonda Ipsos: 40, Medián: 44%, Századvég-Forsense: 53%
– Annak idején azért indultam el a pártelnökségért, mert az volt a meggyőződésem, hogy az a program, amelyet képviselek, segíthet az SZDSZ helyzetén. A szavazás után azt kértem a támogatóimtól, hogy tudomásul véve az eredményt, elveink megtartása mellett álljunk oda az elnök mellé, és támogassuk a programja megvalósításában. Ez Kóka János programja, de igyekszem segíteni őt, hiszen egy csapatnak vagyunk a tagjai.
– Jól értem, hogy csupán az SZDSZ-tag lojalitásáról van szó, a programtól viszont elhatárolódik?
– Nem erról van szó. Az SZDSZ megalkotott egy közös programot. Készítettünk egy olyan stratégiát, amely a sikeresség és a hitelesség két kulcsszaván nyugszik. Emlékezetes, hogy egyik oldalról a sikeresség, a másik oldalról a hitelesség volt az a két vezérszó, amin vitatkoztunk a pártelnökválasztás idején. Majd megkíséreltük egybegyúrni ezeket a programokat. Tehát nem puszta lojalitásról van szó, hanem arról, hogy más a helyzete és a felelőssége egy miniszternek, illetve más egy pártelnöknek. Bennem a legteljesebb nyitottság és lojalitás él az SZDSZ iránt, és ezt igyekszem is mindenben megmutatni, amiben lehetséges.
– Kóka János a siker pártjává akarta tenni az SZDSZ-t. Ön szerint mára ez megtörtént?
– Akkor is azzal érveltem, hogy önmagában a sikeresség középpontba állítása nem jelent semmit egy politikai párt számára. A mai magyar politikai élet legfőbb problémája a hitelesség kérdése. Így az SZDSZ szavazói számára sem az a fő kérdés, hogy a siker kultuszát tudjuk-e a középpontba állítani, hanem az, hogy visszaszerzi-e a hitelességét a párt. Úgy gondolom, ehhez a szabad demokratáknak három területen kell nagyon aktívaknak lenniük. Racionális és kiszámítható, hiteles gazdaságpolitikát kell vinnünk; vagyis nem mondunk olyat, amiről egy év múlva kiderül, hogy csak üres lózung volt, és ellentétes a valósággal. A második fontos irány a jogállami normákhoz való szigorú ragaszkodás. Őriznünk kell az alkotmányosságot minden populista szándékkal szemben, márpedig ilyet látunk az ellenzéki oldalról és az MSZP oldaláról is. Végül a harmadik: a politika becsületének a helyreállítása. Ez az összeférhetetlenségi törvények elfogadását feltételezi, tehát olyan miliőnek a kialakítását, amelyben nagyon világos, mit várunk el a közszereplőktől. Ezen túlmenően nagyon lényegesnek értékelem még, hogy új elemeket hozunk be a politikai kultúránkba, ilyen például a zöld ügy.
– Ha már itt tartunk, környezetvédelmi miniszteri ténykedése szintén közrejátszik a népszerűségében. Egyebek közt véget vetett a Rába-habzás évek óta tartó vitájának. Valóban vége?
– Igen, vége. Amikor hivatalba léptem, az osztrákok gyakorlatilag tárgyalni sem voltak hajlandók erről a kérdésről, és nem ismerték el a felelősségüket. Ma ott tartunk, hogy teljességgel elismerik a felelősségüket, azt, hogy a bőrgyárak okozta szennyezés a fő oka a Rába habzásának. Vállalták, hogy szűrőket építenek be a bőrgyárak vezetékeibe, valamint 2009-ig bezárnak egy geotermikus erőművet, amely szintén felelős a Rába szennyezéséért.Emellett megszigorították a környezeti határértékeket, és azok betartását keményen számon kérik – és mérik. Mindez csakis úgy jöhetett létre, hogy kormánypárt és ellenzék ugyanazt mondta az osztrák félnek. Ha Sólyom László köztársasági elnökről volt szó, ha Szili Katalinról, Gyurcsány Ferencről, ha a környezetvédelmi bizottságról, amelynek az elnöke Katona Kálmán, bárki találkozott az osztrák féllel, ugyanazt mondtuk. Teljes volt köztünk az együttműködés.
– A Rába ügye tehát sikertörténet, az egészségbiztosítási reformot viszont az ország jelentős része elutasítja. Sokan állítják, hogy az egyszázalékos SZDSZ kényszeríti rá az akaratát a nagyobbik koalíciós pártra, úgymond, „a farok csóválja az országot”. Érdemes az SZDSZ-nek a mostani helyzetében szembe menni az ország „99 százalékával”?
– Ez a koalíció közös döntése. Jómagam mindvégig azt képviseltem, hogy támogatni kell az egészségügyi reformot. Tudom persze, hogy számtalan ellentmondással van tele, és már eddig is számos olyan döntés született, amelyeket szakmai alapon jogosan vitatnak. Én a reform lényegét tartom fontosnak. Az pedig arról szól, hogy az egészségügy helyzete megváltozott. Az orvoslás költségei hihetetlen módon megnőttek az elmúlt 10-15 évben, amivel az egészségügy finanszírozási rendszere nem tudott lépést tartani. Ráadásul Magyarország a költségvetés hiánya miatt pluszforrásokat sem tud bevonni. Azaz, ha azt akarjuk, hogy a rendszer képes legyen a betegeket civilizált módon gyógyítani, képes legyen a megújulásra, ahhoz valahonnan tőkét kell előteremtenünk. Ezért fontos a magántőke aktív szerepvállalása az egészségügy átalakításában. Mindamellett nem hiszem, hogy szembe mennénk az ország 99 százalékával. Erős lobbicsoportokkal megyünk szembe, amelyek elszántan védik pozícióikat. Az egészségügyben most uralkodó állapotok csupán egy szűk rétegnek kedveznek. Meggyőződésem, hogy a mostani reformmal az emberek túlnyomó többsége jobban jár.
– Van egy másik kiemelt szabad demokrata célkitűzés, nevezetesen az adócsökkentés. Ezen a téren még nincs jele előrelépésnek.
– Az adócsökkentést akkor lehet hitelesen napirendre tűzni, ha azt megelőzően a költségvetési egyensúly kérdését megnyugtatóan rendeztük. A kormánynak az elmúlt időszakban a legsikeresebben végigvitt programja éppen a költségvetési egyensúly megteremtése volt, éppen ezért meggyőződésem, hogy 2009-ben érdemben napirendre lehet tűzni az adócsökkentés ügyét.
– Ehhez alkalmasint jól jönne az ellenzék támogatása is. Most, hogy a Fidesz meghirdette az új programját, azt Kóka János úgy kommentálta, ha az nem is tökéletes, végre el lehet kezdeni a párbeszédet az érdemi kérdésekről. Lát esélyt effajta együttműködésre?
– Természetesen látok lehetőséget az együttműködésre. Személyesen is nagyon jóban vagyok számtalan ellenzéki politikussal, akik tisztán látják, hogy szükség van érdemi párbeszédre közöttünk. Magyarország abban a helyzetben van, amikor bizonyos alapkérdésekben meg kell tudnunk egyezni. Egyébként én nem osztom azokat az operettszerű vágyálmokat, amelyek szerint az lenne a jó, ha nem vitatkoznánk, és ha mindenben egyetértenénk. Szerintem ahol nincs vita, ott nincs demokrácia. Odáig kell eljutni, hogy keményen vitatkozom ugyan a másikkal, de közben feltételezem róla, hogy ő is az ország érdekét akarja szolgálni. Ezt a küszöböt kell átlépnie a magyar politikának.
– Azt mondta, több ellenzéki politikussal is igen jó a viszonya. Orbán Viktorral milyen ma a kapcsolatuk?
– Javuló. Az elmúlt időszakban több alkalommal is módunk volt eszmét cserélni egymással, és úgy vélem, ezek értelmes és jó eszmecserék voltak. Annak idején mi nagyon közel álltunk egymáshoz, nagyon jó barátok voltunk. Ma már távol kerültünk egymástól politikailag jó néhány kérdésben, és ez valószínűleg nem is fog megváltozni, ezt látni kell. Azt azonban nem tartom normális állapotnak, hogy azok a politikusok, akik távol állnak egymástól politikailag, ne is beszéljenek egymással. DÁVID IBOLYA, MDF: Vissza a parlamentbe
Nincs más útja a hazai közéletnek, mint hogy a párbeszédre, a kompromisszumra, az együttműködésre és a programokra építve kezdjen új politikát – állítja az MDF elnöke.
– Ön az egyetlen a parlamenti pártok legnépszerűbb politikusai között, aki egyben pártja első embere is. Értsük ezt úgy, hogy tekintélye megkérdőjelezhetetlen, vagy inkább úgy, hogy a karakteres politikusok kikoptak az MDF-ből?
Népszerûség: Szonda Ipsos: 46, Medián: 49%, Századvég-Forsense: 55%
– Nem is lennénk mi magyarok, ha egy jó hír mellé nem tudnánk odatenni a gyengítő értelmezést. Én ezt a bizalmi indexet 2000 óta annak a politikai értékrendnek, magatartásnak, hatalomgyakorlási módszernek a visszaigazolásaként élem meg, amely a Magyar Demokrata Fórumot jellemzi. Számomra biztató dolog az is, ahogyan 2006 óta növekszik a párt támogatottsága. Úgy látom, jó úton haladunk afelé, hogy 2010-re megkerülhetetlen, 15 százalékon stabilizálódott párt legyünk, amely meg fogja határozni a következő kormányzást.
– Azért a közvélemény-kutatások ezt a 15 százalékot nem jelzik vissza, jóllehet valóban azt lehetne várni, hogy amikor a két nagy párt ennyire kilövi egymást, ott másoknak is megnyílik a tér.
– Számomra visszajelzik. Az elmúlt három év választásain a Fórum rendre felülírta az elemzői várakozásokat. S ha ma 6-9 százalék körül mérik a pártot, akkor ebből kiindulva kétszámjegyű lehet a tényleges támogatottságunk.
– Ki mért ilyen százalékokat?
– Többen is, de nem szeretnék a „teljes lakosság, biztos pártválasztók” kategóriák szintjén leragadni, mert persze mindenki azt veszi ki ezekből az adatokból, ami számára szimpatikus. De egy biztos: az MDF a 2006-os őszi választások óta a harmadik erő, s azóta tovább növeltük a támogatottságunkat.
– Azt hiszem, Sólyom László államfő mégsem a Fórumra gondolt a közelmúltban, amikor a harmadik erőről beszélt. Ön látja annak a lehetőségét, hogy a jelenlegi politikai közegből kinőjön egy új párt?
– Sólyom László valóban egy környezetvédő pártról beszélt, s egy felmérés szerint az emberek jelentős része szeretne is egy harmadik erőt. Egy másik kutatásból viszont, amely azt boncolgatta, hogy milyen legyen ez a harmadik erő, kiderült: sokan egy új szociáldemokrata pártra gondoltak, mások egy új liberális, megint mások egy új konzervatív, s vannak, akik egy szalonképes radikális jobboldali pártra, vagyis a jelenlegi értékrendek újraosztására. Ami pedig a jelent illeti, azt látom, hogy a két nagy párt lövészárok-politikája mellett az MDF az, amely nem kér kettőjük megosztottságából, hisztérikus politikájából, populizmusából. Ilyen értelemben mondom azt, hogy az MDF a harmadik erő.
– Jövőre a politikai válság továbbmélyülésére számít?
– Vakon hiszek abban, hogy nincs más útja a hazai közéletnek, mint hogy a párbeszédre, a kompromisszumra, az együttműködésre és a programokra építve kezdjen új politikát, mert amit a régivel el lehetett rontani, azt már elrontották. Ezért javasoltuk az Országgyűlésben az elmúlt hetekben, hogy 2008 legyen az új politika éve, amikor majd Gyurcsány Ferenc a kormányzással többet foglalkozik, mint Orbán Viktorral, az ellenzék pedig alternatív programokat ad, él az ellenőrzés minden eszközével és nem áll elő 3-4 havonta agyament ötletekkel arról, miként lehetne a kormányt megbuktatni. Vissza kellene menni a parlamentbe. Sem fizikailag, sem jogilag nem szabad a döntéseket kivinni a parlamentből.
– Ezek szerint nem hisz abban, hogy a népszavazás voltaképpen előrehozott választás lesz?
– Jogász ember és felelős politikus nem hihet ebben. Ezt a fajta, porhintésnek szánt politikát konzervatív emberként elítélem.
– Amikor Erwin Teufel volt baden-württembergi miniszterelnök a Fidesz programalkotó nagygyűlésén arról beszélt, hogy Orbán Viktor miniszterelnöksége idején Magyarország visszatalált a Nyugat felé vezető antalli útra, Ön mire gondolt?
– Arra, hogy az európai testvérpártoknak komoly szerepe lehetett abban, hogy a Fidesz Erős Magyarország programjában már nyomon követhetők azok az elemek, amelyeket korábban mi is számon kértünk tőlük. Arról van szó, hogy egy európai jobbközép párt gazdasági és társadalompolitikájának milyen kritériumoknak kell megfelelni. Számomra nem véletlen, hogy ezt pont egy német konzervatív politikai párt egyik képviselője mondta. Azonban ez még csak egy írott program, és nagy kérdés, hogy a mindennapi politizálásban hogyan fog a Fidesz visszatérni a hagyományos jobbközép konzervatív politizáláshoz. Egy ellentmondást már lehetett látni: azt, hogy Orbán beszéde alapján az öngondoskodással szemben az államnak kellene még több területen szerepet vállalnia.
– A parlamentarizmus erősödése azt is jelentené, hogy Gyurcsány Ferenc és a koalíció 2008-ban is hatalmon maradhat?
– Erre a kérdésre a delphoi jósdában sem kapna hiteles választ. Én csak azt tudom: a Magyar Demokrata Fórummal mindent megteszünk azért, hogy az a fajta társadalmi és gazdaságpolitika, amely a teljesítményre épít, a megtakarításokra és az öngondoskodásra, sikeres legyen. Az-
után 2010-ben állunk elébe egy új választásnak, és bízunk abban, hogy az emberek tanultak a 2006-os cinikus, mindenkit becsapó kampányból, és nagyobb esélye lesz a józan realitásnak.
– Programjukban szerepel az egykulcsos adó bevezetése is, pedig e mögül a többi párt mintha kihátrálna.
– Viszont Közép- és Kelet-Európában azt látom, hogy szinte mindenhol bevezették az egykulcsos adót, és ennek az adómorálra és az adóbevételekre egyszerre van jótékony hatása.
– Ezzel a javaslattal a középosztályt kívánják helyzetbe hozni, vagy versenyképességi előnyt várnak az egykulcsos adótól?
– Mi az MDF-ben abban bízunk, hogy Magyarország alkalmazkodik a régiós folyamatokhoz, mert ha nem ezt teszi – s ennek már most is vannak jelei -, akkor a magyar vállalkozók elmennek a környező országokba, s a kedvezőbb adózási feltételek miatt ott adóznak. A napokban volt egy nagykövet nálam, országának három nagy cége gondolkodik azon, hogy a jövő évben átmegy Romániába, illetve Szlovákiába, mert számításaik alapján ott sokkal nyereségesebben tudnak működni. Az MDF egykulcsos adója a középosztály lábra állását segíti, de ez nem áll szemben azzal, hogy hazánk versenyképességének is erre van szüksége.
– Hány százaléknál húznák meg az adószintet és milyen adófajtákra vonatkozna az egy kulcs?
– Első lépésként az szja egykulcsossá tételét javasoljuk, majd fokozatosan a munkáltatókat és vállalkozásokat terhelő adókra is kiterjesztenénk. Nagy kérdés, hogy hány százalékos legyen, miután ennek kijelöléséhez a szükséges elemzések birtokában kellene lennünk, de valahol az alsó szja-kulcs mezsgyéjén. Bulgáriában 10 százalékra mentek le, s nekik hozzánk képest komoly elemzéseik vannak arról, hogyan várnak el nagyobb összbevételt, mint a korábbi rendszertől. Nálunk ilyen elemzések nem születtek, mert az a vakhit vezérli a kormányt, hogy a többkulcsos adó szolgál megoldásként a versenyképességi problémákra. Pedig az 1 százalékosra zsugorodott növekedésünk azt mutatja, hogy nagy baj van.
