Belföld

Prémiummeccs: Cégvezérek – Orbán: 1-10

Tízből egy cégvezető dacol a kormánnyal és nem fizeti vissza a tavalyi évben a megítélt és felvett prémiumát – írta a Blikk.

A lap szerint hiába járt szerződésük alapján extrapénz a fejeseknek, Orbán Viktor kérésének a legtöbben nem tudtak, mertek ellenállni, visszautalták millióikat. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint az állami társaságoknál dolgozók 89 százaléka reagált egyösszegű visszafizetéssel, részletfizetési megállapodás megkötésével vagy részletfizetési kérelem beadásával. Az első számú vezetők körében még kedvezőbb az arány, közel 95 százalékuk valamilyen formában intézkedett a visszafizetés teljesítéséről, felük egy összegben utalt.

A tárca azt nem árulta el, hány százmillió prémiumot fizettek vissza és azt sem, hányan tettek eleget a kormányzati kérésnek. A Blikk mindenesetre úgy becsülte, ez akár egy-két milliárd forint is lehet, hiszen csak a kiemelt állami vállalatoknál 2,6 milliárd prémiumot fizettek ki 2012-ben és tavalyi évben sem csökkentek a prémiumok.

A Blikk december elején írt arról, hogy tízmilliókat vehettek fel tavaly is prémiumként az állami cégek vezetői. A cikk hatására Orbán Viktor kezdeményezésére pár nappal később a kormány felkérte Németh Lászlóné fejlesztési minisztert, szólítsa fel az érintett vezetőket és munkatársakat, hogy a prémiumok és jutalmak kétmillió forint feletti összegét fizessék vissza.

Állásukkal játszhatnak a renitensek

Így volt, akiknek több mint 17 millió forintot kellett visszaadniuk, mint például a MÁV, az MFB vagy az MNV tucatnyi vezetőjének. A lap megkeresett több nagy állami céget, ahonnan szinte szóról szóra megegyezően azt a választ kapták, hogy mivel a visszafizetés nem jogszabályon, hanem az érintettek személyes döntésén alapult, a visszafizetésre vonatkozó, személyekhez köthető adatok megadásával nincs tájékoztatási kötelezettségük.

A lap kíváncsi volt arra is, mi lesz azokkal a renitens cégvezetőkkel, akik fittyet hánytak a kormány kérésének, és megtartották járandóságukat. A fejlesztési tárca erre nem válaszolt, de korábban a Blikk miniszterelnökségi forrásai elismerték, hogy a kérés jogi úton nem kényszeríthető ki. Ugyanakkor céloztak arra, hogy akár az állásával játszhat az, aki nem tesz eleget a kormány kérésének.

Fordítsák jótékony célra

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke is megszólalt az ügyben. Azt mondta, nem tartja helyesnek az állami cégvezetők prémiumait. A felvetésre, hogy ezt vissza kellene-e fizetniük az érintetteknek, úgy válaszolt: „Vagy fordítsák jótékonysági célra.”  A Fidesz kommunikációs igazgatója is Kósa Lajossal ért egyet. Kocsis Máté szerint az érintett állami cégvezetők eleve fel se vegyék milliós jutalmaikat.Ha már felvették, fordítsák jótékony célra.

“A Fidesz egyáltalán nem tartja helyesnek az állami cégvezetők milliós jutalmait, és mindenki biztos lehet abban, a miniszterelnök mindent meg fog tenni azért, hogy ezeket a jutalmakat ne fizessék ki” – ígérte a politikus. Az MSZP közölte, azt várja, a Fidesz szerezze vissza az állami cégek vezetőitől a nekik kifizetett milliós prémiumokat.

Két éve Orbán mondta a pofátlan kifizetésekről

Orbán Viktor 2012. február 7-én a budapesti Millenáris Teátrumban arról beszélt, hogy sok millió magyar kel fel naponta korán, dolgozik keményen, törekszik becsületes életre és igyekszik betartani közös életünk szabályait. „Magyarország csak akkor lehet erős nemzet, ha ezek a szabályok mindenkire egyformán érvényesek, legyen az bankár, politikus, asztalos vagy gyermekét nevelő anya. El kell utasítani a kivételeket és zárni kell a kiskapukat” – fogalmazott akkori évértékelőjében.

A kormányfő akkor azt mondta, hogy „két éve még kétszer annyi politikust tartottak el az adófizetők, mint amennyire az országnak valójában szüksége van. Ennek vége. Két éve még arcátlan végkielégítéseket, prémiumokat és különböző juttatásokat fizettek ki állami alkalmazottaknak. Mára ezt, ha nehéz küzdelemben is, de megfékeztük. Bár buzgár módjára fel-feltörnek ilyen-olyan kísérletek, amit rendre le kell törni, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az állami közhivatalok és cégek vezetőinek bérezésében még nem uralkodik ésszerű és méltányos rend”.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik