A 2005-ös földrengés során a part körüli felszín 1,2 méterrel emelkedett meg, s ezzel a legnagyobb korallelhalást okozta, amelyet valaha is tapasztaltak a Földön. A kutatások során 35 különböző helyszínen, 600 kilométernyi partszakaszon tapasztalták a korallzátonyok kiemelkedését. Simeulue szigete körül – amelynek kerülete nagyjából 300 kilométeren – gyakorlatilag az összes korall felszínre került.
Koralltelep a szárazon (KÉPGALÉRIA)
A korallokat azonban leginkább az emberi tevékenység fenyegeti. Ausztrália partjainál a Nagy Korallzátonyt a klímaváltozás hatására melegedő tengervíz okozta korallfehéredés veszélyezteti. A korallzátonyokhoz kötődik a tengeri élőlények egynegyedének élete, így pusztulásuk végzetes számos állatfajra nézve. A mérsékelt övi tengerekben élő hidegvízi korallokat a halászok hálói pusztítják.
Az 50-2000 méteres mélységben élő hidegvízi korallok lárvákkal és planktonokkal táplálkoznak, ezért leginkább ott fordulnak elő, ahol az erős áramlatok tápanyagban gazdag vizet szállítanak. A koralltelepek fontos szerepet töltenek be a tengerek ökoszisztémájában, ugyanis számos élőlény számára biztosítanak élőhelyet: tengericsillagoknak, rákoknak, halaknak. Főleg ez utóbbi miatt, nem csoda, hogy a halászterületek mintegy 40 százaléka a hidegvízi koralltelepek térségében található. Éppen ez jelenti a vesztüket.
A fenékhálós halászati technológia (a tengerfenéken nehezékekkel ellátott hálót húznak) percek alatt tönkreteszi azt, aminek kialakulásához évezredekre volt szükség. Ezen kívül komoly veszélyforrást jelent a korallzátonyokra a tengeri szénhidrogén kitermelése és szállítása is.
