A Bokros-csomagként elhíresült megszorítások (lásd külön) igen fájdalmasan érintették a lakosságot; a stabilizáció évében a reálbérek több mint 12 százalékos, egy évre rá pedig további 5 százalékos zuhanását vonta maga után, a háztartások fogyasztása pedig 7,1 százalékkal (1996-ban további 3,0 százalékkal) csökkent. Bokros Lajos azonban 1996 tavaszán, az intézkedések bejelentésének egyéves évfordulóján azt hangsúlyozta: nem sokkterápiát, nem egyoldalú megszorítást alkalmaztak. Éppen ellenkezőleg: véget akartak vetni a korábbi két évtized „húzd meg, ereszd meg” politikájának, olyan csomagot állítottak össze, amely egyszerre szolgálta a növekedést és az egyensúly helyreállítását. „Kiigazítás recesszió nélkül” – írta Kornai János is pár hónappal később elemző tanulmányában. Sikerült úgy elérni a folyó fizetési és a költségvetési mérleg gyors javulását, hogy nem következett be visszaesés, sőt a GDP, ha szerény mértékben is (1995-ben 1,5, 1996-ban 1,3 százalékkal), de tovább gyarapodott, a munkanélküliség pedig nem emelkedett.
DÖBBENT CSEND. A megszorítás még nem azonos a sokkterápiával – a különbségtételt a jobboldal soha nem fogadta el. Az akkori ellenzék formálódó közgazdász műhelyeiben éppen azt kezdték el hangoztatni, hagyják békén az embereket. Persze ez a „polgári”, laissez fair ideológia kissé felemásan csengett, a rendkívül kiterjedt (a megtermelt jövedelmek 1994-ben 61, 1995-ben 54 százalékát újraelosztó) állami gondoskodás viszonyai között. A „csomag” bejelentését azonban 1995 márciusában még döbbent csend fogadta. Bár két miniszter (Katona Béla és Kovács Pál) rögvest lemondott a megszorítások miatt, a kormányoldali politikusok is kénytelenek voltak tudomásul venni – legalábbis egy időre – a jórészt kényszer szülte intézkedéseket. Fenyegetett a pénzügyi válság, félő volt, hogy az előző év végi mexikói krízis után Magyarország következik. A folyó fizetési mérleg – az előző évek 3,5, illetve 3,9 milliárd dolláros deficitje után – az év elején havi 300 millió dollárnyi passzívumot mutatott. Februárban mintegy 900 millió dollár menekült ki az országból, a devizaátváltások nyomán. A kormány márciusban 352 millió dollárnyi kölcsönt volt kénytelen fölvenni hazai bankoktól, hogy betömje a finanszírozásban tátongó űrt.
A csomag
Bokros Lajos 1995. március elsején, a lemondott Békesi László utódaként foglalta el a pénzügyminiszteri széket, amelyben kerek egy esztendeig ülhetett. Néhány nappal távozása után, az 1996. március 11-i Népszabadságban négy csoportba sorolta az egy évvel korábban útnak indított intézkedéseket:
1. Egyszeri alkalommal, 9 százalékkal leértékelték a forintot, és bejelentették az – induláskor havi 1,9, majd 1995 júliusától havi 1,3 százalékos devalválással – a csúszóleértékelés rendszerét.
2. Az importra 8 százalékos vámpótlékot vetettek ki (az elsődleges energiahordozók kivételével, illetve a beruházási és az exportcélú behozatal utáni pótlék visszaigényelhetősége mellett).
3. Kilátásba helyezték a szociális ellátások szűkítését, mindenekelőtt a családtámogatások jövedelemhatárhoz kötésével, a fogászati ellátások díjkötelessé tételével, a felsőoktatási tandíj bevezetésével.
4.Különböző eszközökkel erőteljesen korlátozták a nominálbérek emelkedését.
Az áruk és szolgáltatások exportja 1995-ben 13,4 százalékkal nőtt, miközben az import (a vámpótlék „segítségével”) 0,7 százalékkal visszaesett. A tetemes nettó export biztosította végül, hogy a gazdaság a belföldi felhasználás mérséklődése ellenére is növekedést mutatott föl. A fizetési mérleg folyó hiánya pedig, a célkitűzésnek megfelelően, 2,5 milliárd dollárra csúszott vissza.
A költségvetésben a bevételek és kiadások kamatterhek nélküli egyenlege aktívumot mutatott a korábbi hiány helyett (az elsődleges többlet 1995-ben a GDP 2,2, 1996-ban pedig, minden idők rekordjaként, 4,4 százalékát tette ki). Hozzájárult ehhez, hogy az akkori tetemes privatizációs bevételeket is az állam tartozásainak törlesztésére fordították. Az 1994 végén a GDP 86 százalékára rúgó bruttó kormányzati adósság egy év múlva 84,3, majd 72,0 százalékra, 1997 végére pedig 62,9 százalékra mérséklődött, ami persze számottevően csökkentette az állam adósságszolgálati terheinek mértékét is. Megszűnt az államadósság és ennek kamatterhei egymást erősítő emelkedése, vagyis pont az, amit adósságcsapdának szoktunk nevezni.
A sikerek sokat emlegetett kellemetlen mellékhatása az infláció átmeneti fölgyorsulása volt. Az áremelkedés nagyban hozzájárult a bérek termelékenységi színvonalhoz igazításához és a költségvetési stabilizációhoz is, hiszen a drágulás erodálta a kiadások értékét. Az 1995-ben csaknem 10 százalékponttal, 28,2 százalékra gyorsult áremelkedést később sem sikerült a terveknek megfelelő ütemben leszorítani. Kétségtelen az is, hogy a stabilizációs intézkedések egyszeri, lökésszerű hatása idővel gyengülni kezdett, a magyar versenypozíció-előny, amelyet az intézkedések hoztak, halványult, 1997-től ismét romlott a fizetési mérleg, ámbár a hiány messze nem érte el az 1995 előtti mértéket. A választások közeledtével a költségvetés is megindult a puhulás szokásos útján. Viszont az is tény: 1997-2000-ben bekövetkezett az addig nem látott dinamikus növekedés időszaka, és a felgyorsult gyarapodás végre nem fenyegetett az egyensúly felborulásával. 2001-től persze új történet kezdődött…
DISKURZUSKÉNYSZER. A harmonikus fejlődés évei egyértelműen a stabilizációnak köszönhetők. Volt azonban a Bokros-csomagnak egy másik törekvése is: a költségvetést úgy próbálta stabilizálni, hogy közben átalakította a közköltekezésről alkotott általános felfogást, és bevezette a rászorultsági alapon való elosztás, valamint az öngondoskodás elemeit. Bokros e törekvése sok kudarccal járt. Több intézkedés fönnakadt vagy csak átalakítással ment át az Alkotmánybíróság szűrőjén, a megmaradt reformirányzatú intézkedéseket pedig elsöpörte a következő kormány. Ám a vereségek ellenére is a Bokros-csomag tartós eredménye az államháztartási reformról folytatott diskurzus, a reform azóta is időszerű követelése maradt.
