Costestiben, a Románia és Moldova közötti határállomáson két viharvert, szovjet gyártmányú vagon szolgál a határőrök irodájaként. Korántsem csupán ez a látvány idézi azonban a múltat. Az egyik határőr harsány „Zdrasztvujtye!” köszöntéssel oroszul üdvözli az átkelőhöz érkezőket. No igen, a szovjet birodalmi évtizedeknek köszönhetően Moldova lakosságának ma alig 64 százaléka román – vagy hivatalosan: moldáv – ajkú, a többiek zömmel vagy ukránnak vagy orosznak vallják magukat. Még a főváros, Chisinau központi piacán is csak elvétve hallani moldáv szót.
Chisinaui utcakép. A külföldi befektetők egyelőre elkerülik Moldovát.
Ettől persze Moldova még lehetne sikeres és virágzó ország, ahogyan a balti hármakat – Észtországot, Lettországot és Litvániát – sem fékezi a Szovjetunióból rájuk maradt nemzetiségi örökség. Csakhogy Moldova ma nemhogy nem prosperál, ellenkezőleg, Európa legszegényebb országa, amelyet, hiába növekedett az utóbbi négy évben a gazdaság, egyelőre elkerülnek a befektetők. Annak ellenére is, hogy ha egy vállalat például már kellőképpen megerősödött – vagy egy befektető sikeresen megvetette a lábát – a szomszédos Romániában több mint logikus lépés volna a részéről, hogy átkel a Prut folyón, és Moldovában folytatja a terjeszkedést. Elvégre a közös nyelv nyilván komoly előny lehetne az adminisztrációs, a csomagolási és a hirdetési költségek szempontjából egyaránt. Nos, az elmúlt pár évben néhány román cég, köztük a Petrom olajtársaság és a Pro Media Group csakugyan meg is jelent a moldáv piacon. E néhány úttörő vállalkozásnak köszönhetően a két ország legalább gazdaságilag közelebb került egymáshoz. Azokból a kilencvenes évek eleji merész ígéretekből ugyanis, amelyek a politikai egyesítéssel hitegették mindkét oldalon a polgárokat, semmi sem lett. (Bukarest ma már mindössze holmi ködös biztosítékokat ajánl arra nézve, hogy Románia 2007-es – vagy 2008-as – EU-csatlakozása után a moldávok könnyebben juthatnak majd vízumhoz.)
KIVÁRNAK A MULTIK. Ami viszont más országok befektetőit illeti, ők egyelőre távol maradnak Moldovától. Még azok a multik sem nagyon merészkednek át a határ túloldalára, amelyek pedig már meglévő romániai érdekeltségeiken keresztül jó pozícióból indulnának a 4,2 milliós moldovai piacon. Akad persze néhány kivétel, példájuk azonban szinte csak arra jó, hogy még szembeötlőbb legyen a többiek távolmaradása. E bátrak egyike a Romániában 1996 óta jelen lévő német Metro, amely tavaly decemberben nyitott áruházat Chisinau peremén – és teremtett ezáltal 250 munkahelyet. A legtöbb külföldi befektető azonban kivár, már csak azért is, mert, mint mondják, nem mindegy a számukra, hogy Moldova Romániához hasonlóan végérvényesen a Nyugat felé fordul-e, vagy pedig fenntartja szoros kapcsolatait Oroszországgal.
Szakadár maffiaköztársaság
Világháborús
veteránok.
Tehetetlenül
szemlélik
a mai
viszonyokat.Ha valaki manapság Moldova renegát keleti vidékére, a Dnyeszter-menti Köztársaságba téved, úgy érezheti, hogy egy kommunista szoborpark és egy maffiabirodalom különös keverékébe érkezett. A nemzetközileg senki által el nem ismert országot 1990 óta önjelölt elnökként Igor Szmirnov és a kétes körülmények között megválasztott Legfelső Tanács irányítja, olyan „hatékonyan”, hogy a privatizált vagyonok az elmúlt években rendre Szmirnovhoz közeli emberek cégeihez kerültek – elsősorban egy Seriff nevű rejtélyes vállalathoz. A Seriff élelmiszer-áruházak, pékségek, benzinkutak és számítástechnikai üzletek tulajdonosa, sőt övé az újonnan épült fényűző futballstadion – és a Seriff Tiraszpol fővárosi labdarúgócsapat – is.
A Dnyeszter-menti Köztársaság rendezetlen helyzete nem kevés fejfájást okoz az európai uniós csatlakozásra ácsingózó Moldovának. A túlnyomórészt a Dnyeszter folyó keleti partján húzódó területet még 1940-ben csatolták a szovjetek által megszállt román provincia, Besszarábia maradékához, miután Sztálin úgy döntött, újrarajzolja az ukrajnai belső határt. Eltelt azonban fél évszázad, és a Szovjetunió szétesett, Moldovában pedig a román nacionalisták jutottak hatalomra. Erre válaszul a Dnyeszteren túli terület többségében orosz ajkú lakossága az új államtól való elszakadásra szavazott. Békés szétválás helyett azonban a helyi milíciák között fegyveres harc tört ki, amely csupán 1992-ben ért véget, miután Oroszország béketeremtési céllal beavatkozott, és létrehozott egy 30 kilométer széles „biztonsági” sávot a két oldal között.
A Dnyeszter-menti Köztársaság helyzete pedig azóta is bizonytalan. Olyannyira, hogy a nemzetközi elszigeteltség miatt a lakosság többsége gyakorlatilag el sem hagyhatja az országot. A fegyveres konfliktus vége óta folynak tárgyalások arról, hogy vonják ki a rebellis köztársaságból a még mindig ott állomásozó 1500 orosz katonát, valamint a jelentős arzenált, amely nyugati szakértők szerint terroristák és szervezett bűnözői csoportok kezébe kerülhet. Oroszország azonban – hiába sürgetné azt a békefolyamatot felügyelő EBESZ – „technikai nehézségekre” hivatkozva egyre csak halogatja a csapatkivonást.
Fiatalok
Tiraszpolban.
Nem tudnak
szabadulni
a kommunista
gyökerektől.A jelenlegi helyzetben arra sem érdemes számítani, hogy a nemzetközi politikai karanténban tartott országrészbe külföldi tőke áramlana be – azaz ettől sem várható politikai változás. „Nincs esélyünk idevonzani a külföldi tőkét. Sok gazdag ember van itt, és ők fogják megnyerni a gyárra kiírt tendert” – nyilatkozta a Figyelőnek a Dnyeszter-menti Köztársaság legnagyobb textilgyára, a Tirotex egyik vezetője. Az évi 60 millió dollár árbevételű, Magyarországra, sőt Skandináviába is exportáló céget 40 millió dollárért értékesítik. „Túl kockázatos itt a külföldi befektetőknek. Nincs garancia arra, hogy a pénzük biztonságban lesz” – teszi hozzá az igazgató.
Tudja, mit beszél. Megtörtént esetek sora bizonyítja, hogy azok a helyi vállalkozók, akik esetleg megpróbálnák kikezdeni a Seriff egyes monopóliumait, könnyen az életükkel fizethetnek. „A Seriff emberei többségükben a milíciához tartoztak, és közel állnak Szmirnovhoz. Ha valaki nem ad nekik részesedést, nagy valószínűséggel a Dnyeszterben végzi” – mondja egy informatikus, aki egy titkos internetkávézó fenntartásában segédkezik. A Seriff és Igor Szmirnov elnök közti kapcsolatok hivatalosan lazák, a helyiek azonban nap mint nap látják, ahogyan az „államfő” fia Viktor Gusan Seriff-elnök fiával a cégbirodalom által vásárolt Hummer terepjárókban furikázik a renegát tartomány fővárosában – persze sofőr viszi őket.
Voronyin moldovai elnök tavaly „bűnbandának” nevezte Szmirnovot és embereit. Ezzel persze nem mozdította elő kifejezetten az anyaország és a szakadár határvidéke közötti konfliktus gyors rendezését. Azóta a két fél felújította ugyan a tárgyalásokat, de leginkább csak a tárgyalásokról tárgyalnak. Ukrajna és Románia egyaránt olyan megállapodást szeretne, amely valamiféle autonómiát adna a Dnyeszteren túli vidéknek, ugyanakkor biztosítaná Moldova területi szuverenitását a régió fölött. A részletek azonban még kidolgozásra várnak. Eközben pedig Chisinau és Tiraszpol között folytatódik a verbális háború, amely bármikor könnyen erőszakba csaphat át.
SZAKÍTÁS MOSZKVÁVAL. Tény, Vlagyimir Voronyin és kommunistái egy ideje már óvatosan araszolgattak Európa felé, a márciusi elnökválasztást megelőző kampányban azonban – Moszkváról végképp megfeledkezve – már nyíltan azt hirdették, hogy Moldova számára kizárólag az Európai Unió jelentheti a jövőt. Sikerült is kormányon maradniuk, miután a szavazatok 46 százalékának megszerzésével 56 mandátumhoz jutottak a 101 tagú parlamentben. Ami ennél is meglepőbb, Voronyin a maga oldalára tudta állítani volt ellenfeleit egy olyan programmal, amelyben a média demokratizálása, a korrupció visszaszorítása, az igazságszolgáltatás depolitizálása és az oroszbarát erőknek a titkosszolgálatoktól való eltávolítása szerepelt. Sőt, odáig ment, hogy megvádolt bizonyos „moszkvai köröket”, amelyek állítólag merényletet terveztek ellene. Mindezek után Voronyin az áprilisi elnökválasztáson is győzött, és jelenleg második négyéves mandátumát tölti. „Azt hiszem, sokat tanult Kvasnewski lengyel, illetve Iliescu román elnöktől. Egyelőre várnunk kell, hogy kiderüljön, komolyan gondolja-e, amit mond” – mondja ma a 23 éves Ion Caracas egyetemi hallgató, aki korábban naponta tüntetett Voronyin ellen.
Otthoni ellenzékétől és az ország polgáraitól tehát az elnök újra megkapta a bizalmat. Ahhoz azonban, hogy meg is tartsa azt, még számos komoly problémát kellene orvosolnia. Mindenekelőtt Moldova ma Európa legszegényebb országa, ami nem utolsósorban a lakosság életkörülményein is meglátszik. Vagyis mihamarabb emelni kellene az életszínvonalat. Ehhez viszont elengedhetetlen lenne a külföldi tőke becsalogatása – márpedig a befektetőket alighanem hosszadalmasabb folyamat lesz meggyőzni, mint saját honfitársait.
Az első lépés ezen az úton feltétlenül a határozott választás lenne az európai integráció, illetve az oroszországi érdekszférához tartozás között. Ami Voronyint illeti, ő a maga részéről valószínűleg igyekezett volna a lehető leghosszabb ideig egyensúlyozni Oroszország és az EU között, ha Moszkva nem gyakorol nyomást Moldovára, hogy lépjen be az Oroszországot, Belaruszt, Kazahsztánt, Kirgizisztánt és Tadzsikisztánt magában foglaló Eurázsiai Gazdasági Közösségbe (EURASEC). Amikor világossá vált, hogy a szerveződés tagjai egységes fizetőeszközt és közös monetáris politikát terveznek, az elnök döntött. Homályos kijelentéseket tett ugyan arra vonatkozóan, hogy idővel az egész EURASEC-térség az EU részévé válhat, ám országával végül csupán megfigyelői státusban csatlakozott a Moszkva felügyelte közösséghez, azaz semmilyen, a tagsággal járó kötelezettséget nem vállalt. Ellenkezőleg, Voronyin immár azt az akciótervet is fel tudja mutatni az európai integráció iránti elkötelezettsége bizonyítékául, amelyet Chisinau az EU-val közösen dolgozott ki az uniós együttműködés elmélyítése érdekében.
UNIÓS PAPÍR. Igaz, a szóban forgó akcióterv egyelőre nem sokkal ér többet a puszta papírnál: lényegében csupán homályos ígéreteket tartalmaz a gazdasági és szociális reformokról folytatandó párbeszédre, valamint a bel- és igazságügy, a közlekedés, energetika, távközlés és környezetvédelem terén kialakítandó együttműködésre vonatkozóan. Így nem csoda, hogy Moldova mindmáig kevés tényleges támogatást kapott az uniótól. Az egyetlen kézzelfogható segítség eddig az, hogy az EU az idén egy 2 millió eurós egészségügyi program keretében támogatja az ország kórházainak korszerűsítését. Nos, ha már Brüsszel is ilyen óvatos, hogy ne lennének azok a potenciális befektetők. Ráadásul jelenlegi állapotában Moldova gazdasága sem gyakorol valami nagy vonzerőt a külföldi tőkére. Az országban a mezőgazdaságnak abszolút meghatározó a szerepe: míg az iparban a munkaerő mindössze 14 százaléka dolgozik, az agráriumban a bő egyharmada. Jellemző, hogy a Moldovával kereskedő magyar vállalatok többsége – mint például a Bábolna, a Vitafort vagy az Agrofeed – szintén agrárcég, még ha újabban már a Richter Gedeon és más gyógyszergyárak is exportálnak e piacra.
A dabasi Vitafort Rt. – az egyik legnagyobb magyar mezőgazdasági feldolgozócég – mellesleg a bátrak közé tartozik. Már az elsők között, még a kilencvenes évek elején megjelent Moldovában, igyekezve kihasználni azt a helyzetet, hogy a rendszerváltás után a korábbi nagy exportőrök feladták a kelet-európai piacokat. Hamar szembesülnie kellett azonban a kockázatokkal. „Felhúztunk 1993-ban egy premix üzemet Ribnitában, a Dnyeszter-menti Köztársaságban, egymillió dollár értékben, amely el tudta volna látni egész Moldovát premix termékekkel. Csakhogy az üzem 1997 óta nem működik Moldova és a Dnyeszter-menti Köztársaság gazdasági problémái miatt. Holt befektetés lett” – idézi fel a korábbi buktatókat Kulik Zoltán, a Vitafort vezérigazgatója. A társaságot mindazonáltal nem tántorította el a kudarc: miután még 1994-ben megnyert egy világbanki pályázatot, amelynek révén 2,4 millió dollár értékben szállíthatott koncentrátumokat Moldovába, erre alapozva utóbb kiterjesztette a tevékenységét, amikor is Chisinauban megalapította a százszázalékos tulajdonában lévő Vitafort-Combifeed céget.
Az 1998-as orosz válságot követő recesszió után a moldáv gazdaság Kulik szerint újra megélénkült, annak ellenére, hogy a régi állami termelőszövetkezetek közül sok csődbe ment. A legnagyobb problémát a korrupció és a kormányzati politika kilengései jelentik. Miközben a kormány a Nyugathoz való csatlakozásról beszél, 40 százalékig terjedő importvámokat vetettek ki olyan termékekre, amelyeket nem is gyártanak Moldovában.
Moldova számokban
Lakosság 4,2 millió fő
InfláciÓ 12,5 százalék
Folyó fizetési mérleg hiánya 112,9 millió dollár
GDP-növekedés 6,3 százalék
Ugyancsak gondot okoz a magas infláció, habár a jegybank az idén 10 százalék alá akarja levinni a pénzromlás ütemét a tavalyi 12,5, illetve a 2003-as 15 százalék után. Az inflációt nagyrészt az olaj drágulása okozza, de közrejátszik benne az is, hogy sok moldovai dolgozik külföldön vendégmunkásként, és ők nem invesztálnak a gazdaságba, amikor hazatérnek. „A pénz, amit keresnek, egyszerűen csak az importnövekedést erősíti, ez pedig fokozza az inflációt” – mondja Vladimir Goloviatuc chisinaui pénzügyi elemző. Mindezek láttán a jegybank fontolgatja a devizapiaci szabályozás szigorítását, amely lépés mérsékelheti ugyan a devizabeáramlás rövid távú hatásait, másrészről viszont a központi beavatkozás aligha fog tetszeni a külföldi befektetőknek. Szintén aggasztja a jegybankot az, hogy a keresetek átlagosan 24 százalékos tavalyi emelkedése meghaladja a gazdasági növekedés mértékét, még ha a havi átlagbér csak 50 dollárnak felel is meg.
