Másfél száz embert ölt meg 1946-ban Hawai-on az a szökőár, amelynek nyomán a csendes-óceáni térségben megkezdték a jelző- és figyelmeztetőrendszer kiépítését. Az amerikai részen a fenékmederből hét nyomásérzékelő szisztéma továbbítja műholdak útján a jeleket a Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal (NOAA) központjáig, míg a másik oldalon Japán is tizennégy érzékelővel biztosította partjait.
Indonéz félsziget a szökőár előtt és után. Világméretű összefogás.
A Csendes-óceán medencéjében meglehetősen gyakori a szökőár – a cunami -, az Indiai-óceán vidékén viszont annál ritkább: százévente, ha egy nagy hullám érkezik. A karácsonyi cunami azonban az elmúlt negyven év legpusztítóbb földrengése után tornyosult a magasba. Nem lehet tudni, hány ember életét lehetett volna megmenteni, ha már ott is működik a monitorrendszer (az ENSZ most az év végére ígéri ennek létrehozását), vagy ha az amerikai tudósoknak, akik percekkel a rengés után érzékelték a hullámokat, lett volna hová fordulniuk az érintett országokban. Így azonban a megtalált áldozatok száma napról napra nő, várhatólag meghaladja majd a százötvenezret. (Indonézia elszigetelt vidékein például, ahol még nem tudták felmérni a károkat, a tragikus sejtések szerint legalább húszezer holttest hever azonosítatlanul.)
Utasok és utaztatók
Pihenjen Phuket szigetén, kedvező árakon – hirdette egy magyar utazási iroda a természeti katasztrófát követő napokban is a szőkőár sújtotta területet mint vonzó célállomást a Nap-kelte reklámblokkjában. A hirdetés nem javította a hangulatát azoknak, akik a térségbe utazott szeretteikért aggódtak (lapzártánk idején még 20 magyart tartottak eltűntként nyilván), de azoknak sem, akik még hetekkel a pusztítás előtt választották a térséget pihenésük helyéül. Az irodák kártalanítási politikája és annak kommunikálása kezdetben ugyanis semmiképp sem volt empatikusnak minősíthető. A kiutaztatók ugyanis a vis major miatt történt visszamondásokra eleinte úgy reagáltak, hogy nem fizetik vissza az út árát. A kuncsaftok vagy elutaznak, vagy nem kapják vissza a pénzt. Később egyes irodák „megenyhültek” és plusz 100 ezer forint befizetés esetére vállalták, hogy a térség egy biztonságos területén és szállodájában helyezik el az utasokat. Az általános felháborodást követően aztán sokat szelídült az utazási irodák hozzáállása. Így ma már elsőként más úti célokat javasolnak azoknak az ügyfeleknek, akik Délkelet-Ázsiába utaztak volna, és csak másodsorban ajánlják fel az összeg visszafizetését. „Ha az utas nem a saját érdekkörében felmerült okból áll el az utazástól, az eredetivel azonos vagy magasabb értékű helyettesítő szolgáltatásra tarthat igényt, ha ennek nyújtására az utazási vállalkozónak lehetősége van” – igazította el lapunkat az utas jogaiban Újlaki-Vátz László, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet munkatársa. A szakember hozzáteszi: ha az utazási vállalkozó a helyettesítő szolgáltatás nyújtására nem képes, vagy az utas a neki felkínált helyettesítő szolgáltatást nem fogadja el, az utas követelheti a teljes befizetett díj azonnali visszafizetését és a díj után évi 20 százalék mértékű kamat megfizetését. „Jobbára az irodák számára is kedvezőbb opció mellett döntenek, vagyis az összeg leutazását választják az ügyfelek” – mondja Molnár Gabriella, a Magyar Utazási Irodák Országos Szövetségének (MUISZ) elnöke.
A tragédia, némi késéssel ugyan, de úgy tűnik, a történelem legátfogóbb mentőakcióját hívja életre. Bush elnök a demokrata törvényhozók kritikájának hatására megtízszerezte a térségnek eredetileg szánt amerikai segélyösszeget, de a 350 millió dollár így is elmarad a japánok félmilliárdja mögött. A hét elején a negyven országból érkező felajánlások együttes összege már elérte a 2 milliárd dollárt, ami feltehetőleg az Indonéziába csütörtökre összehívott donor-konferencián még tovább gyarapodik. „Ma bizakodóbb vagyok, mint tegnap, és sokkal bizakodóbb, mint tegnapelőtt” – nyilatkozta az egymást követő események hatására Jan Egeland, a világszervezet segélyügyi koordinátora. Ezzel párhuzamosan Nagy-Britannia, a G-8 csoport soros elnöke adósságkönnyítő, hosszú távú megállapodás-csomagot próbál tető alá hozni a szökőár sújtotta ázsiai országok számára.
A nagy kérdés azonban az, hogy e nagy nekibuzdulás áldásai miként jutnak el a közvetlen érintettekhez. Az elmúlt évtizedek legnagyobb humán katasztrófájának ugyanis csak érintőleges hatása van az egyes országok gazdaságára – nem beszélve a világgazdaságról. Indonézia, Srí Lanka, Thaiföld, India gazdaságában a turizmus és a halászat nem foglal el számottevő részesedést, márpedig ezeket az ágazatokat vetette leginkább vissza a katasztrófa. A cunami sújtotta Phuketról és környékéről származó idegenforgalmi bevétel például csak 1,3 százalékát adja az idén előreláthatólag 6 százalékkal bővülő thai gazdaságnak. A Richter skála 9-es erejű földrengés epicentrumához közel fekvő Aceh tartomány össztermelése pedig csupán 2 százalékát teszi ki az indonéz gazdaságnak. A délkelet-ázsiai tőzsdéket nem is igazán rázta meg a földrengés, mivel ott az egyéni tragédiákat, még ha többmilliós nagyságrendben következnek is be, nem regisztrálják. Az otthonok mellett bankhitelekre alapozott tengerparti kisvállalkozások (szállodák, éttermek, halászatok) tízezreit is elsöpörte azonban a cunami, s a tulajdonosoknak senki sem tudja megmondani, mikor és milyen mértékű kormányzati vagy közvetlen nemzetközi segítségre számíthatnak.
Phucket 2005. január 1. Nehéz év előtt.
ÁZSIAINAK LENNI VESZÉLYES. A tapasztalatok nem sok bizakodásra adnak okot. Veszélyes dolog ázsiainak lenni – derült ki az ENSZ fejlesztési szervezetének, az UNDP-nek a tavalyi tanulmányából, amely két évtized természeti katasztrófáinak a következményeit vetette össze kontinensenként. Ebből az a következtetés adódik, hogy Ázsiában jóval több áldozata van a földrengéseknek, áradásoknak, ciklonoknak, mint máshol, még ha a lakosság arányában hasonlítják is össze az adatokat. A felkészületlenség és a szervezetlen mentés pedig gyakorta nagyobb kárt okozott, mint maga a természeti csapás. Thomas Brennan, a tanulmány egyik szerzője szerint egyértelmű, hogy a jó tervezés és a hatékony intézményrendszer legalább olyan fontos a következmények mérséklésében, mint a felhasznált pénzmennyiség.
