A mediapiac.com-nak elismerte, írásai már inkább indulatosak, mint humorosak. A „humorérzék ma már kevés. Túl tömények az ügyek, túl súlyosak a hülyeségek. Egy idő után felesleges elemezgetni, mert az alapjától a csúcsáig felháborító az egész rendszer”. Szerinte minden kormány követ el elemzésre érdemes baromságokat, de a mostani magyar hatalom „két-három, önmagában is felháborító célt tűz ki maga elé: a hatalom minden áron való megtartását, a gátlástalan szerzést, valamint a komplexusok és mániák kiélését”.
Nem nagyon szereti, ha a két oldal publicistái osztják egymást, igyekszik ezt elkerülni. Bayer Zsolt legutóbbi, Tankönyv című írására sem reagált, pedig azt bíróságon is megbeszélhetnék. Nem hiszi, hogy küldetése lenne, hogy minél több embert állítson a jó oldalra. Intoleráns a hülyeséggel szemben, de azoknál a kollégáknál, akik az antiszemitizmus, a nacionalizmus és a magyarellenesség vádjával élnek, sokszor nem hülyeségről van szó, hanem aljas taktikáról. Bayerrel nem találkozott soha, de szívesen leülne vele szemtől szembe, ahogy megtette ezt már sokakkal arról az oldalról. “A személyes találkozók másképp sülnek el, mint a sajtóbéli üzengetések. Leírni könnyű, hogy te rohadék, mocskos szemét, szemtől szembe más a kommunikáció, hiszen azonnal ott a válasz.”
Az egyre népszerűbb “észosztó” cikkek magyarázata, hogy forgalmat generálnak. „Sok esetben a posztolási kényszer az anyázás oka”, ráadásul egy publicistának – jó esetben – van világnézete. Nem hisz a körzővel mért középen állásban, hiszen pártok, politikai erővonalak vannak. „Van egy nagyon elvetemült és egy nagyon hülye oldal”, de a kettőt nem veszi egy kalap alá, mert a liberális sajtó egész másként áll a saját oldalához, ami lényegében nincs is. Náluk a szocihatalom idején is jelen volt a kormánykritika. A jobboldalon ilyenről szó sincs.
Tóta W. szerint az nagyon vicces, „amikor a hatalom a saját főoligarchája, a médiabirodalmat fenntartó gazda tökére lép. Nem tart sokáig ez az állapot” – jósolja. Mint mondja, a politikának Magyarországon rá sem kellett telepednie a sajtóra, a „sajtó telepedett alá. Különösen a jobboldali médiabirodalmak, amelyek olyan közvetlenül vannak bekötve, hogy annál jobban már nem lehet”. Ilyenek persze a baloldalon is léteznek, csak ott elfogyott a pénz. „A pénzzel való tömés sok esetben nem arra megy ki, hogy a konkurenciát tönkretegyék, hanem arra, hogy életben tartsanak olyanokat, amelyek amúgy rég bedőltek volna. Aztán a masszívan veszteséges cégnek kevés eszköze marad, előbb-utóbb rákényszerül, hogy eladja magát vagy különalkut kössön.”
A „tulajdonosi telefonok” kapcsán azt mondja, az Origo esete után mindenkinek világossá válhatott, már semmi sem irreális, korábbi munkahelyén az Indexnél is voltak jelzések, küzdelmek. Tisztában kell lenni vele, hogy nem az olvasók tartják el a portálokat. Azt nem tudja, hogyan lehet saját lábára állítani, befolyástól mentesíteni a sajtót, de azt igen, hogy nem lenne kétharmad, ha a mostani szenvedő alanyok – bankok, biztosítók – még a választások előtt megtalálták volna partnerüknek az RTL Klubot, és a csatorna valódi tényfeltárással, normális híradóval, hírmagazinnal beleállt volna a harcba. Tóta W. jónak tartja, hogy a szerkesztőségben kapott, amiért azt írta: az önkormányzati választáson Tarlósra kell szavazni. Ő ezt élvezi, mert egy szerkesztőségen belül a vita teljesen rendben van. Az Indexben is gyakran vitatkoztak. „A kifelé összezáró szerkesztőségek valószínűleg a mögöttük álló pártoktól kapják alapmentalitásukat. Ott ez a követelmény.”
