Magyar cipőipar
A magyar cipőipar tavaly 10,74 millió pár lábbelit állított elő, a 2003-as 17,86 millió után. A termelés bő 90 százalékát exportálták, a kivitel értéke 45 milliárd forint volt. A legnagyobb célpiac Németország volt csaknem hárommillió párral, amelyet Olaszország, illetve Ausztria követett 2,7, illetve 2,3 millióval.
Csődhullámot indíthat el a magyarországi cipőiparban az immáron biztosra vehető 5-6 ezer forintos (esetleg differenciált) minimálbér-emelés – vélik ágazati szereplők. Várszegi Árpád, a Bőr- és Cipőipari Egyesülés elnökének becslése szerint az iparágban működő mintegy félszáz termelővállalat tíz százaléka húzhatja le a rolót a következő egy-két évben, a jelenleg tízezres nagyságrendű alkalmazotti létszám pedig szűk harmadával, hétezerre csökkenhet. Az iparág pedig már az elmúlt években is folyamatosan karcsúsodott: 2002 óta több mint ötezer munkahely szűnt meg.
Mivel az ágazatnak nagy a munkaerőigénye, a költségszerkezetben az élőmunka 50-60 százalékos aránnyal szerepel, érthető hát, hogy a munkaerőköltséget érintő minden hatás hatványozottan csapódik le a cipőgyártóknál. Az ágazatban ráadásul a foglalkoztatottak 75 százaléka minimálbéres, így annak szintje alapvetően meghatározza a költségeket. Várszegi Árpád számításai szerint egy hatezer forintos minimálbér-emelés mintegy kilenc százalékkal növelné a bérköltséget az iparágban. Igaz, ezt az egészségügyi hozzájárulás (eho) november elsejével hatályos csökkentése két százalékponttal mérsékli.
A munkaerőköltség emelkedése mellett a dráguló energia a másik nagy tétel, amely költségoldalon főfájást okoz a cégvezetők körében. Berényi Ferenc, a Martfűn és Mezőtúron 350 főt foglalkoztató, egymilliárd forintos forgalom mellett az idei évre tízmilliós veszteséget váró Tisza Cipő Rt. vezérigazgatója 8-10 százalékra taksálja a munkaerő és az energia drágulásából fakadó költségnövekedést. Kiadások további nyesésére pedig már nincs lehetőség – mondta Berényi a Világgazdaságnak, hangsúlyozva, hogy az elmúlt években ami e téren lehetséges volt, azt a cégek már végrehajtották.
A rendkívül éles verseny miatt áremelésre sincs lehetőség. Ez még a jó piaci pozíciójú hazai márkás cipőkre is igaz, nem is beszélve a bérmunkában gyártók termékeiről. Utóbbiak nyugati megrendelőik számára állítanak elő lábbeliket. Elsősorban a prémium kategóriában termelnek, kibocsátásuk mintegy 92-95 százaléka megy exportra. Helyzetük évről évre romlik, a megrendelők ugyanis – a saját piacaikon tapasztalható verseny miatt – folyamatosan csökkentik a szerződéses árakat. Egy bizonyos árszint alatt a magyar gyártók már nem képesek elvállalni a munkát, a megrendelők ekkor átviszik a termelést Romániába, Ukrajnába vagy a Távol-Keletre.
Berényi szerint a tendencia visszafordíthatatlan. Szerinte csupán az a kérdés, hogy a cipőipar képes-e addig kitartani, amíg helyükre új ágazatok nem tudnak telepedni. Ha nem, ezrek válhatnak munkanélkülivé Magyarország legszegényebbnek számító régióiban.
