 |
Sanghajba nem egy kiállítás vagy kulturális esemény kedvéért ugrik át az ember: Kína gazdasági fővárosába a legtöbben üzleti célból érkeznek. Ezt a légi utasszállítás főszeplői is felismerték. A Lufthansa, amely heti 14 járatával Európából a legtöbb üzletembert szállítja Sanghajba, az üzleti utazók számára fenntartott részlegen vízszintesbe dönthető, ággyá alakítható üléseivel segíti a kilencórás út átvészelését. Landolás után életre szóló élményt mulaszt el, aki nem a 400 kilométeres óránkénti sebességet is elérő mágneses gyorsvasúttal érkezik a városba. Kár, hogy e tempóra a vasútnak nincs hosszan lehetősége, a repülőtér és a városközpont közti 30 kilométeres távot ugyanis mindössze 8 perc alatt teszi meg. Az élmény az út rövidsége ellenére leírhatatlan, akárcsak a megérkezés. A látogató a Jetson család című rajzfilm alkotói által megálmodott futurisztikus világba csöppen. Egy olyan 14 milliós metropoliszba, ahol naponta 3-4 harmincemeletesnél magasabb felhőkarcolót adnak át.
A felhőkarcoló-dzsungelek monotóniáját nyolcsávos utak törik meg, amelyek a riksás utasszállítást teljes egészében, a kerékpáros közlekedést viszont csak részben szorították vissza. Riksák helyett taxik fuvarozzák a turistát, az autók fehér kesztyűs sofőrjei azonban jobbára csak a saját nyelvükön értenek. Érdemes ezért a címet a szállodában angolul tudó személyzettel kínaiul leíratni. Én egyszer felejtettem el. A kínos szituációt egy, a táskámban lévő képeslapcsomag oldotta meg. Bár a képekre mutogatva a sofőr nem értette, mit akarok, a képeslap hátoldalán lévő kínai karakterek végül segítettek a hely, a Hangpu folyó mentén elterülő híres Bund sugárút beazonosításában.
 |
Aki nem üzleti céllal érkezik a városba, arra az utcai zugárusok rögtön lecsapnak. A Bundon és az óvárosban egyaránt vevőre vadásznak a rafinált kereskedők. Kifigyelik például, hogy milyen műszaki berendezése van az embernek, majd odamennek és kínálnak hozzá memóriakártyát, akkumulátort, objektívet és pult alól nagyjából bármit, beleértve a „levehető ajtós, tolótetőst” is. Ha ez nem kell, akkor is ott van a sanghaji slágertermék, aminek senki nem tud ellenállni: a karóra „Missy, many, many watches” szavak kíséretében kínálva. Az alku bár hosszú, mégis kedélyes, az ember pedig ötszáz forintnak megfelelő összegért nem csak a „my friend” titulus büszke viselője lehet, de még egy, az eredetihez megtévesztésig hasonlító Omega, Patek Phillipe vagy Rolex órával is távozhat.
Az igazi nagyüzem azonban nem a nyílt utcán, hanem a piacokon van, ahol titkos helyiségekben árulják az igazán értékes órákat. Az urbánus legenda szerint egy ilyen raktárba maga Giorgio Armani is ellátogatott, amikor egy boltnyitás kapcsán a városban tartózkodott, s be is fektetett saját órája hamisított másába. A díszes koppintást a divatbáró 22 dollárért vette a sanghaji piacon – átverték -, majd egy könnycsepp elmorzsolása közben felsóhajtott: „Nagyon hízelgő, hogy másolnak. Ez azt jelenti, hogy az ember igazán jól végzi a dolgát.”
