Papíros páros

Gázkészülékekkel és élelmiszerrel kereskedett éppen Kovacev Mladen, amikor 1992-ben lezárult előtte a jugoszláv piac. A vajdasági üzletember ekkor úgy döntött, áttelepül Budapestre. Eltelt vagy négy év, amíg „kipróbálta magát” Magyarországon, foglalkozott gázkazánok, cirkók forgalmazásával, élelmiszer-kereskedelemmel. „Végiggondoltam, hogy két dolog kell mindennap: élelmiszer és papír. Magyarországon az élelmiszer-kereskedelemben a kilencvenes évek elejére már leosztották a lapokat, ezért döntöttem a papír mellett” – idézi fel a kezdeteket.

Kovacev Mladen és Mihaleszkó András.

Az első próbálkozások után az 1996-os év hozta a fordulatot. A dunaújvárosi papírgyártól felkérték, hogy szerb területen keressen vevőkört a termékeiknek. Közben a pristinai papírgyár számára tapétagyártáshoz szükséges speciális alapanyagot keresett, így került kapcsolatba a fűzfői gyárral, s annak termelési igazgatójával, Mihaleszkó Andrással. Ez az üzlet is beindult, olyannyira, hogy az év végén Kovacev és Mihaleszkó megalapította a Martinex Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t. A kezdetben még kizárólag export-import forgalmat lebonyolító cég később bekapcsolódott a hazai nagykereskedelembe is. Mint mondják, tökéletes párost alkotnak, mivel egyikük az üzlet, másikuk a gyártás tapasztalt szakembere.

Abban az évben Belgrádban leállt a papírgyár, mivel Szlovénia és Horvátország önállósulásával elveszítette korábbi piacát. Kovacev Mladen vállalta, hogy beindítja a termelést. Három éven keresztül hatalmas tételben szállította a hulladékpapírt Belgrádba, de hamarosan a Magyarországról begyűjthető alapanyag is kevésnek bizonyult: Németországból hajóval utaztatták a papírt. A készterméket itthon értékesítette, csak 1997-ben 5 ezer tonnányi kartont adott el a magyar piacon. A gyors siker hátterében az állt, hogy 1995-ben megszűnt a hazai fehérkarton-készítés, miután a budafoki gyár leégett. „Olyan terméket kell árulni, ami hiánycikk” – gondolta Kovacev Mladen, akinek kapóra jött a belgrádi karton, amelyet nagy tételben kezdett beszállítani. Ezzel legyűrte az osztrák, a szlovák és a lengyel konkurenciát.

KAPCSOLATÉPÍTÉS. A kilencvenes évek végén következett az újabb fordulat. Akkoriban több nyomdának szállítottak alapanyagot. Ám az egyiknél „beszorult az áru”, nem tudtak fizetni. Nem volt más megoldás, minthogy ledolgozzák a tartozást. Kovacev úgy döntött: gyártsanak gyorsfűzőt, iratgyűjtőt, mert azt nagy tételben lehet értékesíteni. Egyúttal elkezdték kiépíteni a kapcsolatot az irodaszert forgalmazó nagykereskedőkkel. „Mire a nyomda ledolgozta a tartozást, mi már be is törtünk az új piacra, és újabb szállítmányokat rendeltek tőlünk” – idézi föl a Martinex alapítója. Ám szembesültek azzal a problémával, hogy így a régi vevőik versenytársaivá váltak, vagyis immár a konkurenciának szállították az alapanyagot. Ezért különválasztották a kétféle tevékenységet, és 2000-ben alapítottak egy új céget, a Mappa Technika Kft.-t, amely a késztermékekkel foglalkozott, s évi 300-400 milliós forgalmával középvállalkozás maradt – míg a Martinex folytatta az alapanyag-nagykereskedést. „Ügyesek voltunk, a konkurenciát mellőzve nálunk kezdték keresni a késztermékeket” – állapítja meg elégedetten a tulajdonos.

Ám az a gyártó, akivel együttműködtek, nem tudta mindig időben szállítani az árut, rájöttek, hogy jobb, ha ők maguk állítják elő a termékeket, köztük a fűzött mappát és a ragasztott irattartót – ez vált a fő profiljukká. Kezdetben 30-40 alkalmazott dolgozott a cégnél. Aztán megtudták, ez olyan munka, amelyet a megváltozott munkaképességű és fogyatékkal élő emberek is el tudnak végezni, sőt, számukra ideális. Az állam pedig támogatást ad azon cégeknek, amelyek ilyen munkavállalót foglalkoztatnak. A Martinex tulajdonosait 2000 végén megkeresték a Rehabit Komplex Kft.-től, hogy társuljanak. Ez a cég már akkoriban is megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatott. Társultak, majd 2003-ban Kovacev Mladen és Mihaleszkó András megvásárolta a Rehabitot, amelyet fele-fele arányban tulajdonolnak. Akkor 400-500 dolgozót vettek át – ma több mint 3 ezer embert foglalkoztatnak, 95 százalékuk megváltozott munkaképességű. Kovacev Mladen nem titkolja: elsősorban kereskedő, de az elmúlt években kialakult benne a szolidaritás a fogyatékos emberekkel. A család is efelé vitte: anyósa gyógypedagógus, felesége a Pető Intézetben végzett konduktor.

Ma saját nyomdájuk van már Ráckevén, logisztikai központjuk Szigetszentmiklóson üzemel, s 61 műhelyt működtetnek az országban. Az utóbbi másfél évben már sorra hívják őket a polgármesterek a hátrányos helyzetű kistelepülésekről, és ajánlanak elhagyott üzemépületet vagy más helyiséget. Ám az utóbbi időben az az állami intézkedés, amellyel csökkentették a megváltozott munkaképességűek támogatását, elbizonytalanította a szektort. „Nem tudni, mit akar az állam. Nincs hosszú távú stratégia. Nekünk viszont évekre előre kell terveznünk: tudnunk kell, mi várható” – elemzi a legégetőbb stratégiai problémát az üzletember. Ha a támogatás hosszú ideig megmarad, akkor tovább bővítik azon termékek gyártását, amelyek kézimunkát igényelnek. Ha viszont leépíti ezt a szektort az állam, akkor nem tudják vállalni a foglalkoztatást, és gépesíteniük kell. Az automatizálás nagyon drága, viszont uniós támogatást lehet rá igénybe venni.

Január végén a frankfurti világkiállításon mindössze három magyar cég szerepelt, köztük a Martinex. Tapasztalták: Európában különös becsben tartják a minőségi kézimunkát. Azóta Olaszországból, Marokkóból, Portugáliából érkezett ajánlat, s Mihaleszkó András szerint az új kapcsolatok a második félévben már komoly üzletet hozhatnak.

RUGALMASAN. Fehér László, a Papír-Ász Kft. ügyvezető igazgatója négy-öt éve áll kiegyensúlyozott üzleti kapcsolatban a Martinex Kft. vezetőivel. Leginkább azt értékeli partnereiben, hogy rugalmasak, és vállalják a kísérletezést is, amikor új terméket kell bevezetni a piacra. „Mondhatni, napi huszonnégy órát dolgozunk” – beszél a szokott munkatempóról Mihaleszkó András. „Mindketten reggel öt és hat óra között kezdünk az irodában, hogy nyugodt körülmények között megtervezzük a napi feladatokat. Erre azért van szükség, mert még most alakul a menedzsment. A stáb nyolcra jön.” Általában este hatig, nyolcig dolgoznak. De miután hazamentek, akkor is folytatják a munkát: egy-egy új ötlettel felhívják egymást telefonon. „Általában az év végén van egy pangó időszak, akkor két-három hétre mindig elutazunk egy napfényes vidékre pihenni: Mladen a feleségével és a kisfiával, meg én. De ott is mindig be van kapcsolva a mobil és a laptop” – meséli Mihaleszkó András.

Azért a két társtulajdonos már elhatározta: az idén új vállalatirányítási rendszert vezetnek be. Az éves nettó 8,5 milliárdos árbevétel, a több mint 3 ezer alkalmazott mellett ez a fejlesztés már biztosan elkerülhetetlen.