Amióta az olasz Ansaldo 1991-ben részesedést vásárolt a Ganz villamossági gyárában, a vegyes vállalat csak veszteséget termelt. Először tavaly ért el minimális nyereséget, de számottevő profitra még az idén sem számít. A hajdan haldokló villamossági gyárba azonban láthatóan életet lehelt az itáliai cég. Az olasz többségi tulajdonosok a kisebbségi tulajdonos magyar államtól is várnának némi aktivitást.
Bruno Musso, az Ansaldo elnöke a Ganz Ansaldo Rt. múlt pénteki éves közgyűlésére időzítve levizitelt az éppen aktuális ipari és kereskedelmi miniszternél, valamint az állami tulajdonrészek felett őrködő ÁPV Rt.-nél. Az Ansaldo elnökének azonban sok illúziója nem maradhatott az elmúlt öt és fél évben. A magyar kormányzat illetékeseivel 1990 nyarán (természetesen csakis szóban) megkötött gentleman’s agreementre – miszerint a magyar állam a jövőben is fenn kívánja tartani 49 százalékos tulajdoni részét – ma egyik helyen sem kapott garanciát. Tudniillik nincsenek helyükön a szavukat adó úriemberek, egymást követő utódaik pedig nem tartották fontosnak a megállapodás betartását.
A Ganz Ansaldo magyar állami tulajdoni része időközben, az olasz beruházások következtében, több lépésben 13 százalékra és egy aranyrészvényre zsugorodott. Musso úr szerint az Ansaldo igen türelmes kisebbségi tulajdonostársának “aluszékonyságával” szemben, más – mint például a General Electric a Tungsram esetében – már régen kiszorította volna a tőkeemelést soha nem vállaló társtulajdonost.
Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy az olasz állami tulajdonban álló IRI-holding Finmeccanica-csoportjához tartozó Ansaldo S.p.a. azért sem akarta “kitúrni” a kisebbségi tulajdonos magyar államot, mert mindvégig a kormányzati segítség különféle formáiban reménykedett. Állami és önkormányzati megrendelésekben bízott, adókedvezményt remélt, és nem volt tőle idegen az elkülönített alapokból nyert támogatás gondolata sem.
Éppen a kormányhoz fűződő kapcsolatok további javításának igényére utalt közvetve az is, hogy 1994-ben azt a Barabás Jánost nevezték ki a Ganz Ansaldo Rt. elnökévé, akinek pártapparátusi múltja a hatalomra került új kormánykoalíció nagyobbik pártjának benső köreihez vezető kiváló kapcsolatokkal kecsegtetett.
Az olasz vállalatoktól egyébként sem idegen az állami atyáskodás iránti igény. Olyannyira nem, hogy az állami tulajdonban lévő IRI-holding privatizációja éppen azért indult el, mert az Európai Unio a holdingszinten jelentkező veszteségek finanszírozását a versenyfeltételeket sértő állami támogatásnak minősítette. Az már egy más lapra tartozik, hogy az IRI privatizációja igencsak elhúzódik. (Erről bővebben az 50. oldalon.)
Musso úr szerint igen nagy hiba a magyar állam passzivitása, mivel az elektromechanikai iparág speciális piacai – például az energetika vagy az infrastruktúra – fokozott kormányzati rásegítést igényelnek. A legtöbb, amit idei budapesti látogatásán el tudott érni: egy ígéret Dunai Imre ipari és kereskedelmi minisztertől, hogy ő, valamint az általa irányított tárca nemzetközi kapcsolatait kihasználva igyekszik piacokat találni a vállalat termékeinek.
Ez az ígéret persze nem kevés, hiszen az Ansaldo eleve a kelet-európai piacok felé épített hídfőállásnak tekintette a patinás nevű Ganz villamossági részlegének megszerzését. Most a román, az albán, a szlovák, a boszniai és az ukrán piacon vár legalább gazdasági diplomáciai jószolgálatot. Musso úr olyannyira bízik a szomszédos országokhoz fűződő államközi viszonyokban – és persze a magyar gazdaság jövőbeni teljesítményében -, hogy egyenesen úgy fogalmaz: most kedvező a helyzet, hiszen az egész régió Magyarország “természetes befolyási övezetévé vált”.
Ilyen kilátások és persze a tavalyi eredmények láttán az Ansaldo vezetői alapvetően elégedettek magyarországi befektetésükkel, amelyre egyébként az elmúlt öt esztendőben a vállalatcsoport összes beruházásainak közel 8 százalékát költötték (összességében 10 milliárd forintot invesztáltak). – Ha rövid távra terveztünk volna, akkor egyszerűen csak kihasználtuk volna az alacsony bérszínvonalat, és a nagy múltú magyar ipari együttest alárendeltük volna az Ansaldo-csoportnak – mondja Musso. Ezzel szemben az történt, hogy sikerült életet lehelni a haldokló magyar cégbe, amely – megtartva a Ganz Villamossági Művek műszaki hagyományait – sikeresen beilleszkedett az olasz anyavállalatba, miközben megőrizte identitását.
A magyarországi érdekeltség átszervezése és termékfejlesztése szorosan illeszkedik abba a stratégiába, amely vállalati csoport szintjén próbálja optimalizálni a tevékenységet. A termékfejlesztés keretében például immár világos, hogy kapcsoló-berendezéseket, illetve ipari méretű turbógenerátorokat a jövőben csak a magyarországi érdekeltség gyárt majd. A transzformátorgyártás is itt marad, illetve a kontinens piacait nem kifejezetten fenyegető Brazíliában folyik tovább.
Villanymotorokat az olaszországi Monfalcone és Nápoly után még Tápiószelén óhajtanak gyártani, és az Ansaldo elnöke a vállalati szintű szerelési együttműködések kialakítását is szorgalmazza. Jelenleg azt vizsgálják még, hogy érdemes-e meghonosítani az elektronikai jelzőberendezések gyártását. Musso úr egyébként is az egyik legfontosabb feladatának a vállalat termelőkapacitásainak integrációját tartja. Ezenkívül még szövetségeseket igyekszik felkutatni, amelyek révén új piacokon új megrendeléseket szerezhet. Magyarországon ilyen potenciális szövetségesnek a Transelektrót és a Dunaferrt tekinti.
Az Ansaldo lát fantáziát a magyar piacon is. Az idén a hazai eladási lehetőségek bővülését remélik, amelyre a vasút, a helyközi járatok és a nagyvárosi tömegközlekedési eszközök korszerűsítési igénye éppen úgy jó alapot ad, mint a privatizált energiaszektorban várhatóan meginduló fejlesztések.
