Kismamák. Növelik-e a tervezett változások a szülési kedvet?
Franciaországban a harmadik gyermek születését kiemelkedően magas támogatással honorálja az állam, nem véletlen, hogy Európában a francia termékenységi ráta az egyik legmagasabb. A mediterrán országokban (az olaszoknál, görögöknél és a spanyoloknál) alig-alig létezik készpénzes családtámogatás, ami meg is mutatkozik a kirívóan alacsony termékenységi rátákban: azok hasonlóak, mint nálunk. A német segélyezési rendszer célja elsősorban a gyermekek szegénységének csökkentése. A születésösztönző és a szociálpolitikai célokat egyszerre valósítja meg a skandináv modell. Északon még mindig telik erre az államnak, így egyszerre képesek csökkenteni a szegénységet és relatíve magas szinten tartani a termékenységet. Általánosságban elmondható viszont, hogy újabban Európában a közgondolkodásban egyre erősebben jelenik meg az a szemlélet, amely szerint a gyermeknevelés anyagi és társadalmi elismerésre méltó. „A családtámogatási rendszereket termékenységnövelő céllal működtető kormányok abból indulnak ki, hogy a gyermekvállalás támogatása egyszersmind egy közösségi beruházási program, ha a modern jóléti állam a generációk közötti transzferekre épít” – magyarázza a Gábos András, a Tárki kutatója.
 |
 |
|
|
A termékenység változására ható tényezők
1. Társadalmi értékrend és társadalmi normák.
2. A nők társadalmi szerepvállalásának megváltozása, ami összességében arra ösztönzi a nőket, hogy kevesebb gyermeket vállaljanak.
3. Későbbre tolódik az első gyermek vállalásának időpontja, emiatt lerövidül a szülőképes kor.
4. A gyermekegészségügy teljesítménye.
5. A családtámogatási rendszer elemei:
• A keresetarányos gyed növelheti a gyermekvállalási hajlandóságot, mivel az állam pótolja a nő szülés miatt kieső keresetét
• A családi pótlék és az adókedvezmény a hosszú távú, állandó kiadásokat csökkenti, mindkettő jelentős erőforrásokat igényel a termékenység számottevő növeléséhez, eltérően befolyásolják egyes társadalmi csoportok tagjainak gyermekvállalási hajlandóságát, s eltérnek a munkaerő-piaci ösztönző hatásuk tekintetében is
• A gyet a harmadik vagy még további gyermek vállalására ösztönöz, kifejezetten a munkaerőpiacra történő belépés ellen hat
• A gyermekellátó intézményrendszer fejlettsége növeli az anya munkaerő-piaci elhelyezkedésének esélyét, s ily módon hatékonyan képes segíteni a gyermekvállalás és a munkahelyi karrier közötti feszültség feloldását |
|
|
|
|
|
Magyarországon éles az ideológiai különbség az Antall- és az Orbán-kormány, valamint a szociálliberális kormányok családpolitikája között. Míg a jobboldali kormányzatokat deklaráltan a népesedési cél vezérelte, addig a Horn- és a Medgyessy-kabinet inkább a szegénységenyhítést helyezte – és helyezi ma is – előtérbe. A liberális szociálpolitika abból indul ki, hogy a jövedelmek újraelosztásának alacsony szintje kívánatos, s ha kevesebb a rendelkezésre álló forrás, „célozzanak” jobban, a kevesebbet próbálják úgy elosztani, hogy az valóban hozzájáruljon a szegénység mérsékléséhez. A hazai családtámogatási rendszerben megindult átalakítási elgondolások (lásd külön) szerint a jelenlegi, magasabb jövedelműeket preferáló szisztémát jövedelemkiegyenlítő célzatú, szegénységet csökkentő támogatási forma váltaná fel.
KÉT OLVASAT. A koncepciónak azonban, úgy tűnik, kétfajta olvasata van. A szociálliberális politikusok és társadalomtudósok éljenzik, míg a népesedési folyamatokért aggódó demográfusok szkeptikusak. Kérdéses ugyanis, hogy a népesedéspolitikai kormányprogram keretében kidolgozandó új törvény képes lesz-e pozitív módon hatni a szülési kedvre, amire pedig nagy szükség lenne. A kutatók szerint a jóléti államok által fenntartott elosztó rendszereknek markáns életkori profiljuk van, tehát befizetőit és finanszírozóit, valamint az igénybevevőket életpályájuk különböző szakaszain találjuk. A társadalmaknak érdeke, hogy a korstruktúra ne torzuljon az inaktívak irányába, mert az a jóléti ellátó-rendszerek működését veszélyezteti. A családtámogatási modellt mint szegénységcsökkentő eszközt működtető kormányok viszont abból indulnak ki, hogy a szegénységi kockázatot növelő tényezők között a magas gyerekszám az egyik legjelentősebb. Emiatt a szegénységi kockázat úgy is enyhíthető, hogy az állam többletforrásokat juttat a gyermekesek részére.
|
|
|
|
Új magyar modell
Két forgatókönyv létezik a családtámogatások átalakítására, s mindkettő a források igazságosabb és méltányosabb elosztását tűzte célul. Az „A” verzió szerint gyökeresen átalakul az eddigi rendszer: az eddigi többféle támogatási formát (családi pótlékot, adókedvezményt, gyest, gyedet, gyetet) új típusú családi pótlék váltaná fel, amely két elemből állna: a gyermekenkénti fix összegű juttatásból, illetve a társadalmi és élethelyzethez köthető kiegészítő támogatásból. Utóbbira a 7 év alatti gyermekeket nevelők, illetve az egyedülálló szülők lennének jogosultak. Az új típusú családi pótlék a társadalmi igazságosság jegyében differenciálni kíván a családok jövedelmi viszonyai szerint. A támogatást bruttósítva fizetnék ki, tehát akinek magasabb a keresete, az a magasabb adósáv miatt magasabb adót fizetne. A „B” forgatókönyv szerint csak annyiban változna a jelenlegi rendszer, hogy a munkáltatók adó- és járulékmentes természetbeni juttatásban részesíthetnék azokat a munkavállalóikat, akik a gyermekneveléssel kapcsolatos kiadásaikat számlával igazolják. Ilyen költség lehetne például a bölcsődei vagy az óvodai díj, a ruházati kiadás, vagy a tankönyvek ára. A munkáltató ezt az összeget az adóhatóságtól igényelhetné vissza. (Előzetes kalkulációk szerint ez a szisztéma 15 milliárd forint kiadással terhelné meg éves szinten az államkasszát.)
Ha június elején nem veti el az MTA elnöksége a társadalmi és szakmai vitára bocsátott népesedési koncepciót, a hónap végén a kormány is megtárgyalja, s elvben akár már a jövő évi költségvetést is annak függvényében alakítják. Meglepő ugyanakkor: amikor a Figyelő arra kérte a szaktárcát, hogy áruljanak el részleteket a változtatás irányáról, s közöljenek adatokat arról, mely társadalmi rétegek tartoznak majd a kedvezményezetti körbe, illetve melyek esnek ki onnan, nem tudtak választ adni. A labda a politikusok térfelén pattog, csak miután a kormány is áldását adta a koncepcióra, azt követően dolgozhatja ki a minisztérium a törvényjavaslatot. A családi támogatásokra fordított kiadásokról konkrétumot a népesedési kormánybizottság vezetője, Szekeres Imre, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára sem tudott mondani a Figyelőnek. Jelenleg mintegy 300 milliárd forintot fordít az állam a gyermekekhez köthető juttatások finanszírozására, s pénzügyminisztériumi jóváhagyást igényel a keret növelése. |
|
|
|
|
|
Pongrácz Tiborné, a KSH Népességtudományi Kutató Intézetének munkatársa szerint az Antall-kormány idején a Nemzetközi Valutaalappal vívott komoly csaták ellenére sem „vágták le” a jóléti rendszert, a GDP 4,4 százalékát fordították e célra. Ennek köszönhető, hogy az úgynevezett tranzitországok közül Magyarországon viszonylag stabil maradt a termékenységi ráta (1,86) a rendszerváltozás éveiben. A Horn-kormány restrikciós intézkedése nyomán a családtámogatási kiadások a GDP 2,5 százalékára estek vissza, 1997-ben már mindössze 1,7, de 1998-ban is csak 1,6 százalék volt ez a szint. (Ezt tornázta fel az Orbán kormány 2,2-2,3 százalékra.) A termékenységi ráta 1996-ra 1,46-ra zuhant, két évre rá tovább csökkent 1,33-ra. A történelmi mélypont viszont 2003-ban következett be, amikor (egyelőre becslések szerint) csupán 1,28 volt e mutató. Ez azt jelenti, hogy a szülőképes korú nőkre átlagosan alig valamivel több, mint egy gyermek világrahozatala jut, ami nyilvánvalóan nem elégséges a népesség reprodukciójához.
A Népességtudományi Kutató Intézet szakembere úgy véli: addig nem várható elmozdulás a születési mélypontról, amíg a kormányok nem tudják együttesen garantálni a családtámogatási rendszer stabilitását és tartósságát, valamint a munkahelyek biztonságát. A kedvezmények megvonását ugyanis „sokként” élik meg az érintettek. Különösen a negatív irányú változtatások rendítik meg a családtámogatási rendszer tartósságába és kiszámíthatóságába vetett bizalmat. Márpedig azt a legnehezebb helyreállítani.
VÉGES FORRÁSOK. A rendszerek felborítása tehát rövid távon mindenképpen a szülés ellen hat, mert a családok nem bízhatnak a támogatások tartósságában. Ugyanakkor a pénzeszközök sem mindenhatóak. Gábos András arra hívja fel a figyelmet, hogy igen szűk a kormányok mozgástere. S mivel ráadásul az erre fordítható források is végesek, nem mindegy, hogy a családtámogatási rendszer mely elemeivel operál a kabinet. „Ám akárhogy is nyúl a mindenkori kormány a családtámogatási rendszerhez, azt csak olyan irányba szabad elmozdítania, hogy annak ne legyen ellenösztönző hatása a nők gazdasági aktivitására” – hangsúlyozza Gábos. Tény, hogy a kabinet komplex módon igyekszik kezelni a problémát: párhuzamosan a családtámogatási rendszerrel a nők munkaerő-piaci stabilitását segítő szociális és foglalkoztatási programot is kidolgoz. Ám az is igaz, hogy a tudományos felmérések szerint 100 magyar nőből 95 azt mondja: az egészséges karriervágy mellett azért is dolgozik, mert szükség van az ő jövedelmére is. Ugyanakkor 100 nő közül 74 úgy tartja, a családfenntartás a férfi feladata kellene, hogy legyen.
