Oly egyszerűnek tűnik az élet a gyermekkorban, a mesék és fantáziák világán nevelkedve: vannak jók és rosszak, tündérek és boszorkányok. Azt gondolnánk, a gyermekkorral együtt elmúlik a mesevilág illúziója is. De tévedünk. Sokan megőrzik ezt a szemléletet, és a világot továbbra is jókra és rosszakra osztják fel. A pszichológiai szaknyelv ezt a jelenséget hasításnak nevezi, ami azt a megközelítést jelzi, hogy mi jók vagyunk, mi jó oldalon állunk, a másik pedig rossz, rossz oldalon áll, rossz ügyet képvisel. A hasítás azután nagymértékben megkönnyíti helyzetünket, reakcióinkat. A jókat szeretjük, teszünk értük, a rosszakat gyűlöljük, pusztulásukat, enyhébb esetben eltűnésüket kívánjuk.
LOVAS ZSUZSA pszichológus, vezetési tanácsadó
ÖSSZETETT ÜGYEK. De térjünk vissza a gyerekekhez! Ahogy a gyermek személyisége fejlődik, úgy jön rá szépen fokozatosan, hogy a világ is, önmaga is, érzései is sokkal összetettebbek, bonyolultabbak, mint gondolta. És itt elérkeztünk a fejlődés egyik legkritikusabb pontjához: össze tudjuk-e egyeztetni az önmagunkban és a külvilágban lévő ellentéteket, el tudjuk-e fogadni, hogy a jó és rossz egyszerre található meg bennünk és a másik emberben? Képesek vagyunk-e egységben, a maguk bonyolultságában látni és kezelni a dolgokat, anélkül, hogy a jó-rossz kettősségére kellene leszűkítenünk azokat?
Jó, jó, de mi köze mindennek a társadalomhoz, a politikához, a gazdasághoz? A válasz egyszerű. Ha kicsit alaposabban megvizsgáljuk társadalmunk állapotát, érettségét, rögtön feltűnik a két fejlődés közti párhuzam. Azt kell látnunk, hogy társadalmunk – még csak nem is gyerekcipőben, hanem a fejlődés egy igen korai stádiumában – a hasítás időszakában él. Politikusaink kettéhasítják a társadalmat, a jók mind a mi oldalunkon, a rosszak a másik oldalon állnak. Ezzel a jelenséggel naponta szembesülünk nyilatkozataikban. Az is a társadalmi állapotok éretlenséget jelzi, hogy nem szükséges racionálisan megindokolni véleményüket, elég az érzelmekre hatni, a szíveket megdobogtatni, esetleg megrémiszteni. A „minden jó tőlünk ered, minden rossz tőlük” paradigma azután állandó bizonyításra, magyarázásra és sulykolásra kerül. Ezen nem lehet csodálkozni, hiszen – mint a mesékben – a jónak győzedelmeskednie kell a rossz felett, erkölcsi kötelességünk megvédeni az embereket a hazugságtól, korrupciótól, gazdasági tévedésektől. Hogy mi a rossz, mi a hazug, ki a korrupt, azt ők mondják meg.
A 2002-es választások jól példázták, hogy ez a szemlélet milyen szélsőséges megnyilvánulásokhoz vezet. A hasítás nemcsak a nagypolitikában jelentkezett, hanem behatolt a családokba, a családtagokat egymás ellen fordította, szeretteik eltérő választását érthetetlennek, veszélyes őrültségnek nyilvánítva. A júniusi európai parlamenti választási kampány a két évvel ezelőttinél kisebb hevülettel zajlott ugyan, de az ellenfél démonizálása most sem maradt el.
A „szörnyű egyszerűsítők” korát éljük (a francia kifejezés – terribles simplificateurs – az 1968-as májusi diákmozgalmak után született). Ebben a folyamatban durván leegyszerűsítik a társadalmi és gazdasági élet összetett és egymásra utalt rendszerét. Azt állítják, hogy a problémák megoldásának csupán egyetlen lehetséges, ésszerű, logikus megoldása létezik – természetesen az, amelyet ők javasolnak. Sőt, tovább mennek: az általuk javasolt „egyetlen megoldást” tilos megkérdőjelezni. Ez a magatartás a tagadás és támadás sajátos keverékéhez vezet: saját hibáikat és felelősségüket tagadják, a másikét keményen és látványosan támadják.
ELEGÜK VAN. A társadalmi fejlődés fontos feladata lenne a hasítás leküzdése. Az állampolgárok többségének elege van a hektikus, állandó harckészültségből. Nyugalmat, kiszámíthatóságot, valódi vitákat szeretnének. A heccelés és felháborodás egyre újabb törésvonalakat hoz létre, az agresszív magatartás további agressziót szül. A probléma megoldását nagyban segítené, ha a pártok az országot, a felmerülő problémákat „egészként” élnék meg, amelyeknek egyaránt vannak jó és rossz összetevői, és el tudnák fogadni, hogy ez saját táborukra is érvényes. Ha az indulatok és érzelmek nem lobognának ilyen magas hőfokon, ha a problémák nem mindegyike válna élethalál-kérdéssé, akkor lehetővé válna a tényeken és érveken alapuló párbeszéd. Nagyon várjuk, hogy eljöjjön ez az idő.
