Jelentőségéhez képest viszonylagos csend övezte annak a hétvégi (október 14-én kezdődő) Balaton-parti értekezletnek az előkészületeit, amelyen pedig egész csapatnyi szociáldemokrata állam-, illetve kormányfő tárgyal közös gondjaikról. A várakozás szerint Blair angol, Schröder német és Zapatero spanyol miniszterelnök oldalán ott ül majd a lengyel államelnök, valamint a magyar, cseh és román kormány első embere is.
A Progressive Governance (Haladó kormányzás) nevű nemzetközi szervezet tavaly Londonban tartotta első, hasonló megbeszélését. A színhely és a vendéglátó brit kormányfő személye már utalt a vita témájára: a jóléti állam válsága, ami egyben szervezője és hordozója, a szociáldemokrácia válságát is jelenti. Vagy enyhébben: a nagy dilemmát. Azt, hogy egy kormányon lévő kormányzó szociáldemokrata párt miképpen „vezényelhetné le” a mai színvonalán finanszírozhatatlanná vált jóléti állam korlátozását sorsszerű választási vereség nélkül.
JÁRHATÓ-E MÁSHOL IS? Ma gyakorlatban ez a dilemma úgy vetődik fel, hogy a Nagy-Britanniában – a nemzetközi érvényesség igényével, de óhatatlanul a brit tapasztalatokra építve kidolgozott – „harmadik út” politikája máshol, más feltételek között is alkalmazható-e. Ennek azért van különös jelentősége, mert a „harmadik út” nem csak (és nem is elsősorban) a gazdasági problémák újszerű megközelítését igényli. Ami fontosabb: társadalmi változást gerjeszt, és módosítja a szociáldemokrácia bázisának jellegét. Ez egyben kockázatot is magában hordoz, és számos, komplex oka van annak, hogy ezt a kockázatot elsőként Londonnak kellett vállalnia.
A szakszervezetekre épült és a szakszervezeti lobbi kezében lévő, százesztendős Labour párt egyoldalúan dogmatikusan, és sokszor ultrabalos módon közelítette meg a jóléti állam létrehozását, Ez ellentétes volt a hajdani liberális politikus, Beveridge nevét viselő terv szellemével, holott e tervet 1946-tól kezdve a jóléti állam megteremtésének „menetrendjeként” tartották számon. Ez a dogmatizmus heves belső harcok után odáig vezetett, hogy a Labour programjáról 1983-ban a párt mérsékelt szárnyának egyik vezetője azt mondta: „Ez a leghosszabb búcsúlevél, amelyet egy öngyilkos valaha is hátrahagyott.”
E dogmatizmus makacsságát jelezte, hogy több mint három évvel a „búcsúlevél” előtt, 1979-ben beleütközött Thatcher asszony harcosan neoliberális kurzusába. Az akkori Labour nem tudott reagálni sem a piac abszolutizálásának jegyében végrehajtott lépésekre (mindent elsöprő deregulációs és privatizációs hullám), sem a szakszervezetek hatalmának megtörésére.
MEGÚJULÁSI PROGRAM. Thatchert négyszer választották újra. Ám (szép lecke dialektikából) mégis az ő kurzusa tette lehetővé, hogy ki lehessen ragadni a Labourt a szakszervezetek öleléséből, és új, racionális alternatívát lehessen találni. Ennek az alternatívának az elvi alapjait dolgozta ki Anthony Giddens, a London School of Economics professzora a Harmadik út című könyvében (sokatmondó az alcím: A szociáldemokrácia megújulása). Giddens álláspontjának lényegét Blair – aki szellemi és politikai „gurujának” tekinti a professzort – leegyszerűsítve így definiálja: „A harmadik út egyértelmű meghaladása a régi baloldalnak, amelyet az állami ellenőrzés, a magas adók és a munkavállalói érdekek határoztak meg. Egyértelmű meghaladása az új jobboldalnak is, amely a közösségi befektetést, sőt, sokszor a kollektív cselekvés puszta ideáját is megszüntetendő gonoszságnak tekintette.”
Íme: az eredeti harmadik út születése. Láthatóan speciálisan brit vonásai miatt nem ad támpontot például Németországnak, ahol nem volt Thatcher típusú radikális neoliberális kurzus, tehát Schrödernek nem egy már megvert, hanem erős és aktív szakszervezeti mozgalommal kell konfrontálódnia, ha korlátozni kénytelen a német jóléti állam immár nem finanszírozható bőkezűségét.
A giddensi formula még kevesebb támpontot nyújt a szovjet összeomlás után szabaddá vált országok számára. Náluk (nálunk) nem volt sem neoliberális kurzus, sem szociáldemokrácia, mindenütt a volt utódpártok reformszárnyai formálódnak szociáldemokrata pártokká. E tájakon egyetlen nyugatról érkezett üzenet érvényes. Az Allensbach Institut jelentése Berlinből, amely Schröder nehézségeinek okait vizsgálva azt mondja: a volt NDK lakosainak 52 százaléka a vulgáris értelemben vett anyagi biztonságot fontosabbnak és értékesebbnek ítéli a szabadságnál.
Kérdés, a mi tájainkon miként befolyásolja ez a reflex a mi harmadik utunk jellegét. Különös tekintettel arra, hogy mindez – még Blair hazájában is – egyben a választási stratégiát is meghatározza.
