Zöld sziget, Guinness, Bailey’s, ír kávé, James Joyce, Riverdance, kelta misztika, Seamus Heaney, IRA, Sinn Fein, U2, Corrs, Cranberries, Dublin, szeplős, vörös hajú gyerekek, barátságos mosolyok, tengerpartok, tiszta mezők és harmonikus vidéki tájak. Írországnak valóságos kultusza van, itthon is komoly szubkultúrát alkotnak azok, akik vonzódnak a markáns, tiszta, barátságos ír kultúrához. Ám tíz-tizenöt év óta van egy újabb oka annak, hogy a világ odafigyel az írekre. Ez pedig nem más, mint az a rendkívüli ütemű gazdasági fejlődés, amelyen ez a kis ország az elmúlt időszakban keresztülment. A sikersztori nyomán Írország valóságos mintaállam lett, és mára komoly iparággá duzzadt az úgynevezett „fejlesztési turizmus”: a tanulni vágyók tömegei keresik fel a zöld szigetet, el akarják lesni az ír gazdasági fejlődés kulcsmozzanatait.
Pedig az írek XX. százada nem ígérkezett sikeresnek. Az ötvenes és hatvanas években a gazdaság igen rossz helyzetben volt, a nyomasztó munkanélküliség, a rossz életesélyek és a politikai erőszak miatt az ír társadalom tömegei hagyták el az országot azzal, hogy soha nem térnek vissza oda. A hetvenes évek végén az írek elmondása szerint az országban ugyanolyan rossz hangulat uralkodott, mint manapság idehaza. Az emberek úgy érezték, nincs esély a felemelkedésre.
Pogátsa Zoltán, politológus-közgazdász, az MTA kutatója
MINDEN MEGVÁLTOZOTT. Aztán hirtelen minden megváltozott. Egyre gyorsuló ütemben beindult a gazdasági fejlődés, és az írek Európa legdinamikusabb felzárkózó országává kezdtek válni. Sőt, az az Írország, amely 1973-ban a közösségi egy főre jutó GDP-átlag 60 százalékán lépett be az unióba, mára – vásárlóerő-paritáson számolva – a jelenlegi átlag 117 százalékát tudja felmutatni. A kilencvenes években a gazdaság 8-9 százalékos éves növekedési rátákat produkált. Az ország olyan kiugrást hajtott végre alig két évtized alatt, amilyen egyszerűen sehol máshol nem volt tapasztalható. Mi a titok? El tud-e lesni valamit az ír csodából a májustól az unióban lévő Magyarország?
Mint oly sokszor, most sincs egyetlen csodaszer, a kiugrás egy-két meghatározó és több másodlagos tényezőre vezethető vissza. Talán a legfontosabb momentum, hogy óriási méreteket öltött a külföldi, főleg amerikai működő tőke beáramlása az ír gazdaságba – kezdetben az IT-szektorba és a gyógyszeriparba, majd később más versenyképes területekre is. Ez a beáramlás mind a mai napig tart, és még a közép-európai államokba áramló működő tőkénél is jóval nagyobb arányú.
Mindez azonban nem véletlen. Először is, része volt ebben annak, hogy az ír munkavállaló olcsó volt; ebben mi is hasonlítunk rájuk. Másodsorban, beszélnek angolul; ebben már kevésbé érvényesül a párhuzam, Magyarországon jó, ha 15 százalék beszéli korunk globális nyelvét. Szerepet játszott az is, hogy az írek kereskedelmi korlátozások nélkül juthatnak be az egységes piacra; ez számunkra is adott. Ezenfelül a kivándorolt íreken keresztül élő kapcsolat alakult ki az amerikai világcégek menedzsmentjével, és ennek a jelentősége sem elhanyagolható. De mindennél sokkal fontosabb, hogy az ír társadalom igen fiatal! A gyerekszám itt valamiért sokkal később kezdett csökkeni, mint más fejlett államokban. Az idősebbek kivándorlása és a magas népszaporulat eredményeképpen ma Írország az egyik olyan ország az unión belül, ahol a legkedvezőbb az aktív keresők és a passzív eltartottak aránya. Ez azt jelenti, hogy a sok aktív foglalkoztatott kevesebb inaktív eltartottat kell, hogy finanszírozzon, azaz alacsonyabbak lehetnek az adók és a társadalombiztosítási kiadások, és az ír államnak is több marad fejlesztésre. Azaz a demográfia kulcstényező a gazdasági fejlődésben! Ezt az előnyt nagyon nehezen reprodukálhatnánk, nálunk ugyanis a 25 tagú EU-n belül az egyik legrosszabb, ha nem a legrosszabb ez az arány. A magyar társadalom drámaian elöregedett, beteg, és nagyon kevés aktív munkavállaló tart el nagyon sok inaktívat. Ez igen költséges, és rengeteg extra erőfeszítést igényel.
OKTATÁSI REFORM. Megszívlelendő tanulság, hogy az írek nem karba tett kézzel nézték a külföldi tőke országukba áramlását, hanem készültek rá, mindenekelőtt az oktatás és képzési rendszerük megreformálásával. Az aggasztóan magas munkanélküliségnek ugyanis az egyik oka az volt, hogy a társadalom túlnyomó többsége alacsony képzettségűnek bizonyult. A kormányok ezért stratégiai prioritásként jelölték ki az oktatást és a képzést, és a fejlesztési pénzek többségét ide irányították. E források segítségével gyökeresen átalakították a társadalom képzettségi szintjét. Kulcsfontosságú tanulság ez Magyarország számára.
Az átalakítás során nem a felsőfokú oktatásra koncentráltak. Úgy találták ugyanis, hogy az egyetemi (Master) végzettségű munkavállalók számára nemigen akadt munka, ők bizonyos értelemben túlképzettekké váltak. Sokkal inkább a szakképzés, a technikusok képzése és a hároméves (Bachelor) egyetemi oktatás bizonyult igazán megtérülő befektetésnek az állam számára. Ezek a képesítések gyors elhelyezkedési lehetőséget és jó fizetéseket biztosítottak a végzősök számára. Hamar felszívták őket az országba beáramló külföldi cégek.
KÉSZSÉGFEJLESZTÉS. A képzendő szakmák körét, valamint a képzések tananyagát ezen társaságok igényeihez igazították. A fejlesztésért felelős intézmények és a munkaügyi központok folyamatos párbeszédben álltak a befektetőkkel, ismerték azok pontos igényeit, várható fejlesztési irányait. Az alapfokú képzésben igen nagy hangsúlyt fektettek a szervező- és kommunikációs készségek, a másokkal való együttműködés képességének fejlesztésére. Egy szóval felismerték, hogy egy modern gazdaságban a legfontosabb tényező a jól képzett társadalom. Szomorúan kell konstatálnunk, hogy Magyarországon ez még nem általánosan elfogadott nézet. Az oktatás finanszírozása inflálódik, a tanítás jellegének átalakítása nem történt meg, a képzés a munkaerő-piaci igényekre szinte egyáltalán nem reagál, a fejlesztési erőfeszítések jelentős része pedig valamilyen okból a szakoktatás helyett a felsőoktatás bővítésére koncentrál.
Vannak persze további tanulságok is. A befektetők számára az ország vonzerejét nagyban meghatározza a termelékenységhez viszonyított átlagos munkabérszint. Ha ez túlságosan gyorsan emelkedik, az ország versenyképessége romlik. Ennek elkerülésére az írek nemzeti szintű bérmegállapodásokat kötöttek, amelyekben a közös cél érdekében önmegtartóztatásra kötelezték magukat. Általában elmondható, hogy az ír társadalomban a politikai tényezők között jelentős konszenzus alakult ki arról, hogy hol tart az ország, melyek a szűk keresztmetszetek. Az EU-szabályok szerinti hétéves fejlesztési terveket konszenzusos módon alkották meg, amelyekben mindenki számára egyértelművé tették: középtávon mik a prioritások. A helyzetelemzés valós, részletes és koherens volt. Nem támogattak minden célt egyformán, egyértelmű fejlesztési irányokat jelöltek ki.
Az írek egy idő után tudatosan törekedtek arra is, hogy Dublin ne váljon az ország vízfejévé. Kulturális intézményekkel, városszépítéssel igyekeztek a vidéki városokat vonzóvá tenni, annak érdekében, hogy minél több tanult, dinamikus fiatal munkavállaló igyekezzen odaköltözni. Rájöttek arra, hogy csak ott alakulhat ki fejlődő gazdaság, ahova a pezsgő zenei, színházi, művészeti és sportélet oda tudja vonzani a gazdaság szereplőit. A még kisebb települések számára pedig komoly lehetőséget jelentett a turizmus, de csakis azért, mert a tiszta, rendezett ír falvak és táj, a harmonikus vidéki élet messze földön ismertté tették őket. Rendezetlen községekkel, szennyezett tájjal és szomorú lakossággal ez nem megy.
MIÉRT NEM KORÁBBAN? Írországnak tehát sok jó adottsága volt, de sokat is tett azért, hogy ezeket kihasználja. Ebből tanulhatnánk mi is. Az írek maguk gyakran hangoztatják: nem az a nagy kérdés, az utóbbi időben miként sikerült ennyire magasra jutniuk, hanem az, hogy ezt előtte miért nem tették…
