 |
| Mong Attila, a Figyelő Pulitzer-emlékdíjas főmunkatársa |
Simán beperelhetnénk magukat, és meg is nyernénk – így fenyegette meg néhány hónappal ezelőtt e sorok íróját az egyik nagy párt vicces kedvű csúcsragadozója, akinek megfeküdte a gyomrát, hogy – szerzőtársammal a K&H-ügy rejtélyeit feszegető könyvünkben – leírtuk: bundaszag terjeng az autópálya-építkezések körül. Háttérbeszélgetéseinkben ugyanis többször fölmerült az a legenda, miszerint a két vezető párt mögött álló gazdasági érdekcsoportok a nagy megrendelések beindulása előtt, 2000-2001-ben paktumot kötöttek. Az építkezések költségeit szándékosan felültervezik, az extra pénzt pedig leosztják egymásnak: aranyszabályként a nagyobbik hányad mindig a hatalmon lévő erőt illeti.
A bizonyítható tényektől elkülönített véleményközlést kizárólag a brókerbotrány jobb megértése miatt tartottuk fontosnak leírni. Csak emlékeztetőül: ebben a sikkasztássorozatban a sztrádaépítkezés hasznának egy része tűnt el furcsa kanyarokon keresztül. Éveken át egy olyan fekete doboz működött, amelybe felülről az állami autópálya-társaság és egy közpénzekből sztrádákat építő magáncég öntötte a pénzt, amit alul szorgos kezek nejlonzacskókba gyömöszöltek, arabusul beszélő közvetítőkön, magyarusul diszkrét taxisofőrökön keresztül szétszórtak a kormánynegyedben, a budai zöldövezetben, vagy éppen a miniszterelnök ősrégi vadásztársának vásároltak belőle betont a Romániában épülő plazájához. A politikus és az újságíró közötti oly hálás pereskedés persze nem indult el, a bunda – mint mindig – most is csak legenda maradt. Az emberek elhitték, a játékosok tagadták.
ZÁRÓJELBE TETT PIAC. Örök alperesként most kissé fáj, hogy nem állhatok bíráim előtt, nem tehetek fel nyugtalanító kérdéseket a becsületük védelmére a tárgyalóterembe özönlő jobb- és baloldali politikus uraknak a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsának múlt heti döntése alapján. A testület rekordbüntetést, 7,4 milliárd forintos bírságot rótt ki öt kartellező autópálya-építő cégre, mert megállapította: a tiszta kezét üvegzsebébe rejtő Medgyessy-kormány által kiírt 2002-es közbeszerzési eljárás során a cégek felosztották a piacot, előre megállapodtak mindenben, „a nem versenykörülmények között kialkudott árak” pedig – a határozat szerint – „több évre terjedően befolyásolták a magyarországi autópálya-építést”. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy az Orbán-kormány idején – ugyanezen versenyhivatal által hasztalan kifogásolt gyakorlat szerint – mindenféle pályáztatás nélkül, két csókos társaság, úthengereiken a hazai vállalkozások helyzetbe hozásának jelszavával aszfaltozhatta vígan a magyar pusztát, előtte a Horn-kormány alatt pedig a szakmában csak szocialista négyesfogatnak becézett egység nyert a pályázatokon, akkor talán nem újságírói túlzás megállapítani: nálunk még egyetlen kilométernyi modern kori autópályát sem sikerült piaci körülmények között építeni. Lassan 15 évnyi piacgazdaság mellett azért ez nagy szó.
MINDENT BETAKAR. Innen persze már bűnös túlzás lenne feltételezni, hogy a bunda nemcsak az építőipari cégeket takarja be, hanem a politikát is. Alperesként vajon hogyan bizonyíthatnám, hogy az érintett társaságok talán nem maradtak hálátlanok azért, hogy a politikusok szinte maguk hozták létre a kartellt, majd – miután a közbeszerzések mindenhatóságát hirdették választási kampányukban – megtűrték azt?! Közvetett bizonyítékként hiába idézném, hogy az egyik nagy sztrádaépítő inkább a Fidesszel ápolja a kapcsolatokat, a céghez köthető személyiségek jobboldali médiabirodalmat építgetnek. A másik – egyébiránt a K&H-botrányban is szereplő – vállalkozás esetében pedig a baloldali szál az erősebb, egyik volt, jelenleg gyanúsított vezetője az MSZP fővárosi önkormányzati képviselője volt. Ugyancsak hiába idézném egy volt fideszes képviselő 2000-ben, a 168 óra című hetilapnak tett nyilatkozatát, amelyben a balos sztrádaépítő – később realizálódott – nyerési esélyeiről szólva azt mondja: „ki fog derülni, hogy a Fidesz nem csak a sajátjainak oszt, hanem a költségvetést legkevésbé terhelő, mindenkinek kedvező megoldást keresi”. Íme tehát a mindenkinek – értsd a politikai spektrum mindegyik oldalának – kedvező megoldás. Az adófizetőknek ugyan többe kerül, mint a tiszta verseny, de a pénzből birodalmak épülhetnek mindkét oldalon. Oszd szét és uralkodj!
