 |
| Pavilon Cannes-ban. Egymásnak feszülő platformok. |
Lobbizott a Nokia alelnöke a sajtónál a Panasonic érdekében Cannes-ban, a mobiltelefon-piaci szereplők éves seregszemléjén. Pertti Korhonen – miután bemutatta a finn gyártó mobilkészülékekben használt, saját fejlesztésű operációs rendszerének újdonságait – igyekezett már előre reklámozni azt, hogy egy nappal később a japán rivális is ezzel a szoftverrel ellátott telefonnal rukkol elő. Igyekezete nem volt véletlen: a harc elindult a nagyok között a mobilkészülékekben használt alapszoftverek piacáért.
Az egyre nagyobb és jobb felbontású képernyővel szerelt, elődeiknél „okosabb” telefonok szoftveres felépítése ma már a számítógépekhez hasonló, az operációs rendszerre grafikus kezelőfelületeket használó, különböző alkalmazások épülnek. Az pedig egyáltalán nem mindegy, melyik cég adja eme fontos platformot. Gondoljunk csak a Microsoft Windows termékek PC-piaci térhódítására, ami a cég számára aranybányának bizonyult, s máig alapvetően befolyásolja az összes szereplő mozgásterét.
A Nokia ezúttal igyekezett elébe menni az eseményeknek, és már 1998-ban a legnagyobb befektetőként lépett fel a Symbian nevű vállalkozásban. Az alapító tulajdonosokhoz – a finn óriás mellett az Ericssonhoz, az arról levált Sony Ericssonhoz, a Motorolához és a Psionhoz – később a Panasonic, a Samsung és a Siemens is csatlakozott. A Symbian egy olyan operációs rendszert hozott létre, amelyre bármelyik gyártó szabadon fejlesztheti saját alkalmazásait, miután a licencét megvette. A Symbiannek a végfelhasználó szempontjából ma két elterjedt megjelenési formája – azaz grafikus kezelői felülete – van: a Series nevet viselő változatokat a Nokia házon belül fejlesztette, de más gyártóknak is eladja; míg a UIQ nevűt a Symbian licenceli.
 |
A Microsoft mobil világa ehhez képest másképp fest, az amerikai szoftveróriás a számítógépeknél bevált módszerét próbálja itt is meghonosítani. Saját operációs rendszere és grafikai kezelőfelülete nem nyílt, bár bizonyos korlátok között természetesen ezt is testre szabhatja a készülékgyártó, vagy a mobilszolgáltató. Előnye lehet mégis az, hogy a Windowszal boltokba kerülő mobilok logikájukban és megjelenésükben a megszólalásig hasonlítanak a számítógép Windows alatt futó irodai alkalmazásaira, azokkal könnyedén összehangolhatók és így kezelésük kézenfekvő. A Symbian ezzel szemben teljesen más megközelítést alkalmaz, a Nokia sokszor hangoztatott jelszava szerint „aki kezelni tud egy mobiltelefont, az kezelni tudja a symbianos alkalmazásokat is”. A telefon használója egyébként csaknem ugyanazokat a szoftveres lehetőségeket kapja mindkét operációs rendszertől, ezek jelenleg még elsősorban az irodai alkalmazások – levelezők, szövegszerkesztők, táblázatkezelők, képnézegetők vagy multimédiás lejátszók – mobilitását igyekszenek biztosítani. A speciálisabb igények kielégítésére – a számítógépekhez hasonlóan – külön programok kaphatók, fejlesztésükön máris szoftverfejlesztők hada dolgozik.
A Symbian egyelőre vezet az eladott készülékek számában, de messzemenő következtetéseket még korai lenne ebből levonni. Az operációs rendszer ugyanis erős hátszélben terjed, hiszen a világpiac harmadát maga mögött tudó Nokia minden új készülékébe ezt teszi, ráadásul a Microsoft későn ébredt. Becslések szerint eddig – az egymilliárdnál is több mobilkészülékhez képest csekélynek mondható – 7 millió symbianos, és 500 ezer windowsos mobilt adtak el világszerte; bár az amerikai operációs rendszer megkapaszkodását a Motorola és a Samsung is segíti. A készülékgyártók többsége arra törekszik, hogy termékpalettájában mindkét vezető szoftvert kínálja. Ebből a szempontból jelenleg éppen a függetlenségpárti Nokia játszik a tűzzel, amikor kizárólag saját érdekeltségű – igaz, versenytársánál sokkal nyíltabb – szoftvereit alkalmazza, választás elé állítva a Microsoft termékek kedvelőit. Ezzel szemben a Motorola már a Linux szerelmeseinek is kínál megoldást. Az amerikai társaság látott elsőként fantáziát a teljesen szabad szoftverben, amelynek alkalmazásához egyáltalán nem kell licencdíjat fizetnie.
