Ősszel kivártak, télen taroltak a gyűtők – legalábbis az árverési eredmények ezt mutatják. A hazai műkereskedelem – adatokkal sehol sem alátámasztott piaci becslés szerint – túlnyomó részben aukciókon folyik, ezeket az ősszel visszafogott kereslet és licitálási hajlandóság uralta, a december viszont rekordokat termett. A magyar szerzők árai immár mennybe mennek, s bár van még kvalitásos mű, ami – Nagyházi Csaba, a Nagyházi Galéria tulajdonosának kedvenc szófordulatával élve – keretáron (értsd: a keret áráért) megy el, akad galerista, aki szerint drágák az itthoni alkotások.
Árverés közben. A jó művek egy része ma még igen olcsón, keretáron kel el.
BÖLCSESSÉGEK. Az árak jövőbeni alakulásáról elképzelése minden műértőnek és galeristának van, ám a nagyon általánosan megfogalmazható szempontokon túl vagy nem árulják el saját műhelytitkaikat, vagy érveik össze sem vethetők, homlokegyenest ellentétes irányokat mutatnak. Az előbbi, általános kategóriába mindazonáltal az olyasféle bölcsességek tartoznak, mint hogy „a jó alkotás mindig is értékes marad”, továbbá „az uniós csatlakozás előtti árak alacsonyabbak, mint amelyek 2004 májusa után várhatók”. Szokásos megjegyzés még, hogy „kortársakat érdemes vásárolni, lehetőleg még széles körben fel nem fedezett, tehát viszonylag olcsó műveket, olyan szerzőkét, akiknek egy-egy alkotása azért már múzeumba is került”.
Mindehhez pedig adalék lehet, hogy a művészt vajon segíti-e, menedzseli-e valamelyik galéria, törődnek-e a pályaívével. Ez ugyanis – mi tagadás, a galéria hosszú távú befektetéseként – éppen azt a célt szolgálja, hogy a művész végül befusson, és lehetőleg jó áron tegye ezt.
A kortárs művek vásárlásához emellett a legnagyobb gyűjtők példája is kedvet csinálhat. A Forbes magazin listáján leggazdagabbként szereplő magánszemélyek közül ugyan meglehetősen kevés számít gyűjtőnek – az 500 milliárdosból kevesebb mint 40 fő -, ám azok kétharmada kortárs és modern műtárgyakat vásárol.
Gulácsy az élen
Alapos változást hozott 2002 decembere az aukciós leütési árak toplistáján. Gulácsy Lajos előbb egy, a Kieselbachnál 80 millióért eladott művével tört az élre, majd a Mű-terem Galériában 95 millió forintért eladott képe még erre is rátett egy lapáttal. A Kieselbach-aukció révén ugyanakkor egy újabb Rippl-Rónai-festmény is bekerült az első tízbe. Mindennek az is a következménye, hogy a legmagasabb áron elkelt festmények és szerzők közé a Mű-terem Galéria őszi árverésén új névként bejutott Kondor Béla alkotása – A műtücsök felbocsátása – éppen csak néhány hónapig állomásozhatott a tízes listán. Az említett mű árát a nagyközönség annak idején a hétszeresére, 36 millió forintra küzdötte fel, ám december óta immár a TOP 10 legolcsóbbját is 40 millió fölött jegyzik.
Ennek ellenére se hagyjuk ki azt az összehasonlítási lehetőséget, amely néhány, az utóbbi évtizedekben többször értékesített szerző és mű esetében nyílik. Rippl-Rónai József festményei évek óta árverési sikerek, a tíz legdrágábban elkelt festmény között két műve szerepel. Az egyikük a legutóbbi árverési szezonban cserélt 42 millióért gazdát, s nem ez volt az egyetlen több tízmilliós ár. A kikiáltási ár közel kétszereséért, 24 millióért kelt el ősszel a Fiatal nő kalapban, 12 millióért pedig Fülöp bácsi című portréja. Ez utóbbi ára ugyan fillérnyit sem araszolt az aukción fölfelé, kikiáltási áron vitte el a vevő, alkalmas azonban némi összevetésre. A festményt ezt megelőzően ugyanis közel húsz esztendeje már egyszer árverésre bocsátották: a BÁV-nál kereken 60 ezer forintért csapott le rá az akkori vevő. Az áremelkedés tehát két évtized alatt éppen kétszázszoros.
Az impozáns aukciós eredményeket kétségbe vonó példát mesél ugyanakkor egy galerista. A minap egy ügyfél aukción 20 millióért vásárolt Rippl-Rónait szeretett volna üzletükben eladni. Nagyot csodálkozott, amikor ott azt hallotta, hogy a festményre legfeljebb ha 6 milliós árat írna ki a galéria, máskülönben a piacon nevetségessé válna.
ÁRÉPÍTÉS. Az aukción felvert árakra Mattis Teutsch János esete is példa. A korábban néhány millióért forgó műveihez hasonlók két éve – egyébként a Várban rendezett nagy gyűjteményes kiállítása elején – tízmilliókért találtak új tulajdonosra, míg mára az árszínvonal a korábbira esett vissza. Ez mindazonáltal nem jelenti, hogy e szerzőt a két évvel ezelőtti áron már nem lehetne újból értékesíteni, ehhez azonban az illető irányzatra, művészcsoportra érdeklődő vevő, esetleg háttérként hozzá kapcsolódó kiállítás kellene, és lehetőleg legalább Berlinben.
Kiegyensúlyozott áremelkedésről is vannak természetesen történetek. Gallai Gergely, a szentendrei Erdész Galéria szakértője Anna Margit esetét citálja. A galériákban és árveréseken is szereplő festményei rendre magasabb áron keltek el, igaz, közben a nagyközönség lassan megismerte, amit a róla megjelent könyv is segített. Összességében míg egy műve két éve 300 ezerért kelt el, hasonló méretű és kvalitású festményei ma 800 ezer forintért forognak.
„Elképesztően magasak az árak” – vallja Sáfár Zoltán, a főként fiatal kortárs szerzőket kiállító Godot Galéria egyik tulajdonosa, aki mindezt a hazai keresetekhez viszonyítja. A piacon vélhetően nem túl sokan hangoztatnak hasonló véleményt, de Sáfár magyarázata szilárd. Kortárs képet ma itthon annyiért kapni, mint szerte Nyugat-Európában, a kiugróan drága Londont kivéve. A befutott hazai művészek festményei szerinte Budapesten és Berlinben nagyon is hasonló áron kelnének el. Például Fehér László vagy Szurcsik József itthon 2-3 milliós műveire Németországban is nagyjából ennyiért találni vevőt. Ilyen árak mellett azonban itthon sohasem fog bővülni a kereslet. Ma összesen 100 gyűjtő és néhány cég tartja el a kortárs piacot – hangzik a sommás összegzés. A legalább ötven művet birtoklók e körén kívül más nagyon ritkán vásárol, a piac leginkább az érdektelenség miatt panaszkodik.
Ide kapcsolódik a Godot jó néhány kezdeményezése. Azt szeretnék ugyanis elérni, hogy mind többen ráérezzenek a kortárs művészet ízére, s végső soron új gyűjtőket indítsanak el a pályájukon. Ennek érdekében meglepő indítványt tettek. Felháborodva a tévésorozatokban a háttérben felbukkanó műtárgyak minőségén, a Godot – ötlete fontosságáról a művészeit is meggyőzve – ingyen, csupán a szállítási, biztosítási és egyéb költségre kérve pénzt, felajánlotta arzenáljából a szükséges mennyiségű műtárgyat a Barátok közt sorozatnak. „Nem alázható meg több millió néző azzal, hogy kortárs művek gyanánt értéktelen képeket lát, s ugyanígy a kortárs művészetet sem érheti e szégyen” – mondják.
PLAFON. Az árakat illetően Sáfár szerint nem volna szabad hagyni, hogy egy jó minőségű, közepes méretű kortárs festmény ma 150-250 ezer forintnál többe kerüljön. Ha értékes a kép, akkor bármilyen áron az, hogy pontosan mit ér, azt pedig úgysem lehet belőni. Kedvezőbb árakkal viszont esélyt lehetne biztosítani az ismeretlen fiataloknak, hiszen így remélhető, hogy gyűjtő is áldoz, noha nem tudni, hogy a művészből végül mi lesz: karrierje felível, vagy az adott – jól sikerült – festmény kivétel marad a történetében. Olcsón alkalma lehet gyűjteménybe bekerülni, ami a továbbiakban kereslet- és így árnövelő tényező lehet. Ez történt a még képzőművészetis egyetemista Tamási Claudiával és Bács Emesével, akikre mint felfedezettjeire Sáfár igen büszke. A festők képeiből mérsékelt áron sok elkelt, belőlük gyűjtőkhöz is került, hírük ment, úgyhogy ma megközelítik a galerista szabta 250 ezres plafont.
