Beletörött a bicskája Svédországnak abba a próbálkozásba, hogy az uniós csatlakozás nyomán megtarthassák a mesterséges színezékek használatára vonatkozó, az EU-előírásoknál szigorúbb saját nemzeti szabályozást. Az indokuk az volt, hogy a svéd lakosság körében igen magas, 15 százalékos a különféle élelmiszer-adalékokra allergiások aránya.
Gyümölcsellenőrzés. A leggyakrabban a primőröknél találnak a megengedett határérték fölött szermaradékot.
Az elutasítás hátterében szakértők szerint az uniós élelmiszerlobbi keresendő. A cégek ugyanis eurómilliókat költenek egy-egy szer, adalékanyag tudományos vizsgálatára, s ha az számukra kedvező eredménnyel jár, akkor szeretnék a pénzüket viszontlátni. A közösségi előírások kialakításánál az uniós tagállamok mintegy 26 ezer élelmiszer-gyártójának az igényeire kellett tekintettel lenni, s a jelenlegi direktívákat figyelve úgy tűnik, a brüsszeli jogalkotók igyekeztek is integrálni a szakhatóságok által “megtámogatott” érdekeket. A közösség tagállamaiban ma több ezerféle (igaz, tudományosan bevizsgált, többgenerációs állatkísérletek során tesztelt) adalékanyagot, mesterséges színezéket engedélyeznek. A svéd kérést egyébként azon az alapon utasították vissza, hogy az élelmiszerekre ráírják az összetevőket, “tessék elolvasni, s ha valaki allergiás rá, ne vásárolja meg”.
MEGALAPOZATLAN LISTÁK. A csatlakozás után nálunk is fel kell készülni az abból eredő új helyzetre, hogy az unióban többféle adalékanyag használatát engedélyezik, mint Magyarországon. Eltér például a kenyerekre, és a húskészítményekre vonatkozó hazai szabályozás, mivel nálunk mindkét élelmiszerféléhez kevesebb adalékanyagot lehet alkalmazni, mint az EU-ban. Ugyanakkor nem kell a vészharangot kongatni, mert – mint az élelmiszer-ellenőrző hatóságok szakemberei figyelmeztetnek – tudománytalanok és megalapozatlanok azok a listák, amelyek Európa-szerte és nálunk is közkézen forognak, s riogatják a vásárlókat, hogy a FAO vagy a WHO (az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági, illetve egészségügyi szakosított szervezetei) által engedélyezett színezékek és adalékanyagok közül jó néhány egészségkárosító vagy rákkeltő. “Nemzetközi szinten is elismert tudós szakemberek foglalnak állást ezekben a kérdésekben, akik nem az élelmiszerlobbi szolgálatában állnak” – hangzik az érv.
“Idehaza már nem tudnak tömeghisztériát gerjeszteni ezek a listák” – mondja Sohár Judit, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) főosztályvezetője. Véleménye szerint annyi azonban mindenképpen jogos ellenérv, hogy amelyik termékben több az adalékanyag, az vélhetően nem a legjobb és legegészségesebb. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a természetes élelmiszerek között sem mindegyik ártalmatlan, elég csak a sóra vagy a túlzott zsírtartalomra gondolni.
A táplálkozásra mindenesetre érdemes figyelmet fordítani, mivel a FAO jelentése szerint az egészségre káros anyagok 70 százaléka élelmiszerekkel jut a szervezetbe. Az adalékokkal ellentétben a szakértők körében is vitát válthat ki a permetezőszerek élettani hatása. Nálunk e téren ellentmondásos a helyzet: hiába csökkent ugyanis radikálisan az utóbbi tíz évben a növényvédő szerek felhasználása (1989-ig átlagosan 5,50 kilogramm aktív hatóanyagot permeteztek ki hektáronként, 2000-ben pedig már csak 1,14 kilót), mégis növekedett a különböző vegyszermaradványok aránya. A szakértők ezt azzal magyarázzák, hogy az 1990-es évekig a nagyüzemi gazdálkodás keretei között hozzáértő emberek, agrármérnökök határozták meg a vegyszeralkalmazás módját és feltételeit. Manapság azonban, hiába vannak a különféle előírások, a saját földjén jószerével mindenki azt csinál, amit akar.
Lépéskényszer
A hazai piacon működő 7800 élelmiszer-ipari cég közül meglehetősen sok, mintegy 4 ezer vállalkozást ” késztet” cselekvésre a csatlakozás – állítja Piros László, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének főtitkára. A számok azonban megtévesztőek, mivel a cégek 80 százaléka mikrovállalkozás, amelyek jobbára “egy utca, egy falu ellátására” rendezkedtek be, s eszük ágában sincs az uniós piacra kilépni. Tovább árnyalja a képet, ha hozzátesszük, hogy ezek a cégek Magyarország éves termelőkapacitásának mindössze 5 százalékát adják. Piros László úgy véli, valahol a hatóságok hibája is, hogy a közösségi feltételek teljesítésétől fényévekkel lemaradva is működési engedélyt kaphattak vállalkozások. Meglátása szerint amely cégek eddig nem teljesítették a közösségi előírásokat, azok nem is biztos, hogy hosszú távon vagy legálisan akarnak a piacon maradni. Ráadásul akik akartak, azok eddig is fejleszthettek a 26 milliárd forintos Sapard-alapból, s hazai pályázati pénzekből. Ez a “mentőöv” továbbra is rendelkezésükre áll, bár a szükséges 30-40 százalékos önrészt maguknak kell előteremteniük.
“Az uniós csatlakozást követően nem kell vadonatúj élelmiszer-biztonsági szabályokkal számolni, mivel e területen a magyar jogszabályok 99 százaléka már EU-konform” – mondja Lukács Ákos, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) főtanácsosa. Ugyanígy, a Magyar Élelmiszerkönyv tekintetében sem kell meglepetésre számítani, mert az már teljes egészében megfelel az uniós direktíváknak. A szakember véleménye szerint a belépést követően tovább javulhat az élelmiszer-biztonság, mivel a közösségi irányelvek világviszonylatban is példás higiéniai feltételeket állítanak a gyártók elé. A teljes jogú tagság elnyerését követően azonban némely területen éppenséggel enyhébb szabályok lépnek életbe Magyarországon, mert az egységességre törekvő, a szakmai sajátosságoknak kevesebb teret hagyó, s a 90-es évek második felében született hazai előírások még az uniósnál is szigorúbbak néhány vonatkozásban. (Ennek az az oka, hogy ezek a jogszabályok már a jogharmonizáció jegyében születtek, s több szakterületen is a magasabb igényeknek megfelelő – például a nagy kapacitású vágóhidakkal és a húsfeldolgozó üzemekkel szemben támasztott – követelményeket érvényesítették.) A közösségi jogszabályok ehhez képest differenciáltabbak és részletesebbek, ennélfogva az egységes elvárásokat érvényre juttató magyar előírások helyébe a közösségi irányelveknek megfelelő szakma-specifikus regulák lépnek, amivel teljessé válik az élelmiszer-biztonsággal foglalkozó uniós jogszabályok átvétele.
EGÉRÚT. A főtanácsos viszont azt sem rejtette véka alá, hogy bár a szabályok EU-konformak, a magyar élelmiszer-ipari cégeknek még van behozni valójuk. A gyártóknak ugyanis a csatlakozást követően minden tekintetben meg kell felelniük a közösségi jog által támasztott technológiai és élelmiszer-higiéniai feltételeknek. Aki nem tesz eleget az elvárásoknak, az lehúzhatja a rolót. A nagyobb élelmiszer-előállító üzemek számára ugyan még marad egy “egérút”: az, ha kisebb kapacitású céggé minősíttetik át magukat. Ez esetben ugyanis kevésbé szigorúak az elvárások – viszont a leminősítés hátrányosan érintheti a versenyképességüket.
