Trichet ideje

ECB – ÖT ÉV A MÉRLEGEN Amiért jó osztályzatot érdemel AZ EURÓ MEGTEREMTÉSE. Kiválóan levezényelte 1999-ben a közös fizetőeszköz debütálását, majd 2003-ban az eurókészpénz bevezetését. Duisenberg a székház előtt. Nem volt elég bátor? HITELESSÉG. Átláthatóságával, kiszámíthatóságával és gazdaság-politikai állásfog-lalásaival hite-lessé vált a pénzpia-cokon. INFLÁCIÓ ELLENI HARC. Érvényesítette az árstabilitás megőrzésére szóló mandátumát azzal, hogy 2 százalék körül tartotta az inflációt. AZ EURÓZÓNA BŐVÍTÉSE. Lefektetette a világos szabályokat, amelyek alapján az EU leendő tagjai anélkül csatlakozhatnak majd a valutaunióhoz is, hogy ez lassítaná a döntéshozatalt. Ahol még javítania kell GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS. Többet kell tennie azért, hogy élénkítse az eurózóna gazdasági növekedését, amely az idén előreláthatólag legfeljebb 0,7 százalékos lesz. VÁLSÁGKEZELÉS. Tisztáznia kell, hogy bankválságok esetén hogyan oszlik meg a felelősség közte és a valutauniós tagországok jegybankjai között. POLITIKAI KOORDINÁCIÓ. A monetáris és a fiskális politika terén hatékonyabban kell egyeztetnie a tagállamok pénzügyminisztereivel. KOMMUNIKÁCIÓ. Jobban kell kommunikálnia politikáját a kormányok és a közvélemény felé.

Nem a súlyos antik íróasztalon és nem is az aranykeretbe foglalt évszázados portrékon akad meg először a látogató szeme, amikor a Banque de France épületében belép Jean-Claude Trichet kormányzó irodájába. A legfeltűnőbb egy harsányan színes absztrakt festmény – a háború előtt alkotta az École de Paris magyar származású művésze, Emile Lahner -, amely Trichet széke mögött lóg a falon. „A modernitást képviseli. Nem árt, ha az embernek ez néha eszébe jut egy több mint kétszáz éves intézményben” – mondja az Európai Központi Bank (ECB) elnöki székét november elsején elfoglaló bankár.

Trichet, aki tíz esztendeje áll a francia jegybank élén, magával viszi a festményt Frankfurtba. Az eurózóna kamatait meghatározó, öt éve alapított intézmény első embereként szüksége is lesz minden lehetséges inspirációra. Új posztján ő felügyeli majd a világ második legnagyobb, 305 millió lakosú gazdaságának monetáris politikáját, egy olyan szervezet élén, amelynek felhatalmazása az egész euróövezet gazdaságpolitikájának irányítására szól. Az ECB ezzel egyedülálló intézmény a maga nemében, költségvetési téren ugyanis Európában nem létezik központi „hatóság” – a fiskális ügyek a tagországok hatáskörébe tartoznak.

CSÚSZÁS. Párizs már 1998-ban Trichet-t akarta az ECB elnökének, ám a posztra végül kompromisszumos alapon a Németország által támogatott holland Wim Duisenberg került, azzal a hallgatólagos megállapodással, hogy nyolc évre szóló mandátumának felénél átadja a helyét Trichet-nek. Ez a váltás késett tehát, sőt, majdnem meg is hiúsult, miután 2000 elején ügyészségi vizsgálat indult Trichet és más tisztviselők ellen a Crédit Lyonnais (CL) bank botránya kapcsán. Az állami tulajdonú pénzintézet a kilencvenes évek elején könyveinek meghamisításával elleplezte addigra felhalmozott veszteségeit, így aztán 1993-tól több éven át hatalmas összegekkel kellett konszolidálni. Trichet-t 2002 júliusában bíróság elé citálták, méghozzá azzal a gyanúval, hogy részese a pénzügyi manipulációknak, a kincstár elnökeként ugyanis 1992-ben ő írta alá a CL könyveit. Ügyvédje azonban meggyőzte a bíróságot, hogy a CL vezetése és az akkori szocialista kormány eltitkolta Trichet elől a bank valós pénzügyi helyzetét, így ez év júniusában minden vád alól felmentették.

Jean-Claude Trichet Született 1942. december 20-án, Lyonban; 38 éve nős, két fia van. Az új ECB-elnök. Mit tehet egyetlen ember? Végzettségei: 1964. École de Mines 1966. Institute d’Etudes Politiques de Paris; 1971. École Nationale d’ Administration Karrierállomások: 1961. Három hónapig bányászként dolgozik az aucheli szénbányában Pas-de-Calais-ben 1971. Belép a pénzügyminisz-tériumhoz 1985. A Párizsi Klub elnöke 1987. Előléptetik a francia kincstár vezetőjévé 1993. Kinevezik a Banque de France kormányzójává 2003. Felmentik minden vád alól a Crédit Lyonnais-ügyben, így az októberi hivatalos kinevezés után novemberben az ECB elnöke lesz

Személyében az ECB-nek politikailag is tapasztalt elnöke lesz. Elődje, Duisenberg nemcsak a monetáris ügyekben tanúsított szigorával vonult be a köztudatba, hanem azzal is, hogy megbízatása elején volt néhány csúnya baklövése. A diplomatikus és elegáns megoldások nagymestereként ismert Trichet aligha fog ilyeneket elkövetni. Ám vajon ő lesz-e az, aki bevezeti a lényegi változtatásokat annál az ECB-nél, amelynek négy éves múltra visszatekintő fizetőeszköze potenciálisan globális tartalékvalutává válhat? Más jegybankárok, valamint üzleti vezetők, politikusok és megfigyelők június óta igencsak szeretnék kifürkészni szándékait. „Az első kérdés az, hogy szorosabban kézben tartja-e majd a dolgokat, mint Wim, a második pedig az, hogy rugalmasabb monetáris politikát folytat-e” – mondja egy tisztviselő az egyik eurózónán kívül európai jegybanknál.

SÚLYNÖVEKEDÉS. Maga Trichet nem teregeti ki a lapjait. Csodálói szerint elnöki kinevezésének komoly hatása lesz. „Ez a világ második legnagyobb jegybankja a Fed után, és most a földkerekség egyik legnagyszerűbb jegybankára fogja vezetni. Vele az ECB egész súlya látványosan megnő” – lelkesedik Daniel Bouton, a francia Société Générale bank elnöke.

Trichet végig magabiztosan irányította a francia jegybankot, nem riadt vissza attól, hogy szükség esetén az egekig emelje a kamatokat a frank védelme céljából, vagy hogy konfrontálódjék politikusokkal, ha túl nagynak ítélte a költségvetési kiadásokat. E keménység ismeretében némelyek úgy vélik, az ECB élén aktívabb lesz Duisenbergnél, s igyekszik majd meggyőzni a kormányzótanács tagjait, hogy agreszszívabban ösztönözzék a gazdasági növekedést, illetve harcoljanak az infláció ellen a kamatváltoztatásokkal. Arra is számítanak, hogy megpróbálja majd befolyásolni az euróövezet egész gazdaságpolitikáját. Karrierje kezdete óta köztisztviselőként dolgozik, és éppúgy ismert borotvaéles politikai ösztöneiről, mint udvarias, diplomatikus modoráról. „Az ECB-nél csak akkor lehet valakinek igazi hatalma, ha meggyőző, és képes megnyerni magának az embereket. Márpedig Trichet megmutatta, hogy keresztül tudja vinni az elképzeléseit” – mondja a korábban a Nemzetközi Fizetések Bankját (BIS), majd az ECB elődjét, az Európai Monetáris Intézetet irányító Alexandre Lamfalussy. Megfigyelők szerint Trichet egyik első húzása az lehet, hogy a növekedés serkentése érdekében felemeli az ECB-nél jelenleg érvényben lévő 2 százalékos inflációs toleranciaküszöböt.

Az előtte álló nehézségeket több tényező is fokozza. Németország, Franciaország és Olaszország gyakorlatilag stagnál, ami fékezi az egész 7 ezer milliárd eurós valutauniós gazdaság növekedését. A német és a francia államháztartás hiánya az idén is túllépi a GDP 3 százalékában megszabott limitet, amit más országok pénzügyminiszterei igen rossz szemmel néznek. Ráadásul az ECB mandátuma is drámaian kibővül, hiszen az Európai Unióba jövőre belépő tíz új tagállam várhatóan öt éven belül átveszi az eurót. „Az ECB struktúrája már most is nehézkes, és csak még inkább az lesz, amikor a tíz ország csatlakozik az EU-hoz” – állítja Martin Essex, a londoni Capital Economics ECB-ért felelős elemzője.

erős kéz kell. Sokan úgy látják, e kihívások kezeléséhez az ECB-nek egy erőskezű, Alan Greenspan-féle elnökre van szüksége. Az elmúlt öt évben a Greenspan vezette Fed egyértelműen jóval agresszívebb politikát folytatott, mint az ECB. Az Egyesült Államokban az irányadó kamat 2000 májusában tetőzött 6,5 százalékon, ez év júniusára viszont 1 százalékra süllyedt. Ezzel szemben az ECB kamata 2000 októberében 4,75 százalékra emelkedett, de 2003 júniusára csak 2 százalékra ment le. A nyájas modorú Duisenberg szerette, ha az ECB-nél konszenzussal születnek a döntések, és elismerést vívott ki magának azzal, hogy öt éves hivatali ideje alatt biztos kézzel fogta a kormányrudat. Csakhogy bírálói szerint az elmúlt két esztendőben az ECB nem cselekedett elég gyorsan és bátran ahhoz, hogy elejét vegye a recessziónak.

A változások hívei szeretnék, ha az új ECB-elnök szorosabb kapcsolatokat alakítana ki az EU pénzügyminisztereivel, és olyan monetáris politikát ösztönözne, amely a kamatdöntéseknél – a Fed stílusában – egyszerre van tekintettel a növekedésre és az inflációra. Igaz, a valutaunióhoz vezető utat megnyitó, s az ECB alapszabályait lefektető maastrichti szerződés értelmében a bank elsődleges mandátuma az árstabilitás biztosítására szól, van azonban némi mozgástér, az ECB feladata ugyanis meghatározni, hogy az árstabilitás mit foglal magában. A jelek szerint egyre erősödik továbbá annak az elképzelésnek a támogatottsága, hogy írják át az ECB mandátumát. A francia kormány megbízására tavaly két tanulmány is született a Bank of England modelljének átvételéről. Ez annyit jelentene, hogy az ECB-nek karcsúbb adminisztrációval kellene működnie, és a valutauniós kormányok szabnák meg számára az inflációs célt. „A piacok lényeges változásokat várnak Trichet alatt” – mondja Austin Hughes, a dublini székhelyű IIB Bank vezető közgazdásza.

Ha Trichet csakugyan változtatni akar, ebben segítségére lehet az a képessége, hogy ellenlábasait szövetségeseivé tegye. Még 1995-ben a Banque de France elnökeként jól magára haragította Jacques Chirac akkori párizsi főpolgármestert és köztársaságielnök-jelöltet, amikor nyilvánosan elítélte a munkahelyteremtő programok támogatására vonatkozó kiadási ígéreteit. Nem sokkal később Chirac, immár államfőként, visszavágott: kinevezett valakit a jegybank igazgatótanácsába, aki ellenezte Trichet szigorú pénzpolitikáját. Trichet sem késlekedett a viszontválasszal: megrendelt néhány közvélemény-kutatást, és ezekből az derült ki, hogy politikája széles körű támogatottságnak örvend. Az eredményeket nem hozta nyilvánosságra, csak megmutatta őket Chiracnak, akit sikerült is meggyőznie és a maga oldalára állítania.

KONFRONTÁCIÓ. Trichet ugyanakkor tud kötekedő és akarnok is lenni, amiből gondjai származhatnak egy kollegiális intézmény élén. Nem riad vissza a konfrontációtól sem, ha szükségesnek látja. Tavaly például a Banque de France alkalmazottai sztrájkkal reagáltak arra a tervére, hogy a fiókok száma 211-ről 96-ra csökkenjen. Az ECB-nél viszont annyiban más lesz a helyzet, hogy ott – a Banque de France-tól eltérően – az elnöknek nincs felhatalmazása felülbírálni az általa vezetett döntéshozó testület tagjait. Hughes szerint „sokan talán eltúlozzák annak a jelentőségét, mit tehet egyetlen ember”.

Az ECB azért egyedülálló a jegybankok között, mert sokkal inkább egyenlők társulása, semmint egy vezérigazgató által irányított igazgatóság. A kormányzótanács 18 tagjából 12-en a valutauniós országok jegybankjainak kormányzói, az igazgatóságot alkotó többi 6 személyt – köztük az elnököt is – az EU-tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács nevezi ki. A kormányzótanácsban a luxemburgi jegybank fejének ugyanakkora hatalma van, mint a Bundesbankénak, és mindkettőjüket egyenlőnek tekintik az elnökkel.

Ez a felállás még Greenspant is nyomasztaná. Az ECB elnökének 12 országgal és 9 nyelvvel, valamint különféle politikai és gazdasági rendszerekkel kell megbirkóznia. Mindezért nem kárpótolhatja magát azzal, hogy legalább szereplései óriási eseménynek számítanak. A sajtó szinte alig foglalkozott Duisenbergnek az Európai Parlament gazdasági és monetáris bizottságában adott negyedéves tájékoztatásaival, miközben Greenspan kongresszusi fellépései iránt mindig hatalmas a médiaérdeklődés. „Az elnök parlamenti meghallgatásai ugyanolyan gyakoriak, de talán nem ugyanolyan láthatóak, mint az Egyesült Államokban” – fogalmaz Trichet.

A leendő elnök számára nemcsak az volna szerencsés, ha elérné, hogy a kormányzótanács tagjai hozzá hasonlóan lássák a dolgokat, hanem az is, ha jól el tudná fogadtatni magát főnökként az ECB nagy hatalmú munkatársaival. Közismert, hogy komoly szakértelemmel rendelkezik a technikai ügyek terén, ami kollégáinak egy részéről nem mondható el. Az ECB létrejöttét megelőző munka során például érdeklődést mutatott a napi kamatok kezelése tekintetében kulcsfontosságú repopiac technikai aspektusai iránt. Könnyen megeshet, hogy a jövőben aktívan részt fog venni a jelenleg az ECB vezető közgazdásza, Ottmar Issing által összeállított havi jelentések elkészítésében. Bennfentesek szerint Issingnek, aki korábban a Bundesbank közgazdásza volt, ma ugyanakkora beleszólása van a monetáris politikába, mint az ECB elnökének. „Egy új vezető közgazdásznak valószínűleg nagyobb hatása volna a bank politikájára, mint egy új elnöknek” – vélekedik Hughes.

Ottmar Ising. Az ECB vezető közgazdászának szinte elnöki hatalma van a monetáris politika alakításában.

ÖSSZECSAPÁS. Kell-e vajon számítani arra, hogy Trichet és Issing között konfliktus alakul ki? Bennfentesek azt állítják, hogy mindketten egyformán el vannak kötelezve a szilárd monetáris politika és az árstabilitás iránt. „Másrészt mindketten a lehető leggyorsabban rá akarják nyomni a maguk hatalmi bélyegét a bankra” – hangsúlyozza egy megfigyelő. Az összecsapás talán már el is kezdődött. Májusban a kormányzótanács közzétett egy „tisztázó” jellegű állásfoglalást a bank inflációs politikájáról, amely addig azt a célkitűzést követte, hogy az éves drágulást 2 százalékon vagy annál alacsonyabban kell tartani. A tisztázás definíciója szerint az árstabilitás azt jelenti, hogy az infláció inkább legyen közel a 2 százalékhoz, mintsem lemenjen zéróra. Ez a lépés eloszlatta a piacok aggodalmait azzal kapcsolatban, hogy az ECB a túlságosan kemény kamatpolitikával esetleg az árak összeomlását idézi elő. Lehetséges azonban másfajta értelmezés is. Néhány megfigyelő szerint Issing és a bank más monetáris héjái elejét akarták venni annak, hogy Trichet 2 százalék fölé emelhesse az inflációs célt. Trichet maga komolytalannak nevezi az ilyen találgatást, mondván: ő is maximálisan kivette részét az állásfoglalás elkészítéséből.

A Lyonban született Trichet – letérve apja nyomdokairól, aki irodalmárprofesszor volt – először bányamérnöknek tanult, sőt 19 évesen dolgozott is egy északkelet-franciaországi bányában. Ám hamar átváltott a közgazdaságra. Előbb a párizsi Institute d’Etudes Politiques-on szerzett diplomát 1966-ban, majd elvégezte az elit École Nationale d’Administrationt, ahonnan a francia politikai és üzleti vezetők többsége kikerül. Fiatalon a baloldali politikával kacérkodott. Egy időben még a Justix becenevet is kiérdemelte, olyan elmélyülten tanulmányozta a munkások jogairól szóló könyveket. Utóbb azonban középre húzódott. „Az kezdett érdekelni, hogy hogyan lehet a legjobbat kihozni a piacgazdaságból” – emlékszik vissza. Az ECB elnöki székéig vezető karrierje 1971-ben indult, amikor is pénzügyi ellenőrré nevezték ki a francia pénzügyminisztériumban. Ezt követően egyre feljebb emelkedett a ranglétrán, mígnem 1987-ben ő lett a kincstár vezetője. Később komoly szerepet vállalt a maastrichti szerződést megelőző tárgyalásokban és ezzel a valutaunió előkészítésében.

SZIGOR. Miután 1993-ban átvette a francia jegybank irányítását, Trichet szigorú monetáris politikát folytatott és ragaszkodott az erős frankhoz. Ennek jegyében stabilan tartotta a fizetőeszközt a német márkával szemben, leszorította az inflációt, és segített abban, hogy a francia gazdaság gyorsabban növekedjék, mint a német és az olasz. Azóta viszont Franciaországban megugrottak az állami kiadások, és késnek a fontos szerkezeti reformok. „Úgy tűnik, a kormány nem figyel Trichet-re” – mondja egy európai jegybankár. Ezzel együtt Trichet megbecsülését jelzi, hogy 1998-ban Chirac és az akkori kormányfő, a szocialista Lionel Jospin közösen támogatták kinevezését az ECB elnökévé.

Kérdés, képes lesz-e Trichet olyan közhangulatot teremteni, amely kedvez a változásnak. Láthatóan kész szembenézni a kihívással. „A tény az, hogy mindannyian demokráciákban élünk, és még nagyon sok a tennivalónk, amíg elmagyarázzuk és megértetjük az átlagemberekkel a változás szükségességét” – mondja Trichet. Európa felkészülhet arra, hogy nemsokára leckéket kap a gazdasági reformokról egy kiváló jegybankártól.