Jó néhány „Le a háborúval!” típusú iüzenet volt olvasható mértékadó portálok nyitóoldalán az elmúlt hetekben. A helsinki központú F-Secure informatikai biztonsági vállalat drámai méreteket öltő hackeraktivitásról beszél, miután a cég már a harcok első két hetében több mint 20 ezer illegális behatolást észlelt. Az egyik legfőbb célpont a katari Al Dzsazira hírtelevízió, amelynek honlapja a hackerakciók nyomán napokra elérhetetlenné vált – vagy a főoldal helyett igen gyakran „kalóz” nyitókép tűnt fel a monitoron -, miután a csatorna iraki fogságba esett amerikai katonákról készült felvételeket mutatott be. A legtöbb internetes partizánakció mögött azonban a jelek szerint háborúellenes és anarchista csoportok állnak, amelyek közvéleményformáló szándékkal Irak, illetve az ellene támadást indító országok politikáját ostorozzák. Így vált március 23-án rövid időre működésképtelenné például Tony Blair brit kormányfő honlapja (www.number-10.gov.uk). Mindazonáltal az információszerzés reményében indultak már „webmetsző” hadműveletek a Pentagon, a Fehér Ház és az amerikai haditengerészet oldalai ellen is. Ezekről a helyekről persze nehéz a háború kimenetelét befolyásoló értesüléseket szerezni. Mint köztudott, az Egyesült Államok a kulcsfontosságú számítógépes és kommunikációs rendszerek között a szigorúan őrzött műhold-hálózat segítségével teremt kapcsolatot, nem a nyilvános interneten keresztül. Ugyanez nem mondható el Irakról: műhold hiányában ők kénytelenek a netre hagyatkozni, így sokkal sebezhetőbbek, mint az amerikaiak vagy a britek.
Szemmel láthatóan mozgásba lendült tehát a hackertársadalom, de háborús időkben a károkozásnak ez a fajtája inkább csak zavarkeltés, cyberterrorizmusnak egyáltalán nem nevezhető. Ez utóbbihoz mindenképp erőteljesebb aktivitásra lenne szükség. Mivel az internetes infrastruktúrát használó, hadászati jellegű támadás eddig még nem történt, egy, a világhálón történő terrorcselekményt nehéz pontosan definiálni. Valószínűsíthető, hogy radarok, erőművek leállítására, az áram- és a vízszolgáltatás, illetve stratégiailag fontos pontok blokkolására irányuló tevékenység már kimerítené a cyberterrorizmus fogalmát. Ám tekintettel arra, hogy ezek az irányítórendszerek biztonsági okokból a legtöbb esetben nem kapcsolódnak közvetlenül a világhálóhoz, támadásuk csak kerülő utakon, modem segítségével, a belső vállalati rendszerbe való beférkőzéssel és a tűzfalak áttörésével lehetséges. Ezért is mondják szakértők, hogy még mindig egyszerűbb a hagyományos módon bombázni a kiszemelt célpontokat, semmint elektronikus úton blokkolni azok működését. S amíg a tettek ezt igazolják, nem beszélhetünk cyberhadviselésről.
A Gartner kutatóintézet felmérése ugyancsak arra enged következtetni, hogy a cyberterrorizmus komoly anyagi és szellemi tőkét igényel. Egy „digitális Pearl Harborhoz” magas fokú szakértelem és többéves előkészítés mellett is legalább 200 millió dollár lenne szükséges. Arról, hogy a felek menynyire felkészültek, milyen elektronikus arzenállal rendelkeznek, ugyanolyan kevés az információ, mint amennyi ma Irak nukleáris képességeiről tudható. Pusztán találgatni lehet a feltételezett titkos projektek tartalmát.
Nemcsak az erőforrásbecslés nehéz, de a cybercselekmények jogi szabályozása is hiányzik. Az Egyesült Államok törvénykezésében annyi mindenesetre már letisztult: mielőtt az elnök háborút kezdeményezne a virtuális világban, meg kell kapnia a Kongresszus mindkét házának beleegyezését. Azaz mégsem, mert az ország védelmében, mint a hadsereg főparancsnokának, erre nincs szüksége.
Noha a cyberterrorizmusnak nevezett elektronikus csatározás előnyét – vagyis azt, hogy elkerülhető vele a katonai állomány tizedelése – mindkét fél ismeri, vélhetően sem a szövetségesek, sem az irakiak nem ébresztik fel az alvó oroszlánt. Ma még lehetetlen ugyanis modellezni egy cybertámadás végső kimenetelét, mivel nem egyértelműek annak hatásai. Az elektromos hálózatot megbénítva például nemcsak az ipari létesítmények, stratégiailag fontos bázisok, hanem civilek vagy például kórházak is veszélybe kerülnének. A kérdés tehát itt is ugyanaz, ami a nukleáris fegyverek esetében: vajon valóban be kell-e vetni ezeket a fegyvereket a végső cél eléréséhez?
Eddig egyik fél sem bújt elő a virtuális lövészárkokból, az e-bombát viszont a szövetséges erők már nem haboztak bevetni. Az amerikaiak által kifejlesztett fegyver legfőbb ismérve, hogy észrevétlenül dolgozik, látványos rombolást nem végez. Értesülések szerint repülőből kidobva indul pusztító útjára. Landoláskor hirtelen egy rövid, de igen erős mikrohullámú impulzust bocsát ki magából, hogy közel s távol az összes elektronikus berendezés szilícium és fém alapú alkatrészét megolvassza. Rombolásának eredményeként a számítógépekből és más informatikai berendezésekből kiolvadnak a csipek, tönkremennek a relék, kapcsolók, kommunikációs vonalak és mobiltelefonok is. A két hete debütáló e-bomba először az iraki televízió épületére hullott. Az első bevetést sikerként értékelték a szövetséges erők, a televízió műsorszórása azon nyomban – igaz, csak átmenetileg – megszűnt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
