Nagyvilág

Az al-Kaida célkeresztjében vagyunk

Mint arról lapunk korábban beszámolt, az al-Kaida támadást tervez nyugat-európai célpontok ellen. Az Egyesült Államok és Japán is figyelmeztette állapolgárait, legyenek óvatosak, ha a kontinensen járnak. A francia hatóságok letartóztatásokkal, az amerikai hadsereg pedig a pakisztáni légi csapások fokozásával igyekszik megakadályozni, hogy az al-Kaida terve megvalósuljon.

Az Egyesült Államok október 3-án kérte állampolgárait, hogy „figyeljenek a környezetükre” és legyenek óvatosak, ha Európában járnak, ugyanakkor nem javasolta, hogy kerüljék az öreg kontinenst. A négyoldalas dokumentum, mely az „Al-Kaida-fenyegetés Európára” címet kapta, nem nevezett meg konkrét országokat, mivel – ahogy a külügyminisztérium szóvivője, P. J. Crowley mondta hétfőn – ehhez még nincs elegendő információ. Ugyanakkor elég nyilvánvalóan kapcsolatban áll azokkal a múlt héten kiszivárgott információkkal, melyek szerint francia, brit és német földön terveznek az al-Kaidához köthető terroristák támadásokat.

Közben a németországi bázisokon szolgáló katonák számára is óvintézkedéseket és ideiglenes kijárási tilalmat rendeltek el a CNN szerint, a támadásokról kiszivárgott információk alapján azonban – a 2008-as mumbai merényletekhez hasonlóan – civil célpontokra készülnek csapást mérni. A Fox News az Eiffel-tornyot és az Alexanderplatzot nevezte meg mint veszélyeztetett helyet.

Az amerikai óva intéssel párhuzamosan a brit Külügyi és Nemzetközösségi Hivatal (Foreign and Commonwealth Office) is emelte a Német- és Franciaországra vonatkozó terrorveszély szintjét, később Párizs ugyanezt tette szigetországba utazókra vonatkozóan. Az Egyesült Királyság azonban nem emelte riasztási rendszerén a saját besorolását, ilyet pedig a franciák és a németek sem tettek. London már így is „komoly” fokozaton áll, a francia kormányt pedig a 2005-ös londoni merényletek óta csak egy lépcsőfok választja el a legmagasabb készültségi szinttől, Berlin pedig a második riasztási fokozaton van. A német belügyminiszter, Thomas de Maiziere kárhoztatta az olyan intézkedéseket, melyek pánikot okozhatnak.

Többen hasonló szellemben nyilatkoztak az ügyről, így pl. Viviane Reding, az alapjogokért és igazságügyért felelős EU-biztos is arról beszélt, hogy a fenyegetés nem jelent újdonságot. Egy szakértő, Scott Stewart szerint csak a jó hatósági munkának és „egy kis szerencsének” köszönhető, hogy eddig még nem érte Franciaországot a 2004-es madridihoz vagy a 2005-ös londonihoz hasonló támadás. Az ország már legalább fél évszázada összeakasztotta a bajszát az iszlám szélsőségesekkel (az 1980-as és 1990-es években több akciót is végrehajtottak) az algériai háború miatt. Ráadásul ott vannak a külvárosi nyomornegyedek („banlieue”-k) bevándorlói is, akik elégedetlenségüknek 2005-ben és 2007-ben is zavargásokkal adtak hangot.

Az uniós belügyminiszterek csütörtökön találkoztak egymással és Jane Holl Lute-tal, az Egyesült Államok biztonságért felelős helyettes államtitkárával. Itt az EU Tanácsának soros elnökét adó belgák küldötte, Annemie Turtelboom szerint megegyeztek, hogy legközelebb egymásnak is szólnak, mielőtt óva intik állampogáraikat. Felmerült még egy egységes, közös figyelmeztetési rendszer bevezetése is, erről azonban nem született megállapodás. Az elképzelést sem a németek, sem a franciák nem támogatták.

Többfrontos harc a terroristák ellen

Október 5-én összesen 12 embert tartóztattak le terrorizmus gyanújával Marseilles-ben, Avignonban és Bordeaux-ban. Az őrizetbe vettek két külön csoporthoz tartoztak: három egy szeptemberben Olaszországban elfogott férfival állt kapcsolatban, a másik kilencről viszont csak annyit tudni, hogy egy iszlamista szervezethez tartoznak, és fegyvereket, valamint robbanószert akartak beszerezni.

Az egyik helyszínen a rendőrök lőszereket is találtak. A két évvel ezelőtt Mumbaiban elkövetett támadásokban, melyekhez az információk szerint hasonló stílusú akciót terveznek, a terroristák a város több pontján lövöldözni és robbantgatni kezdtek.

Az amerikaiak közben fokozták pakisztáni légitámadásaikat. Az ország Afganisztánnal határos vidékén, Észak-Vazirisztánban egy távirányítású repülő megölt 11 embert hétfőn. A rakétacsapás áldozatai közt legalább öt német is volt, akik az információk szerint érintettek voltak az összeesküvésben. Egy „Jihad Media” nevű szélsőséges iszlamista weblap csütörtökön négy „mártírhalált halt” terroristát sorolt fel. Az egyik név, Abu Aszkar al-Almani valójában Sahab Dastit takarja. Ő egyike volt azon 11 tagú csoportnak, amely – annak ellenére, hogy már figyelték őket – 2009 tavaszán Hamburgból Pakisztánba utazott.

A hamburgi sejt

A hamburgi Taliba mecset hamar a szélsőséges iszlamisták egyik gyülekezőhelyévé vált, a 2001. szeptember 11-i támadások résztvevőinek egy része is itt találkozott. A mostani terrorkísérlet gyanúsítottjai 2008 végére gyűltek össze. Fő „sorozójuk” az algériai származású francia Naamen Meziche volt. A 40 éves férfi már az 1990-es évektől kapcsolatban állt az al-Kaidával. A Pakisztánba utazást az 52 éves, afgán származású „Aszadullah M.” szervezte meg. Külön utakon, néhányan Iránból szárazföldön, mások repülővel érkeztek, a terroristák egy része feleségét is magával vitte. Pakisztánban aztán a német hírszerzés szerint csatlakoztak az „Üzbegisztán Iszlamista Mozgalma” nevű szervezethez.

Dasti az ő egyik videójukban tűnt fel 2009 októberében, hogy késsel és lőfegyverrel a kezében arra szólítsa fel a német muzulmánokat, csatlakozzanak az Egyesült Államok elleni afganisztáni dzsihádhoz. Az egyik kiutazót, Ahmed Szidikit azonban idén júliusban elfogták Kabulban az afgánok, majd átadták az amerikaiaknak. Őt azóta is a bagrami légitámaszponton vallatják, és tőle származnak a kezdeti információk a tervről: egy német hírszerző szerint mindennap hallani tőle valami újdonságot.

Egyelőre mindössze annyit lehet tudni, hogy Szidiki még a terroristakiképzése alatt találkozott az észak-afrikai Junisz al Mauretanival, aki az al-Kaida „külföldi műveleteiért” felelős. A Der Spiegel szerint ő tervezte a támadásokat, Szidikit, Mezichét és Dastit pedig Európába küldte előkészíteni azokat. Előtte még megmutatta nekik, hogyan tudnak egy kódolt kommunikációs oldalon, a „Mudzsahedin Titkokon” keresztül kapcsolatot tartani egymással.

Kérdés azonban, mennyire megbízható Szidiki. Információt ugyanis elkezdték összevetni egy másik elfogott hamburgiéval, Rami Makanesiével. A 25 éves, szíriai származású németet júniusban tartóztatták le a pakisztáni hatóságok a törzsi területek közelében, majd augusztusban visszaküldték Németországba, ahol terroristakiképzéssel vádolják. Makanesi részben megerősítette Szidiki eddigi állításait, részben viszont nem passzol a két vallomás.

„A fiam nem egy gyilkos”

Közben megszólalt Szidiki családja is. „A fiam nem egy gyilkos, egyszerűen képtelen lenne erre” – mondta az apja a CNN-nek. „Volt pár adóssága, és eltökélt volt, hogy Afganisztánban pénzt keressen és vizzafizesse ezeket” – állította a világ egyik legszegényebb országába utazó fiáról. Szidiki a nővére szerint is új életet kezdeni ment el a feleségével, miután az albérletét már alig tudta fizetni. A terrorizmussal gyanúsított férfi a Hamburgi Nemzetközi Repülőtéren volt takarító. A nővér szerint testvére arról is beszélt elutazása előtt, hogy néhány baráttal fog találkozni Pakisztánban, és onnan megy Afganisztánba.

Sahab Dasti családja is nyilatkozott még a múlt hétvégén. Szerintük a Taliba Mecsetben agymosáson esett át az azóta állítólag megölt férfi, és aggodalmukat fejezték ki miatta.

Dasti sokáig nyugati életmódott folytatott, de aztán konvertált az iszlám egyik fő ágáról a másikra, síitából szunnita lett – a német hírszerzés szerint részben azért, hogy apjától eltávolodjon. Ezután kezdett el a szélsőséges tanokat hirdető, mára már bezárt mecsetbe járni.

Tehetetlenség és tétovázás nehezíti a helyzetet

A német titkosszolgálat egy nemrégiben publikált jelentése szerint jelenleg 45 muszlim szélsőséges él bármiféle korlátozás nélkül Hamburgban, akik az al-Kaidát támogatják, másik 200 pedig „erőszakosságra hajlamos”. Mivel az országban nagyon komoly bizonyítékokra van szükség valaki letartóztatásához, nehéz a gyanúsítottak őrizetbe vétele, nyilatkozták tisztviselők a CNN-nek. Szerintük ugyanakkor London például még komolyabb kihívásokkal küszködik.

Pakisztán Afganisztánnal határos vidékére az 1990-es évektől nagyjából 200-an érkeztek a német szélsőségesek közül terroristakiképzésre, és jelenleg is kb. 40-en tartózkodnak ott. Október 6-án egy amerikai kongresszusi jelentés szokatlanul keményen bírálta az iszlámábádi kormányt, amiért dacára egy 140 ezres katonai és félkatonai haderő jelenlétének, nem tesz semmit a tálib és al-Kaida-erők ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik