Régen nem avvót ami most van. S hogy ez hova vezet nekem ne mondja senki. Annak idején megtörtént a dolog s utána megkérdeztük a kislány nevét vagy asse. Ma úgy van azt látni a filmekbe hogy csitri lányok fűnek-fának kezet nyújtanak mondják a nevüket bele a világba némelyik doktor is. Legénykoromban nem így vót. Akkó avvót hogy odajött a lány vagy ahogy akkó mondták a pinás ember s megkérdezte milyen kocsim van s ha elég jó kocsi vót akkó kimentünk a diszkó elé. De nem vót ez a nagy csóréra vetkőzés a másik előtt amit most az internetben látni. Nem. Ippeg csak nekidőltem a motorháztetőnek kicsit megódottam a nadrágot s ahogy ott csinálta én a haját pödörtem s a másik kezemmel így cigarettáztam a szemeimmel meg csillagot választottam neki. Télvíznek idején meg bebújtunk a kocsiba ügyesen rám kucorodott s hát így dicsértük egymás tetoválásit ha vót neki de csak úgy alkaron kézfejen nyakon mondom a csóréra vetkőzés akkó nem vót divat. Aztán vót úgy is hogy hasmánt feküdt s úgy kérte s mán nyútam hozzá és a nyelvem hegyin vót egy női név tegyük fel Pipetta vagy valami mer mán igencsak szólongattam vóna hogy igen Pipetta igen vagy röviden Pipi de a nevét meg nem kérdezhettem hogy is nézett vóna ki.
Buták vótunk s féltünk s a sok jótól elmaradtunk s most má nem. Na mondom ha most vóna egy pinás ember egy jó szeretett valakicsoda. De ki? Nem tudok egy napot sem nem tudok egyetlen női nevet pedig az év akkor is napokból állt és nőket heteket hónapokat is hozott. De akkó avvót. Akkó másképpen gondókodtam mer úgy gondókodtam hogy inkább vágják le a farkam minthogy az orgazmusról lemondjak. Szerettem ha a lány hozzám nyomta a farát s éreztem a nyakán a bőre szagát. Semmi mást édesistenem csak azt. S akkó ahogy ott löködtem mint vak a hajnalt eccercsak megfutott bennem a vér s kilöttyent a bezzeg s úgy élveztünk mint a hájderménykü.
Néha a nyelvünket is bedugtuk egymás szájába de azt csak a legvégin ha tudtuk egymás nevét.
Sós Ágnes “Szerelempatak” című dokumentumfilmjére
