Kifordult sarkaiból a magyar futballvalóság 2025 utolsó heteiben. A válogatott írekkel szemben elszenvedett, utolsó pillanatos veresége és az újabb vb-selejtezős bukta előbb a kapitánykérdést nyitotta ki váratlanul – Marco Rossi végül egyhetes gondolkodást követően úgy döntött, marad –, majd némiképp a semmiből nyilvános vita indult arról is, kellően hatékony-e a magyar utánpótlás-képzés, hogy jó helyre mennek-e az akadémiákhoz irányított közpénzmilliárdok és megfelelő-e az a modell, amelyben a magyar bajnokság működik.
de azt is, hogy Csányi Sándor MLSZ-elnök maga nem támogatta a sportkormányzat azon ötletét, hogy a kiemelt állami akadémiák felügyelete közvetlenül az államhoz kerüljön. A minden előjel nélkül a felszínre buggyanó konfliktusok olyan tragikomikus pillanatokkal örvendeztették meg a magyar futballkedvelő publikumot, mint Orbán Viktor másfél órás szeánsza a közmédia sportcsatornáján, de ebbe a műfajba simult bele az az interjú is, amit egy héttel később Csányi adott az M4 kamerái előtt, és amelyben többek között azt is kijelentette, hogy amíg ő a helyén van, biztosan nem alakul külön profi liga a magyar futballban – annál is inkább, mert akik legutóbb ilyennel próbálkoztak, zömmel börtönben végezték.
Az önálló hazai profi liga ötletét leginkább a Fradi elnöke, Kubatov Gábor pártolja, aki – ha már lúd, legyen kövér alapon – maga is leült egy évzáró beszélgetésre a sportközmédiát vezető Székely Dáviddal. Ebben az interjúban sok egyéb mellett arról is szót ejtett, szerinte mennyire nincsen jól, hogy a hazai szövetség elnöke az első- és a másodosztályban is rendelkezik közvetlen klubérdekeltséggel. Mint ismeretes: Csányi Sándor egyrészt az Újpestet tulajdonló MOL Csoport igazgatóságának elnöke, másfelől pedig állítólag a jelenleg NB II-es Vasas tulajdonosi struktúrája mögött is felsejlik a személye.
Egyre evidensebb tehát, hogy a színfalak mögött komoly hirig zajlik, amit kiválóan szemléltet az is, hogy Orbán Viktor a minap egy játékoslegendák számára rendezett gálavacsorán azt találta mondani:
Jövőre választás lesz, ha nem leszünk észnél, a magyar futballnak évekre befellegzik.
Erre erősített rá a Nemzeti Sportnak adott évzáró nagyinterjúban az ország leggazdagabb embere, a felcsúti futballcsapat elnöke, Mészáros Lőrinc, aki a Tisza Párt esetleges választási győzelmét firtató kérdés kapcsán úgy fogalmazott, „nyilvánvaló, hogy ha bevezetik az általuk tervezett adózási szabályokat, akkor a magyar sportnak annyi”.
Ehhez vegyük hozzá, hogy az MLSZ-elnök nyilatkozataiból azt is tudjuk, miszerint a profi bajnokság klubjait finanszírozó szponzorok közül az állami Szerencsejáték Zrt. és a mérkőzéseik közvetítési jogaiért közpénzmilliárdokat perkáló M4 Sport is csupán egyéves szerződést írt alá a szövetséggel – állítólag épp a kiszámíthatatlan politikai környezetre tekintettel. Vagyis:
Egyszersmind pedig – mint azt például Szijjártó Péter külügyminiszter Honvéd-elnökké emelése is mutatja – azt is, hogy a NER-es futballelit aktívan készül egy esetlegesen eljövendő olyan világra, ahol a közpénzeket már nem ők osztják el.
A futballéletből viszont nem óhajtanak kiszorulni, sőt adott esetben azt is szívesen vennék, ha egy számukra kedvezőtlen választási eredmény után a megmaradó szponzori és egyéb bevételek fölött már nem az MLSZ mostani vezetése, hanem egy olyan új grémium – a liga – diszponálhatna, amelyben ők ülnek – akárha klubelnöki minőségben.
Mindezt csak azért mesélem el, hogy lássuk: a liga-szövetség vita nálunk alapvetően politikai, de minimum hatalmi természetű. Nem arról szól tehát – még a felszínen sem –, hogy miképp működhetne jobban, hatékonyabban a szervezés, hogy milyen módon termelhetne több bevételt a bajnokság, vagy milyen módszerekkel ösztökélhetnénk a klubokat a piaci elveknek inkább megfelelő működésre. Már csak azért sem, mert ezek a dilemmák a magyar futball egyetlen stratégiai dokumentumában sem jelentek meg eddig – holott a kérdés felvetése egy ideálishoz legalább messziről, hunyorítva hasonlatos futballvalóságban legalábbis adekvát lenne.
A környező országok közül például Horvátország kivételével mindenütt működik elkülönült liga, amely a szövetséggel pontosan letárgyalt, kimódolt munkamegosztás mentén szervezi a profi bajnokságot, és arról is gondoskodik, hogy az első- és vagy másodosztály meccseit a lehető legmagasabb áron értékesítse a szponzorok irányába. A legeklatánsabb példa talán a lengyel Ekstraklasáé, ahol Marcin Animucki vezetésével az elmúlt években teljesen újradefiniálták a bajnokság stratégiáját, és egy olyan terméket alkottak meg a klubokkal, valamint a szövetséggel közösen, mely nemzetközi szinten is példaértékű inspirációt jelent.
A 38 milliós Lengyelország persze más volumenű piacot jelent, mint a magyar, de ettől eltekintve a problémáik pár évvel ezelőtt még igencsak hasonlatosnak tűntek a mieinkhez. Adott volt például egy hatalmas mértékű infrastruktúra-fejlesztés (a lengyelek 2012-ben az ukránokkal közösen rendeztek Eb-t, erre készülve több patinás nagy klub is új stadiont kapott, melyet viszont meg kellett tanulnia fenntartani), ám a körülmények ugrásszerű javulása nem járt együtt azonnali versenyképesség-emelkedéssel. A lengyel klubok olyan rosszul szerepeltek a nemzetközi kupasorozatokban, hogy a bajnokság 2021-re az európai koefficiens-rangsor 30. helyére csúszott vissza. 2018-ban a nem sokkal korábban még BL-szereplő Legiát a félamatőrökkel felálló, luxemburgi Dudelange leckéztette az EL-selejtezőben, és az is előfordult, hogy a másik tradicionális kirakatcsapat, a Lech Poznan az észt Nomme Kalju ellen maradt alul a nemzetközi porondon.
Animucki a kosárlabda világából érkezett meg a liga elnöki székébe, és azonnal hozzálátott egy stratégia összeállításának. Úgy sakkozott, hogy nem egy-két domináns klub megerősítése a fontos, hanem az, hogy erős, folyamatos verseny jöjjön létre a belső piacon, mert ez fogja kollektíven jobb teljesítményre ösztökélni a lengyel klubokat.
a téli szünet előtt a tabella első kilenc helyezettje között mindössze hat pont a különbség – miközben négy csapatuk is szerepel valamelyik európai kupasorozat főtábláján. Igaz, hogy az Ekstraklasa 2017 óta egyetlen csapatot sem delegált a BL alapszakaszába (korábban: csoportkörébe), de a dinamikus versenyegyensúly modelljének köszönhetően az elmúlt években több lengyel klub is sikerrel szerepelt az Európa Liga és a Konferencia Liga főtábláján. Utóbbi sorozatban tavaly például két csapat (Legia, Jagellonia) is eljutott a legjobb nyolcig.
Ennek köszönhetően a lengyel bajnokság a 30. helyről egészen a 12. pozícióig erősödött az UEFA-rangsorban, ami azt jelenti, hogy a következő szezontól már nemcsak a bajnok, hanem az aktuális ezüstérmes is elindulhat a Bajnokok Ligája selejtezőiben. Amikor Animucki nyolc évvel ezelőtt elfoglalta a liga elnöki székét, azt ígérte, hogy a 15 legjobb európai bajnokság közé emeli az Ekstraklasát. Akkor kinevették, ma már egész Európa kíváncsi a titkára.
A lengyelek nem akarták feltalálni a meleg vizet, egyszerűen átnéztek a határ túloldalára, és végiggondolták, mit tanulhatnak Németországtól. Animucki egyik első döntése volt, hogy csökkenteni kell a jegyárakat, ám párhuzamosan erősíteni szükséges az úgynevezett meccsnapi élményt a stadionokban. Ma Lengyelországban kicsivel több mint 10 euróért lehet jegyet váltani a bajnokság meccseire – korábban ez 25 euró környékén mozgott a jegyár–, miközben a liga vezetése felnőttként kezeli a szurkolókat, így például engedélyezett a stadionokban az alkohol fogyasztása és árusítása is, és a szervezett szurkolói csoportokkal is kiegyensúlyozott a liga viszonya. Utóbbiak ezt kreatívabbnál kreatívabb élőképekkel, a szurkolói élményt fokozó performanszokkal hálálják meg, aminek eredményeként ma Lengyelországban kapják a drukkerek az egyik legjobb szurkolói élményt ár-érték arányban az egész kontinensen.
Animucki a médiastratégiát is teljesen átalakította. Felismerte például, mekkora jelentősége van a mintegy 20 milliós lengyel diaszpórának, így ahelyett, hogy a lokális televíziós társaságoktól sajtolt volna ki minél magasabb jogdíjat, inkább a liga saját streaming platformjába fektetett be. Ez az OTT-platform, kiegészülve regionális partnerekkel, elsősorban azokra az országokra koncentrál, ahol nagy számban élnek lengyel nemzetiségű szurkolók, akik így hozzáférhetnek a lengyel bajnokság meccseihez. Animucki az NBA példáján felbuzdulva arra is rájött, hosszabb távon a bajnokság jobban jár, ha olcsóbban adja a televíziós társaságoknak a meccsek közvetítési jogdíjait, cserébe szabaddá teszi a közösségi médiás klipek terjesztését. Ez utóbbi eredményeként az Ekstraklasa legjobb jelenetei korlátozás nélkül terjedhetnek online, ami összességében emeli a márka ismertségét és értékét, sőt a televíziós nézettséget is növeli.
A reformok eredményeként a liga gazdasági mutatói ugrásszerűen emelkedtek. A csapatok bevételei ma már éves átlagban 8–9 százalékkal nőnek, a legnépszerűbb klub, a Legia pedig a néhány évvel korábbihoz képest 40 százalékkal több bevételt, mintegy 50 millió eurót képes termelni évente. Amíg 2021-ben a liga csapatainak összbevétele 196 millió euróra rúgott, a tavalyi szezont már 300 milliós összbevétellel zárta az Ekstraklasa. Jelentősen növekedtek a média- és a marketingjogok bevételei, de a legdrámaibb a meccsnapi bevétel alakulása: öt szezon alatt a tízszeresére emelkedett a klubok bevétele ebben a szegmensben (5,6 millió euróról 50 millió euró fölé).
Az előző évi tabella első nyolc helyezettje már mind magántulajdonban lévő klub volt, ami Animucki szerint egy nagy lépés a megfelelő irányba – azzal együtt is, hogy Lengyelországban még mindig jellemző az önkormányzati tulajdonlás a klubokban. 2025 márciusában például az angol Hull City korábbi alelnöke, Tan Kesler vásárolta be magát a Pogon Szczecinhez, és lett a klub ügyvezető igazgatója is a kisebbségi tulajdonrész mellett. Befektetését egy iráni-kanadai üzletember, Alex Haditaghi segítette, ami mutatja, hogy a nagy haszonkulccsal kecsegtető, futballipari befektetési lehetőségeket kereső pénzemberek közül egyre többen vetik vigyázó szemeiket Lengyelországra.
És hogy mi kell ehhez? Animucki szerint a képlet egyszerű: világos stratégia, fenntartható bevételi struktúra, erős márkaépítés, versengő, dinamikus belső piac. A liga elnöke szerint a következő lépés az, hogy a pályán kívül látott előrelépést kövesse le az is, ami a stadionon belül történik, például legyen újra lengyel BL-csapat. Hasonlóan fontos volna az is, hogy a koefficiens-rangsorban már megelőzött dán és norvég liga mellé az Ekstraklasa a külföldre eladott játékosok számában és árában is versenyképes legyen.
Azt hiszem, volna mit tanulni tőlük idehaza is.
