Szörnyen megosztott az ország, az árok egyre mélyebb és tágabb, ezt pedig mi sem érzékeltette jobban, mint a leendő Elvis Presley tér körül kialakuló lakossági diskurzus. A hiányszámokkal, a gazdasági növekedés mutatóival, vagy az egykulcsos adó államkasszára gyakorolt hatásával szemben ez ráadásul egy olyan téma, amit mindenki ért, és véleményét is ennek megfelelő hangerővel artikulálja. Az egyik tábor szerint értelmetlen szemfényvesztés, pr-fogás az egész, hogy Tarlós főpolgármester úr elterelje a figyelmet a főváros „valódi problémáiról”, a többiek szerint azonban megható gesztus ez, tisztelgés a magyar forradalom ügyéért tenni kész halott világsztár előtt. Ráadásul fiatalos és menő húzás.
Mi nem foglalnánk állást, inkább egy nagy tudású szakértőt kértünk meg a helyzet terepszemlével egybekötött elemzésére. Kiderült: míg gazdasági, jogi és társadalomtudományi témában megszólalni bármikor kész tudósokkal bőven el vagyunk látva, igazi, hitelesített Elvis-szakértőt bizony nem könnyű találni. „Két olyan embert ismerünk csak, aki kinézetében is méltó módon tudja képviselni kedvencünket” – szólt az Elvis Presley Klub levele, akiket ez ügyben megkerestünk. A nyertes Farkas László, azaz John Laslo lett, aki teljes szerelésben, hasig kigombolt ingben, gitárral és precízen belőtt séróval várt minket. „Ez a hetvenes évek ruhája, a nagy comeback utáni korszak” – magyarázta. „Elvis feketeöves karatés volt, egy időben a színpadi jelmezei is ezt tükrözték és ez fajult végül idáig” – mondja, miközben a gyöngyökből kirakott mintákat, sasokat és gigantikus, cizellált díszítésű övét mutatja.
Fotó: Neményi Márton /fn.hu. Nézze végig Elvis budapesti útját a galériában!
„Tesco!”- tájékoztat, majd komolyra fordul. „Amerikában több tízezer Elvis-imitátor dolgozik, egész iparág épült arra, hogy őket ellássa. Én is úgy készíttettem a saját jelmezem, a hozzávalókat onnan rendeltem.” John számol: „ha jóindulatú vagyok, hat hiteles magyar” dolgozik hasonló munkakörben itthon. Neki egyébként öt jelmeze van, tehát lazán lefedi az Elvis-életmű fontosabb állomásait. Ironikus, hogy John Lennonként kezdte a Beathooven együttesben, „mindenki csak Johnként ismert, ezt megtartottam”. Azt azonban már akkor is tudta, hogy Elvis lesz a végzete.
1992-ben lemeze is megjelent, az Elvis magyarul, nagyon jól fogyott, ötezer kazettát elkapkodtak, „ekkor volt ez a fordítás-örület, mint a Filmlágerek magyarul, biztos emlékszel, csak aztán voltak jogi problémák, be kellett zúzni a felvételeket”. Azóta viszont nap mint nap gondoskodik az üzletről („taking care of business”, ez volt a Király ars poeticája). „Elvis negyvenként évesen halt meg. Negyvenkét éves vagyok. Ha hiteles vagyok, augusztus 16-án elköltözöm a másik világba, de azért ezt nem tervezem. Amíg nem kell festeni a hajam, vagy amíg nem hízom ki az összes ruhám, addig csinálom. Amíg azt mondják, hogy jó engem nézni.”
Fotó: Neményi Márton / fn.hu. Nézze meg Elvist közelről az alternatív galériában!
Hatalmas keménytokban gitár, strapabíró, sokat látott fémtáskában pedig túlélőkészlet: fésű, hajfixáló, gyűrűkészlet, autentikus aranykeretes napszemüveg, amelyet Elvis sosem viselt a színpadon ebben a jelmezben, úgyhogy itt is csak mutatóba kerül elő. Johnt nem kell instruálni, miközben a szavazásra bocsátott helyszíneket sorra felkeressük. Még be sem kapcsoltuk a kamerát, fényképezőt, ő már kisterpeszben, finom csípőmozgással, átélt arckifejezéssel énekli és gitározza is a Love Me Tendert és az In The Ghettót – ez utóbbit természetesen a nyolcadik kerületben. A járókelők vigyorogva, vagy éppen kíváncsi-gyanakvó tekintettel, mégis hatalmas félköröket leírva kerülgetik, közel még a tinilányok sem jönnek, még unszolásra sem. John fel sem veszi, gitár összepakol, kabát fel és irány a következő Elvis-gyanús kereszteződés.
„Sokan azt hiszik, hogy ez az egész hobbi.” Pedig nem: rendes munka, megélhetés. John és együttese nemzetközileg keresett produkció, klubok, hotelek, fesztiválok vendégei. Elmondja: az Elvis-rajongás globális és szűnni nem akaró, amikor arról faggatjuk, hol gyűlnek köréjük a legtöbben, csak annyit mond: mindenhol. Még Spanyolországban is, ahol „még nem hódoltak be az angolszász popkultúrának, a diszkókban ötből négy szám hazai”. „Pont most számoltam ki, hogy átlagosan negyvenkilenc óránként mondják ki: hölgyeim és uraim, színpadon az Elvis and the Teddy Bears!”
Fotó: Neményi Márton / fn.hu
Johnnak nem derogál az imitátor titulus, ez a munkája és az élete. Nem kiköpött Elvis, „a hangom sem olyan, de megtanultam teljesen úgy használni, ahogy ő”. És ezzel nincs baj, az imitátornak nem az a dolga, hogy teljesen olyan legyen, mint a Király. „Aki ezzel próbálkozik, pórul jár”, Elvisnek ugyanis csak a lábnyomát követhetjük. Követi is mindenki. Aki mégsem, az gondoljon Neil Armstongra, aki elsőként lépett a Holdra – na, ez volt Elvis a zenében. „Ő volt, aki leszúrta a zászlót. Aki betörte az ablakot. Az MTV-n a mai napig minden klipben van valami motívum, amely rá utal, öltözködésben, előadásmódban, a mikrofon tartásában. Olyan axiómákat alkotott az ötvenes években, mint Archimédesz a matematikában. Nem tudod megkerülni.”
Mr. Laslo természetesen fontos mozzanatként értékeli a leendő Elvis-tér megkeresztelését. Kedvence a Mom Park előtti tér, a Margit híd budai hídfőjének jelölését nem érti, ahogy a Bécsi út és a Vörösvári út kereszteződésénél elterülő gondozatlan füves területét sem, bár ez utóbbi ügyében meggondolja magát: „lehetne itt valami olyasmi, mint a Tabán.” A kezdeményezés egyébként nem csupán jópofa gesztus: komoly lépés, legalábbis, „ha már egy főpolgármester megrágta, az csak jelent valamit, nem?”. Azért illúzióink se legyenek: Elvis 21 éves volt ’56-ban. „Nem hiszem, hogy különösebben érdeklődött volna a politika iránt. Hogy adja a nevét ehhez a dologhoz, az valószínűleg a menedzsere ötlete volt, de persze nagyon szép volt tőle és most meg is háláljuk mindezt a térrel.
