Navracsics Tibor az InfoRádióban úgy nyilatkozott, hogy még gondolkodnak a jogi megoldáson. Úgy fogalmazott, hogy talán felülvizsgálják az eredeti álláspontjukat és kompromisszumos megoldást keresnek. De az is lehet, hogy majd csak formailag teljesítik az Alkotmánybíróság határozatát és sarkalatos törvénybe foglalják ugyanazt, amit eddig is mondtak. Ez utóbbi lehetőség természetesen azt jelenti, hogy marad a 62 éves korhatár, de olyan szintű jogszabályt hoznak, amelyhez az Alkotmánybíróság már nem tud hozzányúlni. Hiszen júliusban Orbán Viktor megmondta: a rendszer marad. Igaz, azt is mondta, hogy egy héten belül megoldják a „nyugdíj-kérdést”. Azóta sem történt semmi. Miért?
Navracsics szerint azért, mert az Európai Bíróság előtt van az Európai Bizottság és a magyar kabinet közötti vita, ezért a „végső megoldással” érdemes lenne a luxemburgi döntést megvárni. (Én biztosan nem használnám a miniszter helyében a „végső megoldás” kifejezést. Az „Endlösung”-nak, ennek az 1943-ban már használt szófordulatnak ma elég rossz csengése van, ha értik, mire gondolok.) Vajon kétséges lehet-e a magyar kormány előtt, hogy mi lesz a döntés Luxemburgban? Aligha hiszem. Akkor miért kell megvárni a luxemburgi bíróság ítéletét? Nem elég indok az Alkotmánybíróság döntése, amellyel visszamenő hatállyal semmisítette meg az alkotmánysértő rendelkezést? Miért?
Anyagi következményei akkor lesznek a dolognak, mondta Navracsics, ha azok a bírák – egyelőre mintegy 150-en – akik most az OBH-t perelik, egyben pénzügyi kártérítést is kérnek. Még jó, hogy kérnek. Hiszen jó részük egy jogellenes felmondás következtében június óta nem kap fizetést. És persze bizonyára lesznek olyanok is, akik nem az állásukat kérik vissza, hanem kártérítésért perelnek. Ez pedig több évi fizetésnek megfelelő összeg lehet. Vajon ezeket az ítéleteket is meg kell várni? Hagy kerüljön pénzébe minden adófizetőnek a parlament jog- és alkotmányellenes döntése! Miért?
Az OBH csütörtöki közleménye szerint a hivatal az esetleges fellebbezésről majd az írásba foglalt határozatok indoklásának ismeretében dönt. Talán nem tudják pontosan, mi lesz az írásbeli indokolásban? Ugyanaz, mint amit az ítéletet kihirdető bírónő a nagy nyilvánosság előtt szóbeli indokolásában már elmondott: a szolgálati viszony megszüntetése jogellenes, mert az Alkotmánybíróság 2012. január 1-jével visszamenőleg megsemmisítette a felmondás alapjául szolgáló törvényt. Akkor most vajon min gondolkodnak az OBH jól képzett jogászai még 15 napig, ami persze az írásba foglalt ítélet kézbesítésétől veszi kezdetét, vagyis lehet akár egy hónap is? Netán Handó Tündének, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság volt elnökének ez olyan komoly fejtörést okoz, hogy még ennyi időre van szüksége? Miért?
Az OBH nem is vitatja, hogy a bírói szolgálati jogviszony megszüntetése jogellenesnek minősül. Akkor mit értsünk azon, hogy „a bírók ismételt kinevezhetősége tekintetében az OBH az egyedi ügyekben, a felperesek jelentősen eltérő kereseti kérelmeinek tartalma alapján alakítja ki az adott perben képviselt egyedi jogi álláspontját”? Mik lehetnek ezek a jelentősen eltérő kereseti kérelmek? A bírák vagy visszahelyezést, vagy kártérítést kérhetnek. Ha visszahelyezésüket kérik, egy munkajogásznak végképp nincs min gondolkodnia. Tudja, hogy a munkaügyi bíróság ítélete alapján – OBH-elnökként – köteles intézkedni, tudja, hogy ilyen esetben a bírósági törvény alapján a köztársasági elnök köteles a bírót kinevezni, és azt is tudja, hogy a jogellenes felmentés időpontjától kezdve a kiesett fizetést ki kell fizetni. Különösebb jogi dilemmát azok az ítéletek sem okozhatnak, amelyekben a munkaügyi bíróság kártérítést ítél meg a visszahelyezését nem kérő bírónak. Amennyit megítél, annyit kell kifizetni. Az OBH „egyedi jogi álláspontja” csak az lehet, hogy tessék a kasszához fáradni! Tehát ez az egész csak ködösítés. Miért?
Az OBH azt is üzente az MTI-n keresztül, hogy ő nyitott a felperesek – vagyis a bírák – egyezségi ajánlataira, „természetesen a közpénzekkel való felelős gazdálkodás követelményeit szem előtt tartva”. Hogy mi van? Akitől elvettek nyolc évet, annál hány évet ér a közpénzekkel való felelős gazdálkodás? Egyet? Esetleg kettőt? Antal József nyomán: tetszettek volna törvényesen eljárni! Akkor most nem kellene ez a mese a felelős gazdálkodásról. Akkor nem kellett volna a még felmentési idejüket töltő bírák helyébe mindjárt új bírákat felvenni (vagyis egy „státuszon” két bíró ült, ami már önmagában jogellenes) és két bírót párhuzamosan fizetni. Akkor most nem kellene kis buksijukat azon törni, hogy mi legyen az ítélettel visszahelyezett bírákkal, akiknek a székében már mások ülnek. Az is „a közpénzekkel való felelős gazdálkodás”, hogy – egyelőre, mert lesz még több is – 150 munkaügyi pert le kell folytatni? 150, vagy még több olyan pert, amelyekben előre tudható a döntés? Amely ítéletek jogalapját nem is vitatják? Ilyen kevés ügye van az ország munkaügyi bíróságainak? Erre kell a munkaügyi bírák idejét, energiáját, fizetését fordítani? Miért?
Vagy – de erre gondolni sem merek – szeptemberben esetleg megint egy visszamenőleges hatályú törvényt hoznak? Kockáztatva azt, hogy – a „felelős gazdálkodás követelményeit szem előtt tartva” – mind a luxemburgi, mind a strasbourgi bíróság elmeszeli a magyar államot? Az előbbi az országot sújthatja pénzbüntetéssel, az utóbbi a hozzá fordult mintegy 140 bírónak ítélhet meg kártérítést. Végül is a tetemes államadósság mellett ez a néhány százmillió forint nem oszt, nem szoroz. Hisz már erre is fel vagyunk készülve. Orbán Viktor megmondta, ha büntetés lesz, majd lesz új adó is. Miért?
Végül még egy gondolat, ami valójában a korábbi bírákról szóló cikkek kommentálóinak szól. Sokan úgy értékelik ezt az egész kérdést, hogy a történet nem szól másról, mint arról, hogy a sértődött, jól fizetett, tojásfejű értelmiségiek harcolnak az amúgy is magas fizetésükért, amitől most végre megfosztották őket.
Hát nem, tisztelt hölgyeim és uraim! Amire önök gondolnak, az csak a fecsegő felszín. A hallgatag mélyben a jogállam további lebontása rejlik. A hatalom – sok más intézmény után – most próbálja elfoglalni a bíróságot is. Ez pedig önöknek, mint igazságot kereső állampolgároknak sem lehet mindegy. Ha pereiket, ügyeiket megfélemlített, függetlenségükben elbizonytalanított bírák fogják intézni, akkor nem sok igazságos döntésre számíthatnak. A bírói függetlenség, a bírák elmozdíthatatlansága az önök érdeke. Ha a bíró nem kizárólag a törvények, a bizonyítékok és a saját lelkiismerete alapján dönt, hanem úgy, ahogy azt a hatalom elvárja tőle, akkor igaz lesz a sokat emlegetett mondás: igazságra nem, csak jogszolgáltatásra számíthatunk.
