A Jethro Tull négy évtizede született klasszikus albuma, a Thick as a Brick után vasárnap este Ian Anderson a mai Jethro Tull-lal bemutatta a Thick as a Brick2-t. Pontosabban mindkettőt: a koncert első részében az eredeti, 40 évvel ezelőtti lemez anyagát, majd a második felvonásban az újat.
Anderson több forgatókönyvet is készített a folytatás lehetséges módozatairól, a megvalósításnak azonban számos akadálya volt. Amikor két évvel ezelőtt – hosszas unszolásra – végül elszánta magát, megkereste a Jethro Tull gitárosát, Martin Barre-t, aki előbb szelíden, majd a sajtóban üzenve elutasította a közös munkát. Ez kisebb forradalmat indított el a népes rajongótáborban, mely elképzelhetetlennek tartotta, hogy új gitárossal szülessen meg a folytatás. Pedig a történelmi lemezt készítők közül nemcsak Barre, hanem Jeffrey Hammond basszusgitáros, John Evan billentyűs és Barriemore Barlow dobos sem vállalta az új lemezt.
A Thick as a Brick persze szerzői mű, hiszen az alapötlet és a kidolgozás Anderson agyában született meg, ám az is kétségtelen, hogy a megvalósítás sikere az 1972-es társak fantasztikus együttműködésében rejlett. Miként nyilván a 2. is, az új szereplőkkel, és a rajongók ódákat zengenek róla. És lám: az előadás végén hatalmas ovációval éljenezték a 64 éves szerzőt és csapatát Budapesten is. (Az ünneplők között ott volt persze Hobo is!)
A kétrészes fellépés első „félidejében” a 44 perces TAAB albumot játszották el teljes egészében Ian Andersonék. A 40 évvel ezelőtti, toplistás anyag modernebb előadásáról az együttes frontembere mellett ezúttal David Goodier (basszusgitár), John O’Hara (billentyűs hangszerek, tangóharmonika), Florian Opahle (gitár), Scott Hammond (dob) és Ryan O’Donnell (ének) gondoskodott.
Abban már megoszlanak a vélemények, hogy megközelítheti-e a negyven éve született album kolosszális sikerét. Vajon a rajongókon kívül a széles közönség is fogékony lehet-e egy epikus műre, amely nem hallgatható háttérzeneként, nem lehet rá csápolni vagy táncolni. Meglátjuk!
De a koncert végül príma volt, méltó a névhez! Amint egy internetes posztban kikiáltotta egy rajongó: „Örülök, hogy tegnap ilyen szép számban összejöttünk. Volt egy kis félsz bennem a nézőszám miatt. Kiváló koncert és milyen nagyszerű ötlet az O’Donnel fiú szerepeltetése. Talán ilyesmi lesz a JT jövője. Ha lesz.” A zenei időutazást pedig olyan show-szerű elemek is fűszerezték, mint a videoprojektoros vetítés, YouTube-os klipbevágások, illetve további videoperformanszok, jelezve azt, hogy remekül megállja a helyét együtt a klasszikus és a modern.
