Időszámítás szerint 79. augusztus 24-ének délelőttje a kisebb földmozgásokat leszámítva nem volt különösebben izgalmas Pompejiben: a boltokban rabszolgák sürögtek, hogy beszerezzék a hétvégi lakomához szükséges alapanyagokat, a thermopoliumoknál kuncsaftok álltak sorban street foodért, egy szűk, sötét sikátorban valaki épp graffitit firkantott a falra, a gazdagok villái előtt vendégek vártak a bebocsátásra, a fürdőkben pedig már gyülekezni kezdtek az emberek.
Senki sem sejtette, hogy a nyüzsgő, több tízezer léleknek, a felfoghatatlan nyomornak és a határtalan luxusnak egyaránt otthont adó város hamarosan elpusztul, lakói, állatai, épületei, utcái és leghétköznapibb tárgyai pedig beleégnek az időbe, megborzongtató és egyben lenyűgöző emléket hagyva az utókor számára.
Példátlan lelőhely
Ma már tudjuk, a Vezúv 79-es kitörése világviszonylatban egyedülálló lelőhelyet, sőt lelőhelycsoportot hozott létre. A bevezetőnkben írt időpont a hagyományos keltezésen alapul, egyes szakértők mostanában inkább októberi, esetleg novemberi dátum mellett érvelnek, egy azonban biztos: a tűzhányó anyaga egészen kivételes módon konzerválta a környező területeket, településeket, így Herculaneumot és magát Pompejit.
A világhírű romvárosban a szisztematikus feltárások már 1738-ban megindultak, az évszázadok során pedig az áldozatok mellett megannyi egyéb meghökkentő vagy éppen izgalmas lelet került elő itt a pazar falfestményektől az egészen egyszerű fabútorokig. Ennek ellenére máig rengeteg a felfedeznivaló, megválaszolatlan kérdés a helyszínnel kapcsolatban.
Pompeji valóságos időkapszula: a vulkáni hamuban a szerves anyagok, így a faleletek, a szövetek és a holttestek ugyan az eltelt mintegy 2000 év alatt lebomlottak, a kutatók az utánuk maradt üregeket feltöltve, öntvényeket létrehozva azonban rekonstruálhatják a maradványokat. Így nézhet bele a modern kor embere
A helyszínen emellett egyéb típusú maradványok, például beomlott házak, szobrok, épületek és teljesen hétköznapi falfirkák is konzerválódtak.
A pompeji séta napjainkban meglehetősen ambivalens érzést kelt sokakban: egyrészt hiába választják el korok a turistát az itt elhunytaktól, az élet utolsó pillanatainak lenyomata megrázza az embert; másrészt az ősi időkapszula, a csodálatos műalkotások és a 2000 éve élt ókoriak hétköznapjai elkápráztatják még a laikust is. Gabriel Zuchtriegel, a Pompeji Régészeti Park igazgatója új, itthon 2024 őszén, a Trend Kiadó által megjelent könyvének nem véletlenül választotta a Pompeji: A pusztulás varázsa címet.
Túl fiatal
Az 1981-es, németországi születésű Gabriel Zuchtriegel 2020-ban lett olasz állampolgár, ekkorra már nyolc éve az országban élt és dolgozott, sőt, 2015-től a Paestumi Régészeti Parkot vezette, szakmai körök szerint nem is akárhogy. Egy, az UNESCO világörökségi listáján szereplő ókori romvárosért felelni is komoly felelősség, Pompeji ugyanakkor egészen más szintet képvisel.
Zuchtriegel 2021. februári, négy évre szóló kinevezése hamar komoly visszhangot keltett, órákkal a bejelentés után a park igazgatótanácsának két tagja lemondott, később több tucat szakértő nyújtott be petíciót ellene.
