Márai Sándor Föld, föld!… című életrajzi írásában megalkotta a krúdyzmus fogalmát. Az író 1945 tavaszán tapasztalta meg, hogy az ostrom során testileg és lelkileg elgyötört budapesti polgárok a tabáni bombatölcsérek között bolyongva, a krisztinavárosi és óbudai műintézetek szovjet bakák zabrálásaitól megmenekült borkészleteit kutatva, felöltőjük zsebében Krúdy-köteteket hordozva igyekeztek legalább spirituálisan alámerülni a kizökkent világ előtti állapotokba. Idővel ez a krúdyzmus, hovatovább az ántivilág iránti érdeklődés – nem függetlenül Huszárik Zoltán Szindbád-filmjétől – a hetvenes évek szürke és nyúlós Magyarországán kapott újra erőre, miközben kibővült egy megkerülhetetlen fotóalbum megjelenésével.
E kötet az 1979-ben kiadott, azóta számos utánnyomást megélt Budapest anno volt, amely az első – ma már szerencsére nem egyetlen – reprezentatív vizuális monográfiának tekinthető Klösz György munkásságáról. A fotográfus több ezer darabot számláló fényképhagyatéka a felbecsülhetetlen forrásértékén túl mára az egyik legfontosabb hivatkozási pont lett a dualizmus Magyarországa, benne Budapest világvárossá fejlődésének vizuális emlékezete kapcsán. Ezzel Mikszáth Kálmán és Krúdy Gyula, Bródy Sándor és Molnár Ferenc művei mellett a patinás Klösz oeuvre is elfoglalta méltó helyét a korszakra fókuszáló emlékezetben.
Johann Justus Georg Kloeß 1844-ben evangélikus polgárcsalád sarjaként született Darmstadtban, és amit biztosan tudunk asszimilációjának sebességéről, hogy a magyar főváros 1873-as egyesítését követő évben, élete harmincadik évében, mint pesti portréfotográfus, már hivatalosan is a Klösz György nevet használta. Tanulságos a két időpont között eltelt évek rövid vizsgálata, ami arra világít rá, hogy nem volt egyedülálló a nyugatról érkezők – mérnökök, művészek, iparosok és kereskedők – jelentős számú bevándorlása a kiegyezés körüli évekre, valamint az azt követő évtizedek Magyarországára.
Klösz gyógyszerészeti és vegyészeti tanulmányokat folyatatott a Darmstadthoz közeli Lorsch-ban, így kémiai ismereteinek is köszönhető, hogy 1865-ben Bécsbe költözve hamar elkötelezte magát az akkor még sok vegyszert használó fotográfia mellett, ahol a császárváros egyik keresett portréfotográfusának segédjeként kezdett dolgozni. Hogy a közelgő osztrák–magyar kiegyezés szele, vele az üzleti szándékok, esetleg a szerelem volt a fundamentális oka a Magyarországra költözésnek, ma már nem tudjuk pontosan rekonstruálni, azonban a karrier következő, élete végéig kitartó állomása már Pesthez kötötte az ifjú fotográfust. Két, ugyancsak darmstadti kollégájával fényírdát alapított a városban, majd nem sokkal később házasságra lépett Zeller Karolinával. A magyar polgárlánnyal kötött frigyből 1874-ben született Pál fiuk, aki évtizedekkel később, a századfordulót követő években átvette édesapja akkor már körülbelül negyven főt foglalkoztató, igen jövedelmező vállalkozását. A Klösz György és Fia Térképészeti Műintézet ekkor már negyedik budapesti otthonában, a Városligeti fasorban máig megtalálható impozáns épületben működött – itt nyílik meg a közeljövőben a Szépművészeti Múzeumba olvadó Magyar Fotográfiai Múzeum, Nemzet Fotóművészeti Múzeum néven.
Ami ezek alatt az évtizedek alatt Klösz György életében és karrierjében lezajlott, az majdhogynem páratlan az Osztrák–Magyar Monarchia területén működő fotográfusok körében, de szélesebb nemzetközi kontextusban is kiemelkedő. Klösz ugyan kiváló üzletembernek bizonyult, de ez a képessége mit sem ért volna innovatív gondolkodása nélkül, ami a fotográfia gyors technikai fejlődésének naprakész alkalmazásával párosult. Mindez képei esztétikájának folyamatos változásában is tetten érhető, ahogy akkoriban úttörőnek számító témaválasztásai, főként várostipológiái is erre engednek következtetni.
Az 1870-es években Klösz önállósodott, és kilépett portréműterme falai közül, hogy egy laborrá átalakított ekhós szekérrel járja a városegyesítést követően rohamos tempóban fejlődő Budapestet. A lóvontatású labort az akkor még általánosan használt nedves kollódiumos eljárás indokolta, hiszen az érzékenyítéstől az expozíción át a laborálásig a teljes folyamatot a felvétel készítésének a helyszínen kellett elvégezni. Mindamellett Klösz gyakorta a megszokottnál nagyobb üveglemezekre dolgozott, ennek is köszönhető felvételeinek elképesztő részletgazdagsága. Az utcán cigarettára gyújtó férfiak keresetlen gesztusaitól a délidőben megpihenő kubikosok napi étrendjén át sok mindent megfigyelhetünk a felvételein. Közben eltöprenghetünk azon is, hogy egy cselédlány vagy egy dáma, esetleg egy fess egyenruhában siető postás elmosódott alakja vajon hová tartott a felvételek készítésének pillanatában.
A technika fejlődésével a szellemalakok és a fotográfus kamerája előtt staffázsként pózoló statikus alakok eltűntek a fényképekről. A száraz eljárás 1880-as évekbeli megjelenésével a nagyobb érzékenység rövidebb záridőt biztosított, ami a Klösz-fotográfiákon is lehetővé tette a tizedmásodpercnyi pillanat megragadását, vele a város hétköznapi lüktetésének még magától értetődőbb megörökítését. A sokak számára nem feltétlenül szembetűnő változás nem pusztán technikai szempontból érdekes, de Klösz fotográfiái esztétikai és szemantikai értelemben ugyancsak változáson mentek keresztül. Mindeközben a tisztán dokumentarista szándékok, s a hozzá továbbra is következetesen megválasztott, nagyobb rálátást biztosító felső kameraállások védjegyei maradtak a fotográfusnak.
Kibontakozó városfotográfusi tevékenységének köszönhetően Klösz témái folyamatosan bővültek, amihez kifogyhatatlan ihletforrást adott Budapest urbanisztikai és építészeti átalakulása. Emellett arra is volt javaslata a fotográfusnak a Fővárosi Közmunkák Tanácsa számára, hogy a városrendezés következtében eltűnő barokk és klasszicista Pest emléke legalább a fotográfiákon maradjon meg az utókor számára. Ezért főként Klösznek köszönhető, hogy a 19. századi metszetek és akvarellek mellett hiteles fényképforrások is rendelkezésre állnak a régi Pest zegzugos középkori utcaszerkezetéről, köztük olyan meghatározó helyszínekről, mint a régi Városháza és annak piactere, vagy az akkor még részben a periférián található Újépület a mai Szabadság tér helyén. De ugyancsak izgalmas a Schulek-féle átépítés előtt álló Mátyás-templom mainál jóval szerényebb, ám minden bizonnyal autentikusabb architektúráját tanulmányozni a Budai Várban.
Klösz és egyre fejlődő fotográfiai, majd idővel a nyomdai sokszorosításra berendezkedő műintézete a fontosabb magyarországi események dokumentálásából is kivette a részét. Már vállalkozása kezdeti éveiben fotografálta a budapesti és miskolci árvizeket, de talán az 1879-es szegedi árvíz anyaga tekinthető a legdrámaibbnak, s ez a megrendítő közlésmód minden bizonnyal tudatos képalkotó szándékokat tükröz. A nemzeti gyász korabeli kifejeződésének reprezentatív példája volt Kossuth Lajos 1894-es budapesti temetése, melyet Klösz fényképészeti intézetének fotográfusai a város számos pontján megörökítettek. Ugyancsak mérföldkőnek és az utókor számára felbecsülhetetlenül gazdag képegyüttesnek tekinthetők a különféle országos kiállítások anyagai; közülük is kiemelkednek az 1896-os millenniumi rendezvények felvételei. Klösz nem pusztán a reprezentatív közlésmódra korlátozta tevékenységét; a felvételeken Ferenc József látogatása, a különféle pavilonok előtt büszkén pózolók közönsége mellett Ős-Budavár vigalmi negyede ugyanúgy feltűnik, mint a kiállításra látogatók szerény szállásépületei.
Nem maradhat ki a Klösz-életmű említéséből a Magyar kastélyok című album sem, amelyet az 1900-as párizsi világkiállításra időzítve készített el a fotográfus. Klösz a történelmi Magyarország területét bejárva mintegy száz kastélyról, valamint a hozzájuk tartozó parkokról készített anyaga gyakorlatilag egyedüliként mutatja be a korszak – sokszor meglehetősen provinciálisnak ható – főúri életmódját, autentikus miliőjét. Annak tudatában különösen értékes Klösz kastélytipológiája, hogy legkésőbb 1945 tavaszára örökre elsüllyedt ez a világ Magyarországon.
Klösz György 1913-ban hunyt el választott hazájának székesfővárosában, Budapesten. Nyughelye a Fiumei úti sírkertben található, ahol számos egykori híres portréalanya is nyugszik. Jelentős nyomdaipari vállalattá fejlesztett cégét fia vezette tovább, egészen az 1948-as államosításig. Ezt követően került a cég archívumában őrzött fotográfiai hagyaték számos magyarországi közgyűjteménybe. Tőry Klára fotótörténész közlése szerint Klösz és cége mintegy 60 ezer felvételt készített működése során, melyek közül nagyjából 400 üvegnegatívról és 4000 kópiáról van konkrét ismeretünk. Ezeket a példányokat zömmel Budapest Főváros Levéltára, a Budapesti Történeti Múzeum, a Magyar Fotográfiai Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum, valamint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár gyűjteményeiben őrzik. A Fortepanon 2015-ben szabad felhasználásúvá tett mintegy 1500 Klösz-felvétel Budapest Főváros Levéltára tette a Fortepanon keresztül a nagyközönség számára szabadon hozzáférhetővé.
Írta: Kéri Gáspár | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/klosz-gyorgy-180
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
