Benjamin Franklin amerikai polihisztor, író, feltaláló, természettudós, politikai filozófus és nyomdász 70 éves korára elég sok mindent csinált már, igazi self-made man volt. Szegény szappanfőző családba született, de fiatalon társtulajdonos lett egy nyomdában, folyóiratokat adott ki, később postaügyi miniszter lett, filozófiai társaságot, tűzoltó egyesületet, biztosítótársaságot, egyetemet, könyvtárat és kórházat alapított. Ja, és feltalálta a villámhárítót.
Szóval idős korára akár elégedetten hátra is dőlhetett volna. Csakhogy idős kora épp a kibontakozó amerikai függetlenségi háború időszakára esett, Franklin pedig ekkorra nyakig benne volt a dologban, részt vett a függetlenségi nyilatkozat megírásában, ráadásul jó pár évet töltött Londonban, így tapasztalt diplomata is volt. 1776-ban tehát fogta magát, és fiatal unokája kíséretében titkos küldetésre indult: Franciaországba ment, hogy meggyőzze a rizsparókás felsőbb köröket, támogassák a függetlenedni vágyó gyarmatokat politikailag, morálisan és mindenekelőtt anyagilag. Ekkoriban ugyanis nem állt túl jól George Washington és a Nagy-Britanniától való függetlenedést támogatók szénája, a sorozatos veszteségek után úgy tűnt, a lázadás lassan hamvába hal. Katonák, utánpótlás és fegyverek nélkül nem látszott esély a győzelemre.
Nem véletlen, ha erről a felvezetésről egy közepesen izgalmas történelemóra sejlik fel az ember előtt, ebben a műfajban talán a legnagyobb kihívás a készülő filmek és sorozatok számára, hogy valamiféle izgalmat vigyenek a száraz történelmi tényekbe.
A grandiózus kastélyok elsötétített szobáiban, üres templomokban és egymás mellett lefékező fiákerekben zajló heves megbeszéléseken legtöbbször csak arról sikerül megállapodni, hogy mindkét fél titokban tartja még a találkozó tényét is.
Most nincs idő megvitatni, hogy tudjuk-e, amit tudunk
– hangzik el egy ponton. Franklin közbenjárása kétségtelenül kulcsfontosságú (ráadásul kevésbé feldolgozott és filmre vitt) szál a függetlenségi háború, s így egész Amerika történetében, de hogy nyolc részen keresztül érdekfeszítő tud-e lenni, ahogy a ravasz öregúr, a harisnyás franciák és mindenféle angol nagykövet meg kém egymást manipulálják, arról az első részek nem győztek meg maradéktalanul.
Az mindenesetre sokat segít, hogy Franklin szerepében Michael Douglast láthatjuk, aki ugyan nem igazán hasonlít a pocakos és félig kopasz amerikaira (ráadásul tíz évvel idősebb is a történet Franklinjénél), remekül hozza az akkoriban igazi celebritásnak számító, karizmatikus Franklint, aki nem veti meg az alkoholt, szívesen flörtöl a francia ladykkel, miközben átlátja a politikai manőverezéseket, (majdnem) mindig tudja, mit kell mondani a titkos tárgyalásokon és a vacsorapartik úri közönsége előtt egyaránt, és egy percig sem téveszti szem elől a célt, amiért áthajózta az Atlanti-óceánt.
Douglas amellett, hogy Marvel-filmekben tűnik fel, éppen a tévés aranykorát éli: nem is olyan régen a Netflix-féle A Kominsky-módszer című sorozattal szerzett Golden Globe-ot, előtte pedig az HBO Túl a csillogáson című filmjével söpört be jó pár díjat. Utóbbiban, a Liberace utolsó tíz évét feldolgozó filmben Matt Damon játszotta mellette a fiatal asszisztenst, akit a nagy művész igyekszik saját képére formálni. Most a Franklinben a Hang nélkül filmekből ismert Noah Jupe tűnik fel Douglas oldalán hasonló szerepben: a nagy polihisztor befolyásolható, ifjú unokája, Temple nagyapja segítőjeként kíséri el az utazáson, és Douglas itt is nagy hangsúlyt fektet a fiú nevelésére. Temple karakterére nemcsak azért van szükség, hogy a nagy titkolózás közepette legyen valaki, akinek Franklin elmondja az óvatos taktikai lépéseket és elmagyarázza a történéseket (hogy ilyenformán mi, nézők is képbe kerüljünk). Egyrészt általa felmerül egy kisebb családi dráma, Franklin fia, Temple édesapja ugyanis az angolok pártján áll (lojalista), és épp egy amerikai börtönben csücsül. Másrészt Temple karaktere szolgál arra is, hogy kissé kitekinthessünk a 18. századi Franciaország társasági életére, a furcsa divatra, az udvarlás etikettjére, a lelkes fiatal lázadókra. Kettejük civódása és az ifjú Temple szerelmi kalandjai azonban egyelőre inkább kellemetlenek, mint szórakoztatóak, így ez a szál nem sok sikerrel színesíti a sztorit.
Persze azért jut Franklinnek is a romantikából meg a mulatozásból, főleg, mivel ügye érdekében kénytelen végeláthatatlan vacsorapartikon, operaelőadásokon és társasági eseményeken részt venni. Mint külföldi tudóst, akit a franciák az elektromosság feltalálójaként emlegetnek, körülrajongják a nők, Douglas pedig nagyon szórakoztató Marie Antoinette-kori playboyként: láthatóan tökélyre fejlesztette az érzelmes kézcsókolás művészetét. Hamar szövetségesre lel Anne Louise Brillon de Jouy személyében (Ludivine Sagnier), aki Franklin társaságában keres vigaszt, mikor tudomást szerez férje viszonyáról.
Van itt még egy rakás púderes-parókás francia, akiket érdemes megjegyezni, még ha kissé nehéz dolga is van annak, aki nem szokott hozzá, hogy mindenkinek huszonhét keresztneve legyen:
- az amerikaiakat támogató gazdag kereskedő, Jacques-Donatien Le Ray de Chaumont (Olivier Claverie), aki elszállásolja Franklint és unokáját,
- Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais (Assaad Bouab) drámaíró, aki a felső körökben otthonosan mozogva egyengeti Franklin útját,
- Charles Gravier külügyminiszter, Vergennes grófja (Thibault de Montalembert), aki vonakodva ugyan, de igyekszik meggyőzni a királyt Amerika megsegítéséről,
- és a fiatal Gilbert du Motier de La Fayette (Théodore Pellerin), aki később fontos szereplője lesz az amerikai harcoknak.
Ezek a karakterek a történelmi drámákra jellemző több-kevesebb pontossággal mind valódi figurák, a francia színészgárda pedig borzasztó jól működik Douglas mellett.
A sorozat a Pulitzer-díjas Stacy Schiff A Great Improvisation: Franklin, France, and the Birth of America (A nagy improvizáció: Franklin, Franciaország és Amerika születése) című regényéből készült, és azért is nehéz elfogadni, hogy az adaptáció sok helyen elég unalmas lett, mert a készítők igazi tévés profik – és kifejezetten tapasztaltak a műfajban is. Kirk Ellis a forgatókönyv társírója és a sorozat egyik executive producere írta a 2008-as John Adams című sorozatot is, ami tizenhárom Emmy-díjat nyert, és ami szintén erről a korszakról (is) mesélt. A rendező, Timothy Van Patten a szakma egyik nagyágyúja, aki olyan sorozatokon dolgozott korábban, mint a Maffiózók, a Szex és New York vagy a Trónok harca. Ezek mind HBO-sorozatok, és mind akkor készültek, mikor a csatorna elnöke Richard Plepler volt.
Az HBO név anno összeforrt a minőségi televíziózással, mostanság azonban sokan pedzegetik, hogy ezt a szerepet az Apple TV+ kezdi átvenni, ami a számtalan vetélytárssal ellentétben nem (csak) a végtelen műsorkínálatra, hanem a saját tartalmakra fekteti a hangsúlyt. Plepler most produkciós cégével az Apple TV+-hoz szerződött, a Franklinben pedig executive producerként dolgozott ismét egykori munkatársaival. Ha a klasszikus HBO magasságába nem is emelkedik, a Franklin mindenképp a csatorna jobb próbálkozásai közé tartozik.
„Meddig maradunk?” – kérdezi nagyapját mindjárt az első jelenetben Temple. „Amíg nem sikerül megnyerni a franciákat és biztosítani a függetlenségünket. Vagy amíg fel nem kötnek” – válaszolja derűsen Benjamin Franklin. Mi mindenesetre maradunk velük a nyolcrészes minisorozat befejezéséig, még az is lehet, hogy a folytatásban felpörögnek az események.
Franklin, 8 epizód, 2024, Apple TV+. 24.hu 7/10
