Kultúra

Tennessee államban ezentúl törvény védi a zenészeket a mesterséges intelligenciától

WolfTracerArchive / Photo12 via AFP
WolfTracerArchive / Photo12 via AFP
Az első amerikai állam, amelyben a hang is a tulajdonjog védelme alá került.

Bill Lee, Tennessee állam kormányzója csütörtökön aláírt egy olyan jogszabályt, amely védi a zeneipar szereplőit attól, hogy a mesterséges intelligencia segítségével a beleegyezésük nélkül használják fel hangjukat. Ezzel Tennessee az első állam az Egyesült Államokban, amely törvényt fogadott el annak érdekében, hogy a mesterséges intelligenciától védje a zenészeket – írja a Guardian.

Tennessee-ben több ember foglalkoztatunk a zeneiparban, mint bármely másik államban. A művészeknek van szellemi tulajdonuk. Adottságaik. Olyan egyediségük, ami csak és kizárólag az övék, és nem a mesterséges intelligenciáé

– nyilatkozta a kormányzó. Az új jogszabály július elsején lép életbe. Tennessee egyike annak a három államnak, ahol a név, a fénykép és a képmás nem a személyiségi jogok, hanem a tulajdonjog védelme alá esik. Ez egészül most ki azzal, hogy nemcsak a kép, a hang is a tulajdonjog oltalma alá esik majd.

Az új rendelkezést nem hivatalosan Elvis-törvénynek nevezik, amely egyrészt a törvény angol megfelelőjének mozaikszavára (Ensuring Likeness, Voice, and Image Security Act), utal, másrészt arra, hogy majdnem ötven évvel korábban épp az állam legismertebb zenésze, Elvis Presley miatt kellett hasonló szabályozást bevezetni. A Király 1977-es halálát követően ugyanis hosszú jogi csatározás alakult ki azzal kapcsolatban, hogy sokan jogosulatlanul használták nevét és képmását azzal érvelve, hogy a hírességek halálát követően nevük és képmásuk szabadon felhasználható lesz. 1984-ben az államban elfogadták azt a törvényt, amelynek értelmében a személyiségi jogok tulajdonjogokká válnak, és a halált követően átruházhatók.

Az egyre nyilvánvalóbb, hogy a technológia használatát szabályok közé kell szorítani: többször volt már óriási botrány abból, hogy a mesterséges intelligencia segítségével kamuslágereket gyártottak, a technológia segítségével halott zenészeket küldtek turnéra, de a hollywoodi sztrájkolók egyik fontos követelése volt például az is, hogy a mesterséges intelligencia ne vegye el a színészek és a filmes szakemberek munkáját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik