Gazdaság

Több száz benzinkút sorsát pecsételte meg a kormány egyetlen döntéssel

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Teljesen átszabta egy kormányrendelet a benzinkutakra kirótt extraprofitadót: a legnagyobb bevételű társaságok terhe 2024-től másfél százalékkal csökken, a kisebbeké viszont hússzorosára nő. Csak a legkisebb, családi töltőállomások maradnak egyelőre sarc nélkül. A Mol, OMV, Shell és társaik a könnyítéssel megengedhetik maguknak, hogy a jövedéki adó megugrása ellenére is kisebb mértékben emeljék az árakat január elsején – írja a hvg.hu.

Óriásit változtatott csütörtöki éjjel megjelent rendeletével a kormány a hazai benzinkutak helyzetén: a legkisebb töltőállomásokat leszámítva mindenkinek egységesen 3 százalékos különadót állapított meg.

Ez azt jelenti, hogy a rendelet szerint az évi 500 millió és 30 milliárd forint közötti nettó árbevételű töltőállomások jövőre a mostani, 0,15 százalékos sarc hússzorosát fizetik meg extraprofitadóként, a 30 milliárd és 100 milliárd közötti adóalapúak pedig az eddigi 1 százalék tripláját, miközben a 100 milliárd forintnál is nagyobb forgalmú kutak terhe pont, hogy csökken, az eddigi 4,5 százalékhoz képest másfél százalékkal. Egyedül az évi 500 millió forint nettó árbevétel alatti kutak helyzete nem változik, nekik továbbra sem kell különadót fizetniük – olvasható a portálon.

A nyertesek

Az intézkedésnek árcsökkentő hatása lehet a kutakon, válaszolta a portálnak Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára. A hazai kiskereskedelemben eladott üzemanyagokból MÁSZ-tagok értékesítik a benzin 75 százalékát és a gázolaj kétharmadát. A szövetség a legnagyobb hazai benzinkút-üzemeltetőket tömöríti, tagcége a Mol, az OMV és a Shell is, mások mellett tehát az ő terhük is csökken jövőre, 4,5-ről 3 százalékra.

Mivel a piaci árak szintjét a legnagyobb piaci szereplők határozzák meg, ha az ő költségeik csökkennek, annak remélhetőleg az lesz a hatása, hogy csökkentik az áraikat – a piaci viszonyoktól függően, de azért alacsonyabban lehet majd árazni – mondta Grád. A főtitkár belátja, hogy az adóváltoztatás sok kisvállalkozást “negatívan érint” – most a hússzorozódó sarcúakról van szó –, de kiemelte, hogy ezek a társaságok eddig a nagyvállalatokhoz képest kedvezőbb feltételekkel tudtak értékesíteni. Grád szerint az is nagyon fontos, hogy a kiskereskedelmi különadó eddig a jelentős, sávos különbségek miatt versenyjogi szempontból aggályos volt, jövő évtől viszont egységesebb adóterhek mellett lehet majd működni a piacon.

Újabb hidegzuhany a kis kutaknak

Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője szerint a mintegy 2000 benzinkútból, ami Magyarországon közforgalmi kút, nagyjából 700 kis kút, és jelentős részük esik abba a sávba, ahol 0,15-ről 3 százalékosra nő a különadó a jövő évtől. Ez az a magánkutas szektor, mely vidéken elég jelentős forgalmat bonyolít a lakosság körében. Ezek a töltőállomások alacsonyabb költséggel dolgoztak, így nyílt csak lehetőségük olcsóbban kínálni az üzemanyagot. Bujdos szerint az az öt, vagy néhány esetben tíz forinttal alacsonyabb ár kellett nekik ahhoz, hogy a vevőkörüket megtartsák.

Ezzel a változtatással ezt a lehetőséget teljes egészében elveszik tőlük.

Ez a durván 20 forintos literenkénti adóemelés nekik nem kigazdálkodható.

A nagy társaságoknak viszont a csökkenő teher miatt a mostaninál kisebb árrés is elég lesz ahhoz, hogy versenyképesek legyenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik