A lap az iránt érdeklődött a téma kormányzati felelősénél, hogy a bolgár adóemelés, valamint az orosz gáz továbbításának 2024-es, végleges megszüntetésére irányuló ukrán jelzések nyomán a magyar kormány a tárgyalásokon túllépve leszerződik-e a Török Áramlattól független, akár horvát vagy osztrák irányú gázbeszerzésre, például Katarral, Norvégiával vagy az Egyesült Államokkal.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint e beszerzések lehetőségét „Brüsszel”, illetve néhány uniós tagállam akadályozza. A „Katarból, Azerbajdzsánból vagy Törökországból” származó behozatal növelése ugyanis „a dél-európai csővezetékrendszer” bővítését igényelné – fogalmazott. Az ebbéli, magyar, bolgár, török, román és szerb támogatási kérelmet ugyanakkor az EU pénzhiányra hivatkozva elutasította – közölte Szijjártó Péter.
A külgazdasági és külügyminiszter válaszában kerülte a nyugati, illetve északi irányú többlet-gázvásárlás lehetőségeinek boncolgatását. (Pedig miután Vlagyimir Putyin az Ukrajna elleni orosz támadás miatt tiltakozó európai államok – így például Bulgária – gázcsapját tavaly mondvacsinált okokból elzárta, az érintett országok az így keletkezett hiányt rekordidő alatt, az észak-afrikai mellett főképp egyesült államokbeli, katari és norvég beszerzésekkel váltották ki. Mi több, Magyarországon kívül ma már azok a tagállamok is váltanak, amelyek elvben még kapnak orosz energiahordozót.)
Horvátországgal kétségkívül komoly üzleti viták zajlanak, ám szakértők szerint Zágráb elvben nem érdekelt számára többletbevételekkel kecsegtető bővítési kérések elutasításában. Ezt látszólag alátámasztva, horvát illetékesek többször is nyitottságukat fejezték ki bármely fejlesztési megkeresés iránt, amelyek szerintük az itteni becslések töredékéből megvalósíthatók. Ráadásul a horvát vezetékbővítés mit sem ér, ha Magyarország nem foglal le további – akár többletberuházásokat igénylő – lefejtési jogokat a tengeren, cseppfolyósítva szállított földgáz krki átvevőjén. Ilyen tárgyalásokról ugyanakkor nem hallani.
Miközben Bulgária kifejezetten azért emelt adót, hogy Magyarország is nyisson más gáztermelők felé, a kormányzat ellenséges lépésnek tekinti a Török Áramlat irányából érkező gázszállításokra kivetett többletadót Ennek kapcsán kérdésünkre Szijjártó Péter, kissé körülményesen bár, de tisztázta: a bolgár adóemelés nem növeli Magyarország orosz gázárát. Igaz, hozzáfűzte, „elvileg”.