Kultúra

Reisz Gábor: A NER részének tartom az ellenzéket

Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Idén ősszel mutatják be Reisz Gábor harmadik filmjét: a Magyarázat mindenre című filmet a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon vetítik először, és ahogy azt korábban is megírtuk róla, állami támogatás nélkül készült. A rendező most a Népszavának adott interjút, melyben elmondta, hogy a film ötlete akkor született meg, amikor ő is őrködött az SZFE épületének elfoglalásakor, mivel úgy érezte, egyik pillanatról a másikra megbélyegzettek lettek, pedig ő nem választott oldalt:

Nem sorolom magamat sehova, de ismerek aktívan politizáló liberális és kormánypárti embereket is, úgy érzem, jól látom mindkét oldal problémáit és azt, hogy hogyan nem vesszük észre egymást. Leginkább, mintha nem is akarnánk. Engem az motivál, hogy párbeszédre ösztökéljem a szemben állókat

– mondta Reisz Gábor, aki hangsúlyozta, hogy filmje nem az Elkxrtuk ellenzéki verziója, hanem az a céljuk, hogy mindkét oldal gyűlöletét és sérelmeit megpróbálják megérteni. A rendező annak ellenére foglalkozik a közélettel, hogy a napi politikát bevallottan nem követi:

Nem igazán olvasok híreket, és csak olykor van véleményem a pártpolitikáról. Hasonló véleménnyel vagyok az ellenzékről, mint az Orbán-kormányról, csak az előbbit nehéz kritizálni, mert a választási kampányokat leszámítva több mint egy évtizede nincsenek jelen. Hovatovább, a NER részének tartom az ellenzéket. Ugyanaz a kávéház. Abban, hogy ez létrejöhetett, felelőssége van minden magyar polgárnak, bár persze a politikusoknak sokkal inkább.

Reisz szerint ugyanakkor a filmjük nem csak Magyarországon érvényes, és ezt az is bizonyítja, hogy beválogatták egy rangos nemzetközi fesztiválra:

A velencei részvétel azért is fontos, mert ez egy lökést adhat minden rendezőnek, akit elkaszált az NFI, hogy érdemes független produkciókban gondolkodnia.

A Magyarázat mindenre előzetesét itt mutattuk be, a film október 5-től látható moziban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik