Gazdaság

Hiába a válság, egyre drágább a munka

Fizetésemelést kaptak tavasszal az emberek, de vajon milyen áron?

Az Európai Unión belül Magyarországon a második, ha azt nézzük, hol drágult legjobban a munkaerő tavasszal: egy órányi munkáért nálunk a versenyszférában 6,3 százalékkal kellett többet perkálniuk a munkaadóknak, mint tavaly ilyenkor – derül ki az Eurostat legfrissebb összesítéséből. Ennél csak Romániában nőtt jobban a munkaerőköltség. Ez azt jelenti, hogy az eddig az olcsó(bb) magyar munkaerőre alapozó cégeknek kedvezőtlenebbek lettek Magyarországon a foglalkoztatás lehetőségei.

Összehasonlításképp: az eurozónában 2, az EU 27 országában pedig 2,3 százalék volt a munkaerőköltség átlagos növekedése a versenyszférában.

Nálunk a munkaerő költségének növekedése részben (6,5 százalék) a fizetésemelések miatt volt, vagyis ennyivel kaptak többet a dolgozók. Részben pedig az egyéb költségek (többek közt az adók) növekedtek meg, 7,4 százalékkal. Ez utóbbi tétel nálunk nőtt a legjobban az EU 27 tagállama közül.

Olcsóbb közszolgák

Magyarország abból a szempontból is kiemelkedik, hogy itt csökkent a harmadik legnagyobbat (majdnem egy százalékkal) a közszférában a munkaerőköltség. Ennél lényegesen nagyobb költségcsökkentés csak Portugáliában volt, ahol 6 százalékkal kerül kevesebbe az államnak és az adófizetőknek a közszolgák munkája, mint tavaly ilyenkor. (A briteknél is egyszázalékos visszaesés volt.)

Rossz ár-érték arány

A magyar munkaerő költségének növekedése azért is figyelemreméltó, mert az ár-érték aránya (vagyis a munka termelékenységének és az árának az aránya) tekintetében már egy ideje nem állunk túl jól: a Világbank kutatóinak összesítése alapján a mediterrán országoknál jobb és olcsóbb ugyan a magyar munkaerő, ám például a szlovákok jobbak ÉS olcsóbbak nálunk. Az írek, britek például nem olcsóbbak, de sokkal jobbak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik