Belföld
hegeszt (hegesztő)

Nógrádból hoznának gépipari szakembereket Győrbe

24.hu
24.hu

2012. 08. 22. 13:33

A gépipar területén tevékenykedő Győr-Moson-Sopron megyei kis- és középvállalkozások minőségi szakember utánpótlását Borsod-Abaúj-Zemplén, illetve Nógrád megyéből oldaná meg az a program, amelyet a Professio Klaszter, a megyei munkaügyi központ és a megyei iparkamara közösen dolgozott ki.

A kezdeményezés lényege, hogy a két északi megyében regisztrált munkanélküliek lehetőséget kapnak elhelyezkedésre azokban a szakmákban, amelyekből a Győr megyei cégeknél hiányzik a képzett munkaerő – mondta Rimányiné Somogyi Szilvia, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központ igazgatója a projektet ismertető sajtótájékoztatón szerdán Győrben.

Első lépésben 160 szakembert választanak ki, főképp lakatosokat és esztergályosokat, akik vállalják, hogy otthonuktól távol dolgoznak, és vállalják a szakmai továbbképzést is, azon új ismeretek megszerzését, amelyekre a foglalkoztató vállalkozásoknak szüksége van. A jelentkezők kiválasztásában kiemelten fontos a három megye munkaügyi központjának együttműködése – mutatott rá Török  Zoltán, a  projekt koordinátora.

A három hónapos szakmai továbbképzéssel párhuzamosan megkezdődik a szakmunkások foglalkoztatása, elsősorban a Professio Fémipari és Szakképzési Klaszter tagvállalatainál – közölte Miklósy Lajos elnök a sajtótájékoztatón.

A projekt időtartama 18 hónap, 320 millió forintos költségvetésből valósul meg a tervek szerint. A kísérleti program finanszírozását egyebek között a bérköltség-, az utazási és a lakhatási támogatás biztosítja.

Dinnyés Előd, a megyei kereskedelmi és iparkamara titkára úgy vélekedett, hogy a projekt a munkaerő-mobilitás kérdésében megoldást kínál, s a későbbiekben más szakterületekre is ki lehet terjeszteni.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.