Épülhet a Nabucco
Bajnai Gordon miniszterelnök írta alá magyar részről a Nabucco földgázvezeték kormányközi megállapodását Ankarában, hétfőn. A hét éve húzódó projekt egy nagy lépéssel közelebb került a megvalósuláshoz, már csak az a kérdés, lesz-e gáz a vezetékben. (Kisgazdásodik az SZDSZ?
Tölgyessy Péter a szabad demokraták helyzetéről az MR1-Kossuth Rádióban úgy vélte, hogy a párt igen nagy bajban van. Az SZDSZ mindig tudott szépeket és nagyokat mondani – fogalmazott -, ezt régóta hallani tőlük, de nem nagyon van már idő a tettekre. (Ötmilliárdért megmondják, hol a busz
Modernizálja az utastájékoztatást a BKV: az ötmilliárd forintos projektnek köszönhetően ezentúl kijelzőkön, vagy akár mobiltelefonon is megnézhetjük, hol tart a busz, amire várunk, és azt is megtudhatjuk, alacsonypadlós jármű érkezik-e. A cég ígérete szerint az új rendszerrel zökkenőmentesebben szállhatunk majd át a pótló járatokra is. (Jobb cigánynak lenni Romániában, mint magyarnak?
Magyarból romává válna a romániai Tenke lelkipásztora, hogy állami támogatáshoz jusson az egyháza által fenntartott idősek otthona. Döntését az indokolja, hogy a faluban élő roma családok minden hónapban pontosan megkapják a szociális segélyt, míg ők évek óta nem jutnak hozzá törvényes jussukhoz. Emiatt egyébként adót sem fizetnek. (Nem zárják be a HospInvest-kórházakat
Benyújtotta a bírósághoz a felszámolás iránti kérelmét a HospInvest Zrt. A felszámolás kezdetének időpontját a bíróság határozza meg, és a bíró jelöli ki a felszámolóbiztost. Az eddig a HospInvest által üzemeltetett kórházakat az önkormányzatok által alapított cégek veszik majd át. (Nem zárt egy Malév-gép futóműaknájának ajtaja
Röviddel a felszállás után visszafordult Ferihegyre a Malév hétfő reggeli varsói járata, mert a futóműakna ajtaja nem csukódott be – mondta Hegedűs Ádám, a Malév megbízott kommunikációs vezetője. (Szávay tíz helyet javított
A budapesti tornán győztes Szávay Ágnes tíz helyet javított a női teniszezők világranglistáján. Az első helyen továbbra is az orosz Dinara Szafina áll. (Extrém UV-B sugárzás egész héten
Árnyékba meneküljön, aki teheti, mert az előrejelzések szerint extrém, akár 8,3-as UV-B sugárzás várható. A napozást kerülni kell! (Nyolc forinttal csökken a benzin ára
Csökkenti bruttó 8 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. (A gárda újjáalakulásának büntetőjogi problémái
Legalább két bűncselekmény gyanúja miatt indítható büntetőeljárás azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik szombati rendezvényén újjáalakult a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda mozgalom – ismertette álláspontját Tóth Mihály büntetőjogász. (Magyar matektanárokat vár az USA
Természettudományt, de elsősorban matematikát okító magyarországi tanárokat foglalkoztatna a chicagói általános és középiskolákat összefogó szervezet, a Chicago Public Schools. A két ország közötti nemzetközi csereprogramra július 14-én, kedden választják ki Debrecenben azokat a fiatal tanárokat, akik elsőként utazhatnak ki tanítani. (Költözik Overdose
Angliában folytatja a rehabilitációt a makacs sérülésekkel bajlódó magyar csodaló. Tulajdonosa azért nem hozta haza Overdose-t, mert így még van arra esély, hogy idén versenyezzen a 12 futamon veretlen ló. (