Hogyan keveredik egy jómódú, Londonban dolgozó volt magyar miniszterelnök abba a helyzetbe, hogy a budapesti Városháza esetleges eladásáról faggassa őt egy orosz pénzember?
Régi kollégám, Gansperger Gyula, akivel előtte már évek óta nem beszéltem, azzal hívott fel augusztusban, hogy a legfontosabb befektetési partnere, aki nem mellesleg a legnagyobb magyarországi befektetőcsalád képviselője, szeretne nekem bemutatkozni. Én pedig szolidáris ember vagyok, és ha valakivel együtt dolgoztam, és nem vált méltatlanná a bizalmamra, szánok rá egy órát az életemből.
Ezt az ön régi kollégáját a következőképpen jellemezte a minap Karácsony Gergely: „Gansperger Gyula a Fidesz volt könyvelője, a Fidesz székházbotrányának egyik kulcsfigurája, az első Orbán-kormány főprivatizőre, Habony Árpád hitelezőjének üzlettársa, akinek családi cége egyes hírek szerint az elmúlt időkig az Orbán-család adóbevallását is készítette.”
Én Gansperger Gyulát huszonéve ismerem, amikor találkoztunk, tekintélyes gazdasági vezetői pozícióban volt. Először 1998-ban működtünk együtt: ő az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nek az első Orbán-kormány által kinevezett elnök-vezérigazgatójaként, én pedig a legnagyobb magyar befektetési bank egyik vezetőjeként, tanácsadóként. Aztán 2001-től a Budapest Airport elnöke volt, 2003-ban került hozzánk, az általam vezetett Wallishoz, pénzügyi vezetőnek, 2004-től gazdasági vezérigazgató-helyettes lett, 2006-ban pedig engem váltott a vezérigazgatói poszton. Ám azóta a kapcsolatunk nem volt aktív, megesett, hogy évekig nem találkoztunk.
Barátok?
Gansperger Gyula nem a barátom. Egykori kollégám, akivel egy nehéz időszakban a Wallis-cégcsoport reorganizációját vittük közösen néhány évig.
A felvételen ön azt mondja az orosz befektetőnek, hogy: „Gyula régi harcostársam, sokszor több mint a barátság, mi együtt küzdöttünk a barikádokon”. Viszont a botrány kirobbanása után, miként az imént is, „szórványosnak” minősítette a kapcsolatukat. Melyik az igaz?
A „Gyula régi harcostársam” mondat talán valóban túl költőire sikeredett, és igazából azt a célt szolgálta, hogy indokoljam a vendéglátómnak, hogy miért is fogadtam el általa a meghívást.
És ha szabad valami személyeset: szerintem Ganspergert most talán az bántja a leginkább, hogy a Fidesz-sajtó baloldali üzletembernek titulálja, kiközösíti, miközben, ha valaki, hát ő tényleg a kezdetektől ott volt a Fidesz mellett – ez persze sok olyan embernek lehet tanulságos, aki most lelkesen tolja a NER szekerét.
Ahogy én annak idején megismertem, mindig is határozottan jobboldali érzelmű ember volt. Aminek az én szememben az üzleti tevékenység, a szakértelem szempontjából nincs jelentősége. Megjegyzem, azokban az években a Wallisban dolgozott Wachsler Tamás és Fürjes Balázs is, de ezért őket nem emlegetik baloldaliként.
Mi hasznot remélt abból, hogy összeismerkedik a Rahimkulov családdal?
Nem reméltem hasznot. Sőt, a találkozó elején azzal kezdtem, hogy nekem volt miniszterelnökként nincs, nem is lehet üzleti érdekem – ez még a rövidre összevágott szövegben is bennmaradt. Tényleg pusztán arról volt szó, hogy tettem egy gesztust Gansperger kérésére.
Vadkeleten egy balos kormány volt miniszterelnökének minden találkozó politikai rizikó, pláne, ha egy fideszes őskáder szervezi, nem?
Utólag persze már én is okos vagyok, de úgy látszik, mióta nem vagyok a magyar közéletben aktív, és jobbára konszolidált demokráciákban dolgozom, eltompultak a vészjelző reflexeim.
Az sem kapcsolta be a „szén-monoxid-mérőjét”, hogy egy orosz milliárdoshoz látogat?
Rahimkulovék régóta Magyarországon élnek, előkelő helyen szerepelnek a Forbes leggazdagabbakat soroló listáján, a családnak az a tagja, akivel találkoztam, magyar állampolgár, zömmel Magyarországon fektet be, az OTP és a MOL nagy tulajdonosa, jelentős infrastruktúra-fejlesztő.
Nem szokatlan, ha meg akar velem ismerkedni, talán az a furcsa, hogy a megelőző évtizedekben nem találkoztunk.
Egyébként a kérés olyannyira nem szokatlan, hogy az elmúlt évtizedben a világ legnagyobb befektetői közül sokan kérték ki a véleményemet Magyarországgal, a régióval kapcsolatban. Sok ilyen találkozóm volt – még egyszer mondom, úgy, hogy ezekben nem volt személyes vagy céges érdekem.
Vajon működhet befektetőként Kelet-Európában egy orosz család Putyin engedélye és a vele való együttműködés nélkül?
Nem tudom, de ha ön erről tud valamit, akkor mondja… Én annyit tudok, hogy ez a család Magyarországon jóval korábban telepedett meg, minthogy Putyint elnökké választották.
Azon elgondolkodott a találkozó előtt, hogy egy Rahimkulovnak miért jó az, ha összeismerkedik önnel?
Gansperger Gyula azt mondta nekem, hogy a befektető úgy hallotta, hogy a londoni cég, melynek egyik vezetője vagyok, foglalkozik infrastruktúra-beruházások finanszírozásával, és talán lehetnének közös munkáink a régióban. Amire egyébként kevés volt az esély, mert a cégünk errefelé nem aktív.
Még egy érv amellett, hogy nem kellett volna elfogadnia a meghívást.
Utólag sok érv van, valóban. De mint mondtam, nem üzleti szempontok vezettek.
Ön utólag tudatos provokációnak minősítette a találkozót. De azt nem árulta el, hogy kit tart provokatőrnek, ki az, akit azzal vádol, hogy csőbe húzta önt. Gansperger? Vagy Rahimkulov?
Múlt pénteken feljelentést tettem ismeretlen tettes ellen, innentől a rendőrség dolga választ találni az ön kérdésére.
Ha spekulálnék, kockáztatnám, hogy ártatlan embereket keverek hírbe, és a sikeres nyomozás esélyét ronthatnám.
Négyen ültek az asztalnál, abból egy ön, marad három: Gansperger, Rahimkulov és Rahimkulov munkatársa. Olyan sok ártatlan nem lehet köztük.
Maradjunk a tényeknél. Egy: elhívtak egy találkozóra. Kettő: amikor megérkeztem, készült egy lesifotó, amin látható Gansperger Gyula és látható vagyok én. Három: ezt követően a beszélgetésünket valaki kiváló minőségben felvette. Négy: hetekkel később kikerült a nyilvánosság elé ennek az egyórás beszélgetésnek egy szinte szavanként összevágott ötperces hazug változata. Öt: mindez egy a Városházával kapcsolatos, módszeresen felépített karaktergyilkos hazugságkampányba szervült. Mindezek alapján számomra egyetlen pillanatra sem kérdés, hogy ez az egész szervezett, titkosszolgálati módszerekkel, rákészülten, törvénytelenül elkövetett akció volt.
Kizártnak tarja, hogy Rahimkulov a saját szakállára, rutinból, biztos, ami biztos, felvette a beszélgetésüket, ami aztán valahogy a Fideszhez keveredett?
Ha lesifotós várja az embert, ott nem csupán arról van szó, hogy véletlenül kikerült egy rutinszerűen felvett beszélgetés.
Mióta kipattant a botrány, kérdezte Rahimkulovot, hogy szerinte mi történhetett?
Se a találkozónk előtt, se a találkozónk után nem volt vele kapcsolatom.
Önt, a volt magyar miniszterelnököt az ön hazájában vendégségbe hívta egy – fideszes szóhasználattal élve – „migráns”, akinek, tudjuk a plakátokról, tisztelnie kéne a szokásainkat és a törvényeinket. Ehhez képest, miközben ön elvileg biztonságban vendégeskedett, becsapták, lediktafonozták, elárulták. Ilyenkor hogy nem csörgeti meg azzal a vendéglátóját, hogy miként volt ez elképzelve?!”?
Ez nem az én stílusom. Hogy ki, milyen szerepet játszott az ügyben, az akkor derülhet ki, ha a rendőrség tisztességesen és eredményesen lefolytatja a nyomozást. Ez az ő dolguk. Amíg az eljárásuk véget nem ér, én nem rágalmazhatok senkit, mert nincsenek bizonyítékaim.
Ganspergert sem hívta?
Nem.
És Gansperger önt?
Ő sem.
Harcostársak között sem fér bele egy ilyen sztori után legalább annyi, hogy „Gyula, fújd föl, te tudtál erről?!”?
Nem. Nincs miről beszélni.
És azt sem szeretném, hogy egy újabb lehallgatott, megvágott telefonbeszélgetésen kelljen csámcsogni.
Még ma is a harcostársának tartja Ganspergert?
Ez a hasonlat a 2003 és 2005 közötti munkakapcsolatunkra vonatkozott, már nagyon régóta nincs aktív együttműködés közöttünk.
A felvételen ön arról beszél a befektetőknek, hogy Budapest vezetése szerint a tavaszi országgyűlési választások előtt az üzletre nem kerülhet sor, de utána tán van keresnivaló. És azt is elmondja, hogy sok a cápa a fővárost vezető baloldali koalícióban, és amint kiszagolnak egy üzletet, egyből közvetítőként szeretnének benne részt venni, működik a jutalékrendszer.
Én nem ezt mondtam és nem ebben az összefüggésben, kérem, idézzen pontosan. Amit ön mond, az a Fidesz által sulykolt átirata még annak is, amit összevágtak a mondataimból – ami persze tanulságos a propaganda hatékonyságáról.
Meglehet, én is provokátor vagyok.
Itt legalább ki van téve a diktafon az asztalra.
Idézzük szó szerint önt: „Legalább két probléma van. Menedzsmentszempontból. Tehát ugye ez egy hatpárti koalíció. Ami egy adottság. Erre utaltam, hogy mind a két oldaláról láttam már ezeket a működéseket. Itt valaki megszagolja egy dealnek, egy üzletnek a lehetőségét, akkor rögtön mindenki magát akarja közvetítőként betenni. Azért, hogy aztán valami jutalékot kérhessen. (…) Amint híre megy egy ilyen dolognak, ebben a (…) egy ilyen koalícióban, mindenki hirtelen, meg vannak ezek a cápák. (…) Én szerintem, amikor bejelentkezik nálatok valaki, nem tudja kontrollálni, rengeteg ilyen cápák úszkálnak a tóban, és egy nagykoalícióban mindenkinek a maga kis részterületei vannak, ez a realitás, ez így működik.”
Ez a cápákat emlegető összevissza vágott szövegrészlet válasz volt egy kérdésre. Az asztal túloldalán ülők ugyanis, emlékeim szerint, nehezen fogadták el azt az értékelésemet, hogy az ő fejlesztési javaslatuk most nem tud előrehaladni, mert nincs hozzá politikai támogatás. Azt kezdték elég provokatívan mondani, hogy náluk ajánlkoznak közvetítők, akik megoldást ígérnek. Erre reagáltam én kissé ingerülten, és cápának neveztem az ilyen ajánlkozókat, akik úgysem tudnak elintézni semmit, csak kárt meg bajt okoznak. Szóval én egyáltalán nem arról beszéltem, mint amit a NER sajtó szajkóz, hogy „a Városházán jutalékrendszer működik”, ilyenről nincs tudomásom, nagyon messze élek ettől. Viszont van keserű tapasztalatom a múltból, általában a magyar politikára vonatkoztatva, és annyit mondtam egyértelműen elítélően, hogy ebben az országban állandóan bejelentkeznek a cápák, és a pártokra hivatkoznak, jutalékot kérnek, de a befektetni szándékozók okosan teszik, ha ezeket kikerülik. Azt is javasoltam, hogy a városvezetéstől ne várják, hogy olyan szereplőket próbáljon kontrollálni, akikről fogalma sincs, ezeket a befektetőknek kell visszautasítani. Ha cápákat emlegetek, talán önnek is nyilvánvaló, hogy viszolygok ettől a jelenségtől. Nemzeti fejlesztési miniszterként én vezettem be a legátláthatóbb pályázati rendszert Magyarországon, civil ellenőrzéssel, amit aztán a Fidesz-kormány egy tollvonással törölt el. De már akkor is többször kellett mások disznóságai miatt magyarázkodnom. És ez a szövegösszefüggésből kiforgatott pár zavarosan vágott félmondat jó példája annak, hogyan követ el bűncselekményt a hamisító Anonymus, akivel szorosan együttműködve a NER-propaganda most azon serénykedik, hogy a fehérből feketét, a partizánból kurtizánt csináljon.
Amúgy a Városháza fejlesztése egy évtizedek óta placcon lévő lehetőség. Fejlesztési kormánybiztos voltam, amikor Demszky Gábor készíttetett egy tervpályázatot arra, hogyan lehetne okosabban hasznosítani a Városháza már akkoriban is alacsony hatékonysággal működő épületét.
Sőt, emlékeim szerint a kilencvenes években egy bank egy ideig bérelte is az épület egyik, használaton kívüli szárnyát. Arról információm ugyan nincs, de nem tartom logikátlannak, hogy különböző ingatlanfejlesztők ismerték, ismerik a Városháza múltját. Ezzel együtt azt mondtam a beszélgetésen, hogy csak akkor lehet bármi a tervükből, ha politikai konszenzus alakul ki az ügyben, különben a támadások úgyis elbuktatnák a projektet. Mindezen túl pedig kizárólag egy tiszta, átlátható folyamatban lehet ezt végigvinni. Olyan jelentőségű az ügy, ne is álmodjanak róla, hogy verseny nélkül hozzájutnak az épülethez. Már csak azért se, mert akiket én ismerek a Városháza vezetéséből, azok megvesztegethetetlenek. Megjegyzem, korábban nekem is kellett magyarázkodni a cápák miatt.
Például?
A Zuschlag-ügyben fejlesztési kormánybiztosként én magyarázkodtam egy olyan disznóságban, ami két évvel a hivatalba lépésem előtt zajlott.
És miniszterelnökként én magyarázkodtam külföldi nagykövetek és az akkor még alelnök Joe Biden előtt, hogy a Danubius Rádió és Sláger Rádió frekvenciáinak ügyében nem a magyar kormány a korrupt, hanem pártközeli cápák intézték el az ügyet. Sorolhatnám. Gyűlölöm a korrupciót, egy ország fejlődésének leggyilkosabb akadályát látom benne.
Ha gyarapodó nemzetet akarunk, a korrupció kíméletlen felszámolása kell legyen az első lépés.
A cápák által lenyúlt jutalékból visszaosztott közpénz tartja életben a politikát, és tartja jólétben a politikusokat, nem?
Én úgy látom, hogy ezeket a kispályás stikliket az országban már meghaladta egy fejlettebb modell. A 2010 óta működő orbáni kétharmad továbbfejlesztette a rendszert, és professzionális struktúrát épített ki a közpénzlenyúlásra, a „hivatalos” és központosított korrupcióra. A kormányoldalon nem kis cápák, hanem gyilkos bálnák köröznek, szinkronúszásban. Miközben mi most ezt a pitiáner városházi hecckampányt elemezgetjük, kijött a hír, hogy a nemzeti digitális és távközlési rendszer döntő részét egy külföldi hadiipari cég, egy zavaros hátterű magyar vállalkozás és egy átláthatatlan másik külföldi befektető viszi el. Ez a nemzetbiztonsági kockázat, nem az, ha egy demokratikus választáson a kormány veszít – csak hogy a hétvégén kiszivárgott Kövér beszédre is utaljak.
A Rahimkulovnál készült felvételen ön elmondja: úgy érkezett a találkozóra, hogy előtte Gansperger Gyula kérésére tájékozódott a Városházánál az esetleges eladásról. Így szól az idézet: „Megkérdeztem, hogy mi a helyzet. (…) A Városháza-projektről azt mondták, hogy van szándék, hogy ebből fejlesztés legyen… Próbáltam tisztázni a Gyula kérésére, hogy adódott-e valamilyen probléma. És azt mondták, hogy nincs… Úgy tudom, hogy Barts Balázs van kijelölve mint szakember. De én most vele nem beszéltem erről, hanem azzal, aki jóval fölötte áll.” Miért telefonált rá egy magas beosztású városházi vezetőre egy ismeretlen orosz kedvéért?
Pontosítsunk: Gansperger azt mondta, hogy az egyik legnagyobb magyarországi infrastruktúra- és ingatlanbefektetővel tervezett bemutatkozó beszélgetésen az általuk vizsgált befektetések között a Városháza jövője is témája lesz a beszélgetésnek, én pedig szeretek felkészülni még a bemutatkozó beszélgetéseimre is. Kíváncsi voltam, létezik-e egyáltalán ilyen elképzelés, mivel én nem hallottam róla.
Ki az a „jóval Barts Balázs felett álló” személy, akitől ön érdeklődött a Városháza esetleges eladásáról?
A megvágott felvételekből is kiderül, hogy Tordai Csabát hívtam fel, aki a vagyonkezelő igazgatóságának elnöke. És az is kiderül, hogy eladásról nem volt szó itt sem, azt csak a Fidesz pártsajtója állítja.
Azt kérdeztem, hogy mik a városvezetés elképzelései ezzel az ingatlannal. Elmondta, hogy a Városháza túl nagy a jelenlegi funkcióihoz képest, ráadásul borzasztó műszaki állapotban van, ezért a városvezetés szeretné módszeresen végiggondolni, miként lehet hosszú távon fejleszteni, hasznosítani, miközben a köztulajdont fenntartják. Azt is elmondta, hogy még nagyon az elején tartanak a gondolkodásnak, ráadásul a hisztérikus politikai klíma rövid távon lehetetlenné teszi, hogy erről szakmai és átfogó politikai konszenzus jöhessen létre – anélkül meg nincs miről beszélni.
Közölte, hogy emiatt rövid távon csak a Városháza Park kiépítésével foglalkoznak majd.
A felvételen Gansperger kéri önt: intézze el Tordai Csabán keresztül, hogy a befektetőnek kizárólag Barts Balázzsal kelljen tárgyalnia. Amire ön így reagál: „Ezt az igényt megértem, nem tudom, hogy a Tordai úr erre képes lesz-e.” És a cápákat jelöli meg veszélyforrásként. Eztán a befektetőjelölt kérésére megígéri, hogy jelzi Tordai Csabának, hogy továbbra is van vásárlói szándék. Miért ígért ilyeneket? Miért nem elég azt válaszolni, hogy „tessék fölhívni az illetékes fővárosi vagyonkezelő vezetőjét, Barts Balázst, a számát megtalálni az önkormányzat honlapján”?
Lényegében ez történt: amikor a befektető a tárgyalások esetleges meggyorsításának lehetőségeiről kérdezett, én amellett érveltem, hogy haladjanak a hivatalos úton, és a hivatalos út ebben az esetben Barts Balázs, akinek az a dolga, hogy a fővároshoz bejelentkező összes befektetőt meghallgassa. Ezt így tudtam Tordaitól. Emlékeim szerint azt is megjegyeztem, hogy Bartsnál följebb egy befektető nem is tud jutni, ugyanis tudtommal a főváros vezetése jelenleg a politikai helyzet miatt egyáltalán nem foglalkozik aktívan a Városháza épületének fejlesztésével. A befektető viszont mindenáron abban kérte a segítségemet, hogy minél magasabb szinten tárgyalhasson, és legalább annyit tegyek meg, hogy jelzem a Barts fölötti szintek valamelyikén, hogy a befektetőt komoly szándék vezeti.
Ott helyben úgy gondoltam, hogy azzal nem ártok, ha ezt az üzenetet átadom. Utólag azonban ezt mégsem tettem meg, az egész beszélgetést végiggondolva az az érzésem alakult ki, hogy nekem ezzel nem helyes többet foglalkoznom.
Bartsról is született egy hangfelvétel. Ő egy ingatlannepperrel és Gansperger Gyulával zajlott találkozóján azt mondta a főváros nevében, hogy „3,9 hektárt eladnánk”. Ön érti Bartsot? És azt érti, hogy Karácsony miért adott neki fegyelmit? Hiszen, ha Barts főpolgármesteri felhatalmazással és a főpolgármesteri felhatalmazás szellemében tárgyalt a nepperrel és Ganspergerrel, akkor ki kell menteni, s nem vele vitetni el a balhét. Ha meg túlnyújtózkodott a hatáskörén és a felhatalmazásán, pláne, ha hazudott Ganspergeréknek, akkor ki kell rúgni, fel kell jelenteni. Nem?
Erről nincsenek ismereteim, a történetnek ebben a részében a legkevésbé sem mélyedtem el, a tevékenységem kimerül egyetlen találkozásban és az arra való rákészülésben. Ha kikerül a teljes felvétel, akkor ön és az összes érdeklődő meggyőződhet az igazamról. Persze a hamisítóknak ez nem érdekük, ezért farigcsálják, torzítják a szöveget.
Önön múlott, hogy egyáltalán elkészülhetett ez a felvétel.
A felvétel titkosszolgálati módszerekkel való elkészítése és manipulálása, valamint az ehhez használt provokáció bűncselekmény a mai Magyarországon.
Én még mindig ott tartok, hogy ha Magyarország egykori miniszterelnökét bárki bármely közösségi tulajdon eladásáról kérdezi, kapásból jöhetne az a válasz, hogy „semmi közöm hozzá, keresse az illetékes politikust, hivatalnokot”. Az nem fordulhat elő, hogy Magyarország volt miniszterelnöke telefonálgasson infóért bárki befektetőnek. Magyarország volt miniszterelnöke nem lehet se annyira „jó fej”, se annyira hiú, hogy szívességet tegyen egy pénzcsinálónak. Mert egy pénzcsináló nem lehet egy volt magyar miniszterelnök szintje.
Hát ez így elég sommás összefoglalása az ön értelmezésének. Az én értelmezésemben én elfogadtam egy invitálást egy ismerkedő megbeszélésre a közismerten legnagyobb magyarországi befektetővel, aki a véleményemet szándékozott kérni, több témában, közte a Városháza fejlesztésének lehetőségeiről. Mivel erről nem volt előzetes információm, arra megpróbáltam előzetesen felkészülni. A beszélgetés során pedig azt mondtam, hogy tudomásom szerint Barts úr az illetékes, vele kell tárgyalni, a közvetítőket, a cápákat kerülni érdemes. Ez pontosabb értelmezés, ez még a vágott szövegből is kiderül. Amit mondtam és tettem, vállalható.
Ott ült Ganspergerrel Rahimkulovnál, és ők az előzetes ígérettel ellentétben nemcsak barátkoztak, hanem kóstolgatták önt, hátha rávehető korrupcióra egy nyilvánvalóan képtelen üzlet tető alá hozásában. Hogy nem kapott szagot?
A társalgás egy idő után valóban túlment azon a határon, amit észszerűnek és elfogadhatónak érzek. Rossz érzésem kerekedett a beszélgetés vége felé, amit hazafelé szóvá is tettem Gansperger Gyulának. A találkozót követően pedig lezártam az ügyet és a kapcsolatot.
Mit válaszolt Gansperger?
Szabadkozott, azt mondta, ő sem így tervezte.
Ha beszélgetés vége felé bekapcsolt a fejében a vészjelző, miért nem távozott azonnal?
Utólag könnyű okosnak lenni. Azt gondolom, hogy amit ott elmondtam, utólag is vállalható, vágatlan és teljes formában. Az pedig irreális elvárás, még öntől is, hogy az ember úgy próbáljon beszélni, hogy egy manipulált felvétel ellen is védekezni tudjon utólag. Ebben éppen ez az ördögi. Minden új kapcsolatban tárgyalás előtt tisztázni szoktam a pozíciómat. Ebben a helyzetben is azzal kezdtem, hogy én Magyarország egykori miniszterelnöke vagyok, ami kötelezettséggel és felelősséggel jár, éppen ezért nekem itthon nincsenek üzleti tranzakcióim. És ahogy egyre provokatívabban kérdeztek, ráerősítettem: értsék meg, nem tudok a főváros nevében nyilatkozni, nem képviselek senkit, nem vagyok döntéshozó, és döntéshozót befolyásolni képes pozícióban sem vagyok. Ez is rajta kell, hogy legyen a vágatlan felvételen. A pénteki Facebook-bejegyzésemet pedig nem véletlenül kezdtem azzal az Esterházy-idézettel, hogy „Kelet-európai paranoia: az ember azt képzeli, üldözik – és tényleg üldözik”. Az ember időről időre jó, ha rádöbben, hogy ebben az országban, sőt, ebben a régióban nem változnak az alapvető viszonyok. Hiába a harminc évvel előtti csatlakozás a nyugathoz, a szabad világhoz, itt továbbra is folytatólagosan fortélyos félelem kell, hogy igazgassa a lépteidet. Újra és újra belelépünk a régi csapdákba, melyekről azt hittük, hogy 1990-ben felszedtük őket.
Ha tágabb összefüggésben akarjuk érteni ennek a lejáratókampánynak a logikáját, akkor az lehet a megfejtés, hogy a Fidesz érzi, hogy a vele szemben álló egyesült politikai közösség és annak miniszterelnök-jelöltje jelentős morális fölénybe került a szavazók szemében. A Fidesz már nem tudhat erkölcsileg talpra állni, hiszen képtelenség meg nem történtté tenni a Borkai-ügyet, a Szájer-ügyet, a mérhetetlen korrupciót és az úrhatnám, kivagyi tobzódást, ezért azon vannak, hogy az ellenzéket is lehúzzák a maguk szintjére az emberek szemében.
Azt remélik, hogy a választók tavaszra azt mondják: ez is lop, az is lop. Ezért zajlik szervezett karaktergyilkosság Cseh Katalin és Jakab Péter esetében, és nyilván jön majd még számos hasonló akció másokkal szemben. A Városháza-akcióban Karácsony Gergely volt a fő célpont, mert azt gondolták, ő lesz az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Engem, aki közismerten támogattam őt, beleprovokáltak egy beszélgetésbe, amit kiforgatnak az eredeti jelentéséből. Szomorú látni, hogy Magyarországra is megérkezett az Oroszországban kifejlesztett kompromat-technika, csak éppen Anonymus képében. Mondjuk, ez a magyar Anonymus különös figura. Nyugati társai a fennálló hatalmak leleplezését, megbuktatását célozva hoznak nyilvánosságra dokumentumokat, míg ez a mi Anonymusunk a regnáló hatalom érdekében cselekszik. Magyarországnak ilyen Anonymus jutott. Remélem, egy korrekt nyomozás lerántja ezt a maszkot, hogy mindenki láthassa, kinek az érdekében és megbízásából zajlik ez az egész.
