Belföld

Kiszivárgott egy vágott hangfelvétel, amin Bajnai Gordon a Városháza sorsáról tárgyal

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A rejtélyes Anonymus-maszkos alak újabb vágott hangfelvételt közölt a Városháza-üggyel összefüggésben, írja az Index.

Ennek ezúttal Bajnai Gordon volt kormányfő a főszereplője, aki már csütörtök esti bejegyzésében leírta, hogy részt vett egy tárgyaláson a Városházával kapcsolatban.

Állítása szerint tényleg találkozott a korábban a városházi ingatlanügyletek után járó jutalékrendszerről is beszélő Gansperger Gyulával, aki nyáron azzal kereste meg, hogy a vállalkozása leggazdagabb magyarországi befektető család által irányított cégcsoporttal működik együtt ipari infrastruktúra és ingatlanfejlesztési projektekben, és jelezte, hogy a cégcsoport egyik fő tulajdonosa szeretne bemutatkozni neki személyesen és kérte, hogy vegyen részt egy rövid találkozón.

Kapcsolódó
Gansperger Gyula egy furcsa felvételen vádolja Karácsonyékat, a főpolgármester feljelentést tesz
Orbán egykori privatizációs főembere jutalékrendszerrel vádolja a városháza egyes vezetőit.

Vélhetően erről a meetingről szivárgott ki most egy hanganyag, amelyen Bajnai arról beszélt,

miniszterelnöke voltam ennek az országnak, ez egy bizonyos értelemben ez egy kötelezettség, hogy az ember miket tesz vagy miket, milyen ügyletekbe lehet… De tisztességes üzletekben sem feltétlenül lehet benne, mert ez egy, ez egy, hogy mondjam, bizonyos kötött pálya. Úgyhogy ez az egyik. A másik, egyébként azért vállalkoztam erre a beszélgetésre, mert szerettem volna megismerkedni a Gyula javaslatával, illetve azt akartam csak mondani, hogy a Gyula viszont régi harcostársam, sokszor több mint a barátság, mi együtt küzdöttünk a barikádokon. És az fontosabb.

A korábbi miniszterelnök úgy folytatta, a Városháza-projektről azt mondták nekik, hogy van szándék, hogy ebből legyen egy fejlesztés.

Volt már több érdeklődő. Úgy gondolják, hogy a legtöbb magyar szereplőnek nincsen képességük. Most így mondom (…) megcsinálják. De ők szeretnék ezt meglépni. És akkor a másik, hogy annak idején a Gyula kérdezte tőlem, hogy kivel kell ebben az ügyben beszélni, akkor én ebben tájékozódtam, és azt mondták, hogy egyelőre a Barts Balázs van kijelölve mint szakember. Tehát Barts Balázs egy jó szakember, én azt tudom, amennyire megismertem. Tehát egész életében ingatlanügyekkel, -fejlesztésekkel foglalkozott. De hát én most vele nem beszéltem erről, hanem azzal, aki jóval fölötte áll

– magyarázta.

A megvágott felvételen elhangzik, Bajnai szerint Barts Balázst jelölték ki arra, hogy tárgyaljon a Városháza eladásáról.

Ők azt gondolják, van erre egy belső számításuk, hogy az egész önkormányzat elférne itt, egy újonnan épített modern irodaszárnyban, és ezt lehetne fejleszteni egy szálloda, iroda, bármilyen lakás, ami a fejlesztő elképzelése. Persze más megoldás is lehet. Csak már ott tartanak, hogy ezen gondolkodtak

– folytatta.

Az Index szerint Bajnai itt valószínűleg azt a tervet vázolja föl, ami Barts Balázs egy korábban a főváros által nyilvánosságra hozott tanulmányában a D forgatókönyv volt, és a Városháza eladásának tervét tartalmazza.

Bajnai egyébként csütörtöki posztjában azt írta, nyilvánvalóan titkosszolgálati eszközök és módszerek segítségével kerültek elő az eddig közzétett karaktergyilkos-dokumentumok.

Kapcsolódó
Karácsony orosz szálat lát a Városháza-ügy mögött
Elismételte: a Városházát nem eladják, hanem fejlesztik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik