Ha leegyszerűsítve akarjuk megfogalmazni,
Az ökológiai lábnyomnak számos összetevője van, közéjük tartozik az úgynevezett szénlábnyom, amely sokak számára ismerős lehet. Ma már a többség tisztában van vele, hogy közlekedésünk és iparunk elképesztő kibocsátással jár, ami fokozza a klímaválságot. Mindez viszont csak káros tevékenységünk egy részét képezi – a probléma ennél jóval összetettebb.
Az ökológiai lábnyom felmérésékor a szénlábnyom mellett a fókusz többek között a fajunkhoz köthető hulladéktermelésen az elfoglalt földterület méretén, illetve az elhasznált víz mennyiségén van. Előfordul, hogy az értéket egy adott termék, például egy élelmiszer esetében vizsgálják.
Hogy megértsük az ökológiai lábnyom komplexitását, vegyünk egy konkrét példát, a bevezetőben vázolt képet: egy magyart, aki fűtött otthonában éppen eszik, miközben más országokból behozott öltözéket visel. Rögtön az elején érdemes kiemelni, hogy az ökológiai lábnyom számolása igencsak összetett, a példával csak szemléltetni próbáljuk hatásunk sokféleségét.
Először is: a lakás, amelyben az illető éppen ücsörög, a fűtéssel, hűtéssel és áramhasználattal önmagában üvegházhatású gázokat bocsát ki. Ehhez jön, hogy az otthon olyan építőanyagokból épült fel, amelyek közvetve vagy közvetlenül szintén károsítják a környezetet. Újratelepítés nélkül a fa használata például csökkenti az erdők nagyságát és az általuk elnyelt szén-dioxid mennyiségét, míg a beton előállítása maga is emisszióval jár. A ház ráadásul az élővilág elől vesz el értékes földterületet.
Forduljunk most az illető ebédje felé: tegyük fel, hogy húst fogyaszt zöldségkörettel. Ahhoz, hogy az étel eljusson a tányérjára, mindenekelőtt valahol meg kellett termelni: a húst adó állatot egy, szintén a természet elől helyet foglaló farmon takarmányozták, valamint itatták; de a zöldségnek is megvan a maga víz- és földigénye, sőt növényvédő szerekre is szüksége lehet.
A már levágott állat, illetve betakarított zöldség aztán előbb feldolgozóüzemekbe, majd boltokba jut el, az út pedig gyakran határokon át, hosszan vezet, ami ismételten kibocsátást eredményez. A csomagolás létrehozása során ráadásul további üvegházgázok keletkeznek, hogy aztán a csomagolást egyszeri használat után a szemetesbe dobjuk. Onnan a hulladéklerakóba, rosszabb esetben közvetlenül a környezetbe kerül, ahol akár több száz évig is fennmaradhat. A sütés és a főzés révén további emissziót okozunk, a maradékot pedig sokszor egyszerűen kidobjuk.
Végezetül, főhősünkön olyan ruha van, amelyet távoli régiókból, mondjuk Ázsiából hoztak be. Ez azt jelenti, hogy az import további emissziót okozott, de maga a gyártás is megterhelte a környezetet. A ruhaipar közvetve és közvetlenül szintén nagy területeket foglal el – a növényi és állati eredetű alapanyagokhoz például újabb földekre van szükség –, de rengeteg vizet, vegyszert és egyéb anyagot is használ, és még a hulladékmennyiséget is növeli.
A fentiekből talán már sejthető: egyetlen ember mindennapi élete is komoly áldozatokat követel a természettől. Nagy általánosságban elmondható, hogy a fejlett országok, így hazánk lakói a komfortos életmódjuk miatt nagyobb ökológiai lábnyomot hagynak, jó hír viszont, hogy éppen kedvező helyzetünkből adódóan rengeteg lehetőségünk van arra, hogy segítsünk a bolygón. Tudatos vásárlással, hulladékgazdálkodással és energiahasználattal például már önmagában sokat tehetünk azért, hogy a Föld kicsit fellélegezzen.
