Párját ritkító esőzések sújtották Belgiumot, Hollandiát és Németország nyugati területeit a múlt héten, két-háromszáz milliméternyi eső, vagyis bő kéthavi csapadékmennyiség zúdult le 36 óra alatt, pusztító villámáradásokat okozva. A víz autókat sodort el, házakat döntött romba, a hírek több mint 150 halálos áldozatról szólnak.
Az ítéletidő okát a klímaváltozás hatására átalakuló időjárásban kereshetjük, ami ritkán látott szélsőségeket képes produkálni. A meridionális áramlásnak köszönhetően ugyanis:
– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus, a Kiderül.hu munkatársa.
Gondoljunk vissza az elmúlt szűk egy hónapra. A 35-40 fokos tikkasztó hőhullámokat csak ritkán zavarta meg egy-egy hidegfront, ráadásul ezek még valódi felfrissülést sem hoztak: elenyésző volt a csapadék mennyisége és a hőmérséklet is 30 fok körüli értéken maradt. Mindezt egy kiterjedt anticiklon okozta, amely forró, szaharai levegőt áramoltatott térségünk fölé, és annyira stabil volt, hogy egyetlen nyugatról érkező front sem tudta tartósabban kimozdítani.
Felhőszakadás a színültig telt talajra
Nyugat-Európában is három héttel korábbra datálódnak az előzmények. Míg nálunk az anticiklon terpeszkedett, főttünk a saját levünkben, ott egy sekély ciklon vert tanyát és futószalagon, pontosabban hullámokban szállította a csapadékot. Az első két hullámtól a talaj telítődött, megtelt vízzel, mint egy nedves szivacs.
Erre jött a harmadik, és szerencsétlen módon a legkiadósabb esőkkel járó csapadékzóna, iszonyatos mennyiségű vízzel szórta meg az amúgy is már „csordultig” telt területet. Ez okozta a villámáradásokat a hegyvidékeken és dombságokon, a patakok őrjöngő áradattá változtak.
A rohanó víz a folyókon keresztül haladt a tenger felé, így azok is kiléptek a medrükből. A végeredmény pedig az ismert tragikus eseménysor lett – a világ legfejlettebb országai gyakorlatilag tehetetlenül álltak a természet tombolása előtt.
Magyarországon is történt már ilyen
Hasonló időjárási helyzet Magyarországon is kialakulhat, sőt volt is már ilyenben részünk nem egyszer, ám a földrajzi adottságok okán a villámárvizek nálunk nem vezetnek ekkora romboláshoz, persze hatásukat nem szabad lebecsülni.
Hazánk alapvetően alföldi ország, a síkvidéken hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű csapadék nem okoz villámáradást. »Legfeljebb« a pincék, aluljárók telnek meg vízzel, mélyebben fekvő utak, területek válnak járhatatlanná
– fogalmaz a meteorológus, majd kiemeli: hegyes, dombos vidékeinken már egészen más a helyzet.
A völgyekben, vízmosásokon lefutó hatalmas mennyiségű esővíz nálunk is bármikor okozhat, sőt a múltban okozott is tragédiákat onnantól kezdve, hogy valakit elragad a kert mögötti csatornában hömpölygő víz egészen az 2005-ös villámáradásig, ahol a medréből kitörő Kövicses-patak szinte elmosta Mátrakeresztest.
A legtöbb villámáradás az eddigi legcsapadékosabb évben, 2010-ben történt, a vörösiszap-katasztrófa esetén is egy ilyen áradás tarolt le több falut, de ott a villámárvíz gátszakadásból eredt. Hazánkban egyébként jellemzően a Bükkben, a Mátrában és a Villányi-hegységben van a legnagyobb esélye villámáradások kialakulásának.
Nem lesz árvíz
Több fórumon is megjelent, hogy a nyugat-európai nagy esőzések és áradások folyományaként Magyarországon is hatalmas árhullám várható. A Duna vízszintje valóban emelkedik, de „hatalmas” áradástól nem kell tartani – itt található az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatása.
Annak is megvan a maga fizikája, hogy a Németországban a Dunába ömlő rengeteg víz Budapesten a rakpart szintje alatt marad. A gyors lefutású árhullámokat úgy képzeljük el, mint mikor kiöntünk a földre egy vödör vizet: a folyadéktömeg középtájt feltorlódik, míg az „eleje” gyorsan szétfolyik.
A megnövekedett víztömeg esetünkben úgy működik, mintha megnöveltük volna a folyómeder esését. A víz felgyorsul, és ha nincs tartósabb utánpótlása, a tömege hamar „kifut alóla, ellaposodik az árhulllám” – ez történik most a Dunán, hazánkban ezért nem lesz nagy áradás.
Klímaváltozás és állóhullámok
És hogyan kapcsolódik mindehhez a klímaváltozás? Ahogy már fent is említettük, az extrém helyzeteket fenntartó vagy ismétlő állóhullámok révén. Ebben a cikkben részletesen leírtuk, miről is van szó, most csak a lényeget emeljük ki.
Az Atlanti-óceánon futó Golf-áramlás egyik legfőbb szerepe az északi hideg és a déli meleg közti energiakülönbség fokozatos kiegyenlítése. Ám az utóbbi évtizedekben – ugyancsak a klímaváltozás következményeként – az áramlás vízhozama csaknem felével csökkent, az így kieső „hőkiegyenlítés” pedig a légkörre hárul.
Csakhogy a levegő egységnyi térfogatra vonatkozó fajhője 1300-szor kisebb, mint a vízé, ezért a légkörnek az eddigieknél lényegesen több energia kiegyenlítését kell megoldania az Északi-sark és a Ráktérítő között, amely tartós meridionalitás kialakulásához vezet.
A meteorológiában mindez megdöbbentően stabil anticiklonok (blocking) és ciklonok kialakulásában, óriási impulzuskülönbségekben és meglepő légnyomási adatokban ölt testet. Laikusként pedig azt érzékeljük, hogy az állóhullámok révén hónapokra beleragadhatunk extrém időjárási helyzetekbe, mint például a hosszú hőségperiódusok, vagy a szűnni nem akaró esők.
