Nagyvilág

„Ez horror. Nem tud mást tenni az ember, mint sírni”

Handout / Bezirksregierung Köln / AFP
Handout / Bezirksregierung Köln / AFP
Történelmi méretű árvíz sújtja Németország nyugati részét, de súlyos a helyzet Hollandiában és Belgiumban is. Egész települések kerültek víz alá, csak Németországban legalább százan haltak meg, de sokakat eltűntként tartanak nyilván. A politikusok szerint egyértelmű, hogy a katasztrófa oka a klímaváltozás.

Az egész ház megingott. Ha összedőlt volna, biztosan nem éljük túl

– nyilatkozta a Zeit német lapnak Roland Böhm, aki – a két gyerekével és az édesanyjával együtt – 13 órát töltött egy tetőteraszon, miután az Altenahr-Altenburg nevű települést elöntötte az árvíz. Az általában sekély Ahr folyó az utóbbi időszak heves esőzései után hömpölygő áradattá változott, autókat, lakókocsikat sodort el, elmosta a vasúti síneket és fákat szakított ki. Böhmék házában nem sokkal sötétedés után öntötte el a földszintet a víz, ezután menekültek fel a tetőre, majd onnan a szomszéd tetőteraszára. Nem volt náluk semmi más, csak a rajtuk lévő ruha meg egy pár üveg kóla és ásványvíz.

Egyszerűen eltűnt a talaj

Ők azonban még szerencsésnek mondhatják magukat, mert Rajna-vidék-Pfalz tartományban, ahol Altenahr-Altenburg is található, a katasztrófában elhunytak száma hatvanra emelkedett. Mint a Zeit írja, a mostani az Eifel-régió legsúlyosabb árvízkatasztrófája, és a feltételezések szerint ez volt a legnagyobb esősáv, amelyet valaha megfigyeltek Németországban.

A Kölntől délnyugatra található Erfstadt-Blessemről egészen drámai képeket közölt a helyi kormányhivatal. A településen nagyon gyorsan és erőteljesen mosta alá a víz a házakat, amelyek egy része teljesen vagy részben összedőlt, halálos áldozatokat követelve. Amint az alábbi képeken látszik, egyes helyeken gyakorlatilag eltűnt a talaj.

A WDR péntek délelőtti tudósítása szerint folyamatosan érkeznek a segélykérő hívások Erfstadtból olyan emberektől, akik a városkában rekedtek, és akkor sem akarták elhagyni a házaikat – vagy visszatértek oda –, miután a települést katasztrófa sújtotta területté nyilvánították. A mentőalakulatok nem mindenkihez jutnak el a csónakokkal, és az éjszaka a helikopterek sem tudtak dolgozni. Cikkünk megírásáig 55 embert mentettek ki Erfstadtból, további 15 ember a házában ragadt. Halottakról egyelőre nem érkezett hír, de a hatóságok arra kérnek mindenkit, ne térjenek vissza az elárasztott házaikba, mert életveszélyes.

Ez horror

A német lapok tele vannak drámai beszámolókkal. A Zeit például arról is írt, hogy a már bemutatott Altenahr-Altenburg település egy másik házában a 29 éves Melinda úgy mentette meg saját magát és a szüleit a villámgyorsan emelkedő árvíztől, hogy miután felmenekültek a padlásra, az egyetemista lány belülről kirúgott több cserepet, és így ki tudtak mászni a tetőre. A család végül egy magasabban fekvő közúti alagútban lelt menedéket, ahova a mentőalakulatok helikopterrel szállítják a túlélőket.

Az biztos, hogy a péntek déli állás szerint csak Németországban több mint 100-an haltak meg az esőzések és az áradások miatt, de azt nem tudni, hogy mi lesz a végső létszám. Ahogy húzódik vissza a víz, a mentőalakulatok folyamatosan holttesteket találnak, Sinzigben például tizenketten haltak meg egy olyan intézményben, ahol súlyos fogyatékossággal élő embereket látnak el. A beszámolók szerint, miután az Ahr folyó szerdáról csütörtökre virradóra gyorsan megáradt, elöntötte a szociális otthon földszintjét, és az ott lakók nem tudtak kimenekülni.

Rajna-vidék-Pfalz mellett Észak-Rajna-Vesztfália tartományban is veszélyhelyzet van érvényben, de nagyon súlyos a helyzet Hollandiában és Belgiumban is. A belga hatóságok eddig kilenc halottról számoltak be. A Rajna-vidék miniszterelnöke, Malu Dreyer, így foglalta össze a jelenlegi helyzetet:

Ez horror. Nem tud mást tenni az ember, mint sírni.

Az áldozatok pontos számát most még megbecsülni sem tudják. Péntek reggel még több mint ezer embert tartottak nyilván eltűntként, ennek azonban az is az oka, hogy sok helyen nem működik sem a vezetékes, sem a mobiltelefon-hálózat, ezért nem tudják elérni az érintetteket. Az eltűntek száma a halottakéhoz hasonlóan folyamatosan változik, ahogy helyreáll majd a telefonszolgáltatás, és ahogy halad a mentés, és remélhetőleg minél többen kerülnek elő majd élve.

SEBASTIEN BOZON / AFP

Folyamatos a tájékoztatás

Van, ahol már javul a helyzet, és az emberek visszamehetnek a házaikba: Leverkusenben pénteken elkezdődtek a helyreállítási munkálatok, de még mintegy 1200 háztartásban nem volt áram, mert sok helyen még nem tudták kiszivattyúzni a pincékből a vizet. Akad olyan hely is, ahol viszonylag könnyen átvészelték a katasztrófát. Egy olvasónk, Balázs Düsseldorfban él, ahol szintén megemelkedett két patak, és az egyik városrészen a 20–30 centis vízben csónakokkal segítenek a lakosoknak a hatóságok, de a város legnagyobb részén a csatorna el tudta vezetni a vizet.

Balázs beszámolt arról is, hogy folyamatosan kapja az értesítéseket a NINA nevű telefonos alkalmazásra, így nyomon tudja követni a helyzet alakulását. Egy csütörtök esti üzenetben például az állt, hogy az Ostpark nevű városrészben már megszűnt az árvíz, de az alacsonyabban fekvő területeken még lehetnek belvizes részek. Az üzenethez egy térképet is mellékeltek arról, hogy éppen melyik városrész van víz alatt, megadták egy napközben hívható forródrót számát is, illetve egy címet, ahol személyesen lehet információt vagy segítséget kérni.

Arra a kérdésünkre, hogy az ott élők mennyire érzik katasztrofálisnak a helyzetet és mennyire félnek attól, hogy ez mostantól általános lesz, Balázs azt mondta: nehéz erre válaszolni. Akikkel ő beszélt, egyelőre arra figyelnek, hogy mi történt, és hogyan zajlik a mentés, illetve a kárelhárítás.

Hogyan tovább?

A Zeit beszámolója szerint a túlélők egy része örömében sírt, hogy életben van, egy részük viszont azért, mert mindenét elvesztette. Voltak, akik kénytelenek voltak hátrahagyni a háziállataikat, nekik egy kis megnyugvást jelenthet, hogy Trierben például a tűzoltók elkezdték kimenteni a házakban rekedt kutyákat, macskákat és más háziállatokat. Malu Dreyer tartományi miniszterelnök a mentőakcióval kapcsolatban azt mondta: fontos, hogy az emberek lássák, a kormányzat és a hatóságok gondoskodnak a személyes dolgaikról is.

Az érintett tartományok vezetése és a szövetségi német kormány is azon dolgozik, hogy minél előbb és minél könnyebben elkezdjék a pénzügyi segítség folyósítását. Horst Seehofer belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy akár már szerdán a kormány elé terjesztheti a javaslatát a segélycsomagról. Részleteket egyelőre nem árult el, ameddig nem kap pontos képet a károkról, de arról biztosította a közvéleményt, hogy jelentős összegről lesz szó.

Amíg ez megérkezik, addig a lakosság tagjai egymásnak próbálnak segíteni. A Facebookon több olyan csoport is szerveződött, ahol szállást, bútorokat, háztartási eszközöket ajánlanak fel az emberek, vagy azt, hogy ideiglenesen befogadják a fedél nélkül maradt háziállatokat. Az előrejelzések szerint a Bernd nevű ciklon, amely az özönvízszerű esőzéseket okozta, folyamatosan lecsillapodik, és ugyan pénteken és szombaton még előfordulhatnak helyenként záporok, nagyobb mennyiségű esőre az árvízzel sújtott területeknek csak a délnyugati részén lehet számítani, az esőfelhők pedig átsodródnak az Alpok felé.

Eközben egyre többen beszélnek arról, hogy a mostani természeti katasztrófa oka a klímaváltozásban keresendő. Malu Dreyer kijelentette:

Aki még mindig nem érti, hogy a klímaváltozásnak következményei vannak, azon nem lehet segíteni.

Dreyer hozzátette, ez a mostani esőzés olyan szinten túlszárnyalt minden elképzelést, hogy egyszerűen nem lehetett ellene védekezni. Ezért minél nagyobb hangsúlyt kell fektetni a klímavédelemre – ezt sürgeti Svenja Schulze szövetségi környezetvédelmi miniszter is, aki szerint a mostani helyzet egyértelműen bizonyítja, hogy Németországba megérkezett a klímaváltozás.

Bár ők ketten a baloldali SPD politikusai, de ez a következtetés átível a politikai árkokon is. Horst Seehofer például, aki a CSU (Bajor Keresztényszocialista Unió) tagja, a Spiegelnek adott interjújában kijelentette:

Senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy ez a katasztrófa összefügg a klímaváltozással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik