A második világháború háborús bűnöseinek felelősségre vonása nem ért véget 1946-ban a náci főbűnösök ügyének tárgyalásával, hanem utána még egészen 1949-ig eltartott. Összesen tizenhárom pert folytattak le, melyekben a Harmadik Birodalomban prominens szerepet betöltő orvosoktól jogászokon át üzletemberekig még számos további vádlott ügyét is tárgyalták. Ezek közül az egyik legnagyobb visszhangot az Einsatzgruppe-per keltette, melyben a kifejezetten a megszállt területeken az SS irányítása alatt működő halálosztagok parancsnokainak ügyeit tárgyalták. A per főügyésze egy magyar zsidó származású fiatal jogász, Ben Ferencz volt, aki mindössze 27 évesen kapta meg ezt a feladatot.
Hihetetlennek tűnhet, de Ben Ferencz még ma is él, 101 éves, és egészen a közelmúltig folyamatosan dolgozott, pályája korántsem zárult le a nürnbergi perekkel. Később holokauszt-túlélők kártalanításában játszott fontos szerepet, majd a Nemzetközi Büntetőbíróság létrehozásának egyik legfőbb támogatója lett: számos könyvvel, vitairattal, újságcikkel sürgette a cél elérését (a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság 2002 óta végzi a népirtással, emberiesség elleni bűncselekményekkel, háborús bűncselekményekkel és az agresszió bűntettével gyanúsított egyének felelősségre vonását). Időközben Ferencz szembekerült az amerikai kormánnyal is, amikor síkra szállt a mellett, hogy a vietnámi háború miatt az USA vezetőit is a vádlottak padjára kellene ültetni. Később azt is megtapasztalhatta, hogy pont az Egyesült Államok nem csatlakozott a hágai Nemzetközi Büntetőbírósághoz, illetve Oszama Bin-Laden agyonlövése miatt nyíltan bírálta az Obama-vezetést is.
Nem sok olyan, még élő tanúja van a 20. század történelmének, aki maga is részt vett a történelem alakításában. Nekünk pedig külön plusz, hogy egy olyan emberről van szó, aki a Nagybányához közeli Nagysomkúton született, és beszél magyarul is, noha nem volt még egyéves sem, amikor családja kivándorolt New York Hell’s Kitchen nevű, bevándorlók lakta negyedébe. Ferencz már ott járt iskolába, a Harvardon végezte jogi tanulmányait, majd jelentkezett az amerikai hadseregbe, és részt vett Franciaország felszabadításában. A háború utolsó hónapjaiban már a háborús bűnösök ügyeinek dokumentálásával foglalkozott, és jelen volt több koncentrációs tábor felszabadításánál is. Vagyis fiatalon elkötelezte magát az ügy mellett, ami az egész életét végig kísérte. Ben Ferenczre a média is csak idős korában figyelt fel igazán, az utóbbi években két dokumentumfilm is készült róla, de magyarul is csak tavaly jelent meg róla az első könyv.
Ez Philipp Gut svájci újságíró Ítélet a gonosz felett című könyve, melyben a szerző a Ferencz-cel folytatott beszélgetései alapján írta meg annak alapos élettörténetét. Sajnos Ben Ferencz ma már nem ad interjúkat (néhány éve beszélt a magyar sajtónak is), de Philipp Gut szerencsére a rendelkezésünkre állt, és válaszolt a kérdéseinkre. Válaszaiból kirajzolódhat Ben Ferencz életművének jelentősége.
Hogyan ismerkedett meg Ben Ferencz-cel, és milyen embernek találta őt?
Eredetileg egy folyóiratba készülő interjú miatt találkoztam Ben Ferencz-cel. Liechtenstein volt külügyminisztere hozott össze bennünket, aki Ben Ferenczet az ENSZ-nél töltött idejéből ismerte. Ben és én kezdettől fogva jól kijöttünk. Lenyűgözött az energiája, kristálytiszta elméje, humora és a varázsa. Bátor ember, aki a küldetését tűzön-vízen keresztül is teljesíti. Beszélgetésünk során hirtelen azt mondta, hogy már majdnem elég anyagom van egy egész könyvhöz. Ez persze túlzás volt, de a gondolat nem hagyott utána nyugodni. Neki pedig tetszett a róla szóló cikkem, és emiatt megbízott bennem. Kevés olyan tanúja él még a 20. századnak, aki annyit tapasztalt volna, mint Ben Ferencz. Szóval ugrottam a lehetőségre, hogy elmondhassam ennek a rendkívüli életnek a hihetetlen történetét.
Mennyire fontos Ben Ferencz szerepe a Nemzetközi Büntetőbíróság történetében?
Nagyon fontos szerepet játszott. Már a második világháború utáni nürnbergi perek idején is az volt a célja, hogy egy állandó Nemzetközi Büntetőbíróságot hozzon létre. Meg kellett szüntetni a nemzetközi kapcsolatok anarchiáját. A főbb politikai és katonai bűnözőket bíróság elé kellett állítani. Ezért dolgozott és dolgozik egész életében, előszeretettel hívja „a babájának” a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságot.
Ön szerint melyik eset mutatja a leginkább Ferencz munkájának jelentőségét?
A nürnbergi Einsatzgruppe-per a legimpozánsabb teljesítménye. Ez volt Ben első bírósági ügye, amikor még mindössze 27 éves volt! Ennek ellenére rendkívül nagy kedvvel és sikeresen vitte végig a legnagyobb náci bűnözők és SS-tábornokok tárgyalását. De mindenekelőtt már 1947/48-ban megalapozta az új nemzetközi büntető igazságszolgáltatási rendszer alapjait. Ő volt az is, aki elsőként vezette be a jogi gyakorlatba a „népirtás” kifejezést. Ha ma politikai tömeggyilkosok ellen büntetőeljárást folytatnak szerte a világon, az az ő érdeme is.
Az, hogy később Ben Ferencz és egy másik egykori nürnbergi főügyész, Telford Taylor is szembekerült az amerikai kormánnyal a vietnámi háború miatt, nem helyezi más megvilágításba a nürnbergi pereket?
Ez azt mutatja, hogy Nürnberg elvei tovább éltek. És ez alól az igazságosság alól nem lehet felmentést adni még a demokratikus szuperhatalom USA esetében sem.
A könyvben szó van arról, hogy a munka, amelyet Ben végzett, sok ellenséget is szerzett számára. Tud-e konkrét esetről, amikor veszélyben volt?
Igen, a törvények és az igazságosság iránti megalkuvás nélküli elkötelezettsége sok nagy hatalmú ellenséget szerzett számára. Ettől nem ijedt meg. Különösen veszélyes volt a helyzete Németországban a háború után. A légkör forró volt, és Ben attól tartott, hogy a náci korszak tömeggyilkosaival bármikor találkozhat egy villamoson vagy egy vonaton.
Ben Ferencz személyesen találkozott sok háborús bűnössel. Mit gondol, voltak-e olyan emberek, akikről esetleg megváltozott a véleménye a találkozás eredményeként?
Nem. Ez a kutatásom egyik legmegdöbbentőbb megállapítása: a Ben által bíróság elé állított tömeggyilkosok egyike sem mutatott semmilyen belátást, megbánást vagy együttérzést az áldozatok iránt. A hitleri birodalom bukása után is igazolva látták a tetteiket. Számukra a parancsok parancsok voltak, és a védtelen férfiak, nők és gyermekek meggyilkolása „háborús szükségszerűség” volt.
Németország példamutatóan volt képes szembenézni náci múltjával. A könyve alapján azonban sokáig nem ez volt a helyzet. Mikor kezdett megváltozni a németek hozzáállása a múltjukkal kapcsolatban?
Évtizedekbe telt, mire a tudatukban megjelent, hogy milyen jogtalanságok történtek, és a németek szembe kezdtek nézni múltjuk sötét oldalaival. A náci bűnözők minden korai perét nemzetközi vagy amerikai bíróságok folytatták le, a széles tömegek pedig egészen az 1960-as évekig továbbra is szolidaritást mutattak a gyilkosokkal. A frankfurti Auschwitz-tárgyalások lassan, de tényleg nagyon lassan, bizonyos változásokat hoztak 1963-tól kezdődően. A valóság észleléséhez egy új generációra volt szükség totalitárius agymosás nélkül.
Mesélne arról, hogyan került Ben Ferencz egy platformra Robert McNamarával, akit Lyndon B. Johnson védelmi minisztereként háborús bűnösként korábban bíróság elé állított volna?
Ez egy nagyon érdekes anekdota. Ben Ferencz fáradhatatlanul írta a könyveket, cikkeket és leveleket, hogy előmozdítsa a háború nélküli világ nagy ügyét. Robert McNamara is észrevette ezt, és lenyűgözte Ben, akinek a nemzetközi büntetőbíróság melletti érvei értelmesek voltak számára. 2000 őszén egy napon McNamara felhívta Bent, és felkérte, hogy írjanak közösen egy cikket a New York Timesba. A téma az volt, hogy felszólítanák az Egyesült Államokat, csatlakozzon a Nemzetközi Büntetőbírósághoz. Ben meglepődött ezen a váratlan kérésen, de végül együtt publikálták a cikket, amely nagy figyelmet kapott. Bill Clinton elnök asztalán a csatlakozáspárti levelekből álló halomnak a tetején volt. [Clinton el is indította a csatlakozási folyamatot, ám utóda, George W. Bush visszavonta a döntést.]
Milyen jövőt jeleznek az elmúlt évek populista/nacionalista tendenciái a Nemzetközi Büntetőbíróság számára?
A Nemzetközi Büntetőbíróság nagy eredmény, de sok problémával küzd. Az egyik az, hogy az USA, amely eredetileg a mozgatórugója volt, nem fogadja el. A bíróság akkor szerezhet hitelességet, ha következetesen büntetőeljárást folytat az emberiség elleni bűncselekmények és a háborús bűncselekmények ellen, függetlenül attól, hogy hol történnek. A törvény előtt nem lehet egyenlőtlenség.
