Gazdaság

Szinte biztos, hogy sokaknak folytatódni fog a törlesztési moratórium kissé másként

A kormány a Magyar Nemzeti Bank javaslatát elfogadva március közepén bevezette a hiteltörlesztési moratóriumot, így idén év végéig nem kell fizetni a felvett banki hitelek, gyorskölcsönök törlesztőrészleteit. (Aki akarja, az persze fizetheti.) Az elmúlt hetekben szállingóztak a hírek, hogy vajon év végén véget ér-e a könnyítés, vagy lesznek, akik maradhatnak benne. Úgy fest, bizonyos csoportok számára folytatódni fog – legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy már nyilvánosan is fel meri vállalni egy jegybanki vezető ezt a tervet. Persze a döntés a kormányé, de nagyobb az esélye annak, hogy megfogadja a Matolcsy György vezette jegybank ajánlását. Már csak azért is, mert vannak jó páran, akiknek bizony gondot okozna a törlesztés, hiszen elveszítették munkahelyüket vagy lényegesen csökkent a család bevétele.

A moratóriummal élő ügyfelek 10-15 százaléka, 160-240 ezer háztartási adós lehet sérülékeny a jövedelmi helyzet és a munkarő-piaci státusz változása, a moratórium nélkül várhatóan fellépő fizetési nehézségek alapján – mondta Fábián Gergely, az MNB ügyvezető igazgatója a Portfolio.hu konferenciáján.

„Jelenleg a fennálló jogosult hitelállomány 40-50 százaléka van (darabszám alapján 50 százaléknál is több) a moratóriumban.”

„Több országban már lejárt a fizetési moratórium, ahol hosszabbítások voltak, azok jellemzően már csak egy szűkebb kör számára tették lehetővé a törlesztés felfüggesztését.”

Az MNB szerint a fizetési moratórium lejárta után egy célzott, sérülékeny adósokra fókuszáló megoldás javasolt. Fontos szerintük, hogy átlátható és egyszerűen igényelhető, átmeneti és ösztönző (az erkölcsi kockázatokat minimalizáló) megoldás jöjjön. Ilyen lehet a kamatfizetési kötelezettség fenntartása vagy a teljes törlesztések ütemezett visszavezetése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik