Élet-Stílus

Kóros szeretethiány, hazudozás: a Münchhausen-szindróma

Mire nem képes egy ember a szeretetért? Még arra is, hogy betegnek hazudja magát, csakhogy minél jobban figyeljenek rá.

Kevés híján kétszáz éve, 1720. május 11-én született a német Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen báró, aki katonatársainak mesélt. Elképesztő kalandjairól, szórakoztató, de a valóságtól igencsak távol álló elbeszéléseiről vált híressé. A braunschweigi fejedelem mellett szolgált, a törökök és a svédek elleni háborúkban kapitányi rangig emelkedett, majd miután kegyvesztettként befejezte katonatiszti pályafutását, Rigában illetve hannoveri birtokán élt.

A csodás történeteket táborhelyeken mesélte katona- és vadásztársainak, akik elképesztő fantáziáját, nagyotmondását rendkívül szórakoztatónak találhatták. Az elbeszélések egy része biztosan tőle származik, de az idők során ki is egészülhetett egyéb forrásból származó, szájról szájra járó legendákkal, például a félbevágott ló esetével, amelynek eleje-hátulja külön életet kezdett élni (még maguknak a Münchhausen-meséknek a története is kalandos, hiszen például zugkiadásban, Angliában jelentek meg először, úgy kellett németre fordítani az első kiadást, hogy a német katonatiszt hazájában is eljuthasson az olvasókhoz).

Münchhausen egyik legismertebb kalandja szerint magát ágyúgolyóra kötözve jutott el az ellenfél táborába, majd az ellenség egy viszonzásként kilőtt lövegével tért vissza övéihez. Egy másik hőstette pedig, ami szerint egy alkalommal a saját hajánál fogva húzta ki magát a mocsárból, az önmagukon mindig segíteni képes, örök optimista emberek jelképe lett.

Drámai betegtörténetek, bonyolult kórelőzmények

A szórakoztató báró idősebb, érettebb korában valószínűleg már maga sem örült annak, hogy a nevéhez elválaszthatatlanul hozzákapcsolódott a hazugság, a lódítás fogalma. Mára pedig egy nagyon nehezen felismerhető, rejtélyes pszichiátriai betegséget is róla neveztek el. A Münchausen-szindróma(MS) egy olyan, ritka neurózis, amelyben a beteg bonyolult kórtörténeteket talál ki magának, betegségek tüneteit fedezi fel magán, sőt produkálja is ezeket.

Adott esetben kórházi és egyéb kezelések hosszú sora áll mögötte, eredmény nélkül. A szimulánsoktól leginkább az különbözteti meg az MS-ben érintetteket, hogy nem anyagi vagy egzisztenciális hasznot remél mindebből, hanem kizárólag a környezete, a családja figyelmét szeretné magára vonni, szeretetét kicsikarni. Hipochondereknek sem nevezhetők, hiszen amíg a hipochondereket éppen a betegségektől való félelmük mozgatja, amikor egyes betegségek tüneteit felfedezni vélik magukon, addig az MS-ben érintettek keresik ezeket, szinte sóvárognak utánuk, annyira, hogy még önmaguk megbetegítésére, öncsonkításra is képesek a tünetek előidézése érdekében.

Előfordul, hogy hónapokat töltenek kórházban, vizsgálatoknak, sőt, jelentős beavatkozásoknak, műtéteknek is alávetik magukat az eleinte csak képzelt, majd egyre inkább előidézett betegségük kezelése érdekében. Az MS betegek általában szívesen foglalkoznak orvostudománnyal, jelentős tudást is szereznek. Ez is segíti őket abban, hogy képesek hosszabb távon is megtéveszteni környezetüket, sőt, orvosaikat is. A diagnózist nehezíti az előadott, bonyolult kórelőzmény, a változatos testi tünetekre, görcsökre, fájdalmakra stb. való hivatkozás és az is, hogy nemegyszer váltogatják a kezelőorvosaikat, sőt még a kórházat vagy szakrendelőt is, ahol a kivizsgálásukat végzik.

Ha kíváncsi arra, hogy kapcsolódik a betegséghez a kóros szeretethiány, akkor kattintson ide.

Forrás:

Kóros szeretethiány, hazudás: a Münchhausen-szindróma (Házipatika)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik