Nagyvilág

Kivitelezhetetlen a beutazókra vonatkozó kéthetes karantén – állítják a brit szállodások

Néhány napja jelentették be az új rendszert, miszerint az Egyesült Királyságba beutazó összes személynek kéthetes karanténba kellene vonulnia. A turisztikai iparág hevesen tiltakozik a június 8-tól életbe lépő szabályozás ellen. Boris Johnson miniszterelnök azonban kitart mellette, legalábbis három hétig, utána jöhetne az egyezkedés az egyes országokkal.

Az Egyesült Királyságban május 22-én nyilvánosságra hozott terv miatt több mint 70 befolyásos cégvezető írt Priti Patel belügyminiszternek az intézkedés azonnali visszavonást sürgetve. Szerintük a szabályozás nem egyszerűen hátrányosan érinti az idegenforgalom újraindulását, valójában kivitelezhetetlen is – számol be az Independent.

A kampány aláírói között szerepel az összes top szálloda, köztük például a Savoy, a Ritz és a Corinthia.

A kötelező karantén az utolsó dolog, amire a turizmusnak most szüksége van. Megakadályozza a külföldieket abban, hogy az Egyesült Királyságba látogassanak, a saját állampolgárainkat pedig abban, hogy külföldre menjenek. E mellett azt is eredményezheti, hogy más országok a brit látogatókkal szemben hasonló követelményeket támasszanak, ahogyan azt Franciaország már jelezte is

– írják. Felhánytorgatják azt is, hogy bezzeg amikor az emberek sürgették a szigorúbb karantén intézkedéseket, nem történt semmi, szabadon be lehetett repülni a fertőzött országokból.

Egyébként az ilyen típusú intézkedések a WHO és a brit egészségügyi minisztérium ajánlása szerint is a járvány korai szakaszában voltak javasoltak.

Vannak, akik máris a szabály majdani kijátszásában gondolkodnak, például a British Airways felajánlotta, hogy a június 8. és 28. közé foglalt jegyeket ingyenesen hajlandó átfoglalni korábbi időpontokra.

Boris Johnson miniszterelnök ugyan elismerte, hogy ez valós probléma, de kitart az általános karanténterv mellett, ami összesen 3 hétig lesz érvényben, utána pedig kétoldalú megállapodásokat szeretne kötni, amelyek révén légi hidakat képeznének a népszerű úti célokat jelentő országok és az Egyesült Királyság között, így ezekben az esetekben nem kéne alkalmazni a kéthetes elkülönítést.

Meg kell egyeznünk a többi érintett országgal, ezzel párhuzamosan újabb eredményeket kell elérnünk a betegség elleni harcban. Egyértelmű bizonyítékokra lesz szükségünk arról, hogy az adott másik ország legalább olyan helyzetben van a járvánnyal szembeni védekezésben, mint mi

– mondta a miniszterelnök.

A világon különben szinte mindenhol alacsonyabb a fertőzöttek aránya és a halálos esetek száma, mint az Egyesült Királyságban. A munkáspárt egyetért a karanténról szóló tervvel.

Kiemelt kép: A londoni Picadillyn levő Ritz szálloda. MTI/EPA/Geoff Caddick

Ajánlott videó

Olvasói sztorik