Kenesei István: A bolondok hajóján
Elszorul az ember szíve, ha az idei felvételi statisztikára pillant. Csaknem 21 ezerrel csökkent tavalyhoz képest a jelentkezők száma, azaz nagyjából 18 százalékkal. Köztük a kisebb és vidéki intézményekben sokkal jobban, mint a nagy tudományegyetemeken, illetve Budapesten, így például a (még teljes) kecskeméti a tavalyihoz képest feleaannyival számolhat, de nem örvendezhet a nyíregyházi, az egri, a kaposvári, a soproni, sőt a gödöllői egyetem sem, ami az új törvényjavaslatok fényében különösen érdekes. Ami a legelkeserítőbb, az a tanárszakokra jelentkezők számának radikális visszaesése, különösen a természettudományi területen, hiszen itt a jövő nemzedékeinek oktatóiról van szó. És akkor még nem tudjuk, milyen további hatása lesz az érettségi friss szabályozásának, azaz hányan fognak visszalépni a maguk, családjuk vagy idős rokonaik megóvása érdekében. Mindezt nem lehet a demográfiára fogni, mert az adott korcsoportok között ennél jóval kisebb a különbség. Akkor hová tűntek a hiányzók?
Petsching Mária Zita: Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?
Átnézve ez év februárjától a Magyar Közlönyökben megjelent kormányzati döntéseket, március 11-ig, a vészhelyzet fennállásának kihirdetéséig, nyomát nem találni a világjárványra való felkészülésnek. Ehelyett folytatódtak a költségvetésen belüli átcsoportosítások, a Maradványelszámolási alapból, a Rendkívüli kormányzati intézkedések alapjából és a Beruházási tartalékalapból, ami simán a tartalékok felélését jelezte – más tételek átcsoportosításain túlmenően. Mire is? Minisztériumok igazgatásai kaptak milliárdokat, a határon túliakról gondoskodó Bethlen Gábor Alapot is rendesen töltögették amellett, hogy mintegy 3,3 milliárd forintot osztogattak szét a világ magyarjainak a Nemzeti Összetartás Évének címe alatt.
Ugyanerre hivatkozva juttattak 7 milliárdot a NER-hez közelálló intézményeknek (Irodalmi Múzeum, Közép- és Kelet-európai Történelmi és Társadalmi Kutatások Közalapítvány, Trianon Múzeum Alapítvány, Veritas Történelmi Kutató Intézet, Nemzeti Színház stb.), amelyektől vélhetően elvárható a megfelelő felkészülés Trianon századik évfordulójára.
A Puskás Aréna ez évi fenntartására is ekkor engedélyeztek 1,9 milliárd forintot a következő indoklással: „A Kormány egyetért azzal, hogy a Puskás Arénának mint a nemzet stadionjának üzemeltetése és működtetése zavartalanul magas szinten történjen” (1049/2020. II.18. Kormányhatározat). Néhány héttel később az Arénát be kellett zárni, úgyhogy az elmaradt rendezvényekkel együtt itt is van megtakarítás. Vajon mi lesz ezekkel a pénzekkel? Biztos, hogy nem tudjuk majd nyomon követni, noha a mi pénzünkről lenne szó.
Olyan döntések születtek, mintha az élet normálisan folyt volna, és semmi veszély nem leselkedett volna rá. Mintha láthatóan a kormánynak nem lett volna más gondja, mint hogy melyik hűbéresének mire mennyit adjon. Így például eldöntötték, hogy a bécsi magyar nagykövetséget majd fel kell újítani, és ennek idei előkészítésére félmilliárdot utaltak ki. Vagy az unión belüli és a harmadik országokban folyó borpromóció támogatására 2 millió eurót folyósítottak, aztán 2023-ig ugyanerre, ugyanebben a körben 12 millió euróra szóló ígérvényt tettek. A Terrorelhárítási Központ műveleti komplexumának megvalósítására ebben az évben 3,5 milliárd forintot szántak, jövőre pedig további 2 milliárdot.
Ladányi János: Az elfelejtett ország és a vírus
Minthogy „rendes munkahely” ilyen térségekben alig van, a járvány kitörésekor legelőször a fent említett települések szürkén és feketén foglalkoztatott lakói váltak munkanélkülivé. Tartalékok nélkül közülük sokan már most is éheznek, és megfelelő szociális segítség híján ez egyre inkább így lesz. Ezért sürgősen szükség lenne a családi pótlék jelentős emelésére, az alapélelmiszerek, gyógyszerek, tisztítószerek önkormányzati segélytámogatására, a közművek kikapcsolásának felfüggesztésére, mindenekelőtt arra, hogy krízistámogatásra kapjanak pénzt az önkormányzatok. Mivel megfelelő mennyiségű eszköz hiányában a leghátrányosabb helyzetű településeken élő gyerekek tekintélyes része nem tud részt venni a kényszerből korábban bevezetett digitális oktatásban, támogatni kellene az érintett iskolákat és családokat, hogy a „koraszülött digitális oktatásból” kimaradó gyerekek ne kényszerüljenek évismétlésre.
Sok helyen már most is a települési szintű válságkezelés apró nyomai mutatkoznak. Ezt tanácsos lenne az államnak a maga sokkal gazdagabb eszköztárával – mindenekelőtt munkahelyek megvédésével és új munkahelyek teremtésével – támogatni ahelyett, hogy a kormányfő az ebben az esetben teljesen abszurd „munka nélkül nincs pénz” szlogennel akadályozná a helyi válságkezelés kibontakozását.
Széky János: A hatalomépítő
Kilencvennégy évesen meghalt Pulai Miklós, a magyar bankszakma egyik legtekintélyesebb, sokak szeretetétől övezett alakja. 1981-ben vagy talán 82 elején találkoztam először a nevével, ez volt az idő, amikor Magyarország az államcsőd szélére került. Az ún. „tájékoztatáspolitika” nem kötötte a nyilvánosság orrára, hogy kivételesen súlyos válság van, és hiába vagyunk büszkék magunkra, nálunk is lehet olyasféle összeomlás, mint a lengyeleknél, ami attól lehet még fájdalmasabb, hogy magasabbról zuhannánk, már ha a „magasság” a jobb életszínvonalat jelenti.
Mondom, a Kádár-rendszer történetének erről a fordulópontjáról a köz nem értesült, nemhogy percről percre nem tudósított a népnek szóló sajtó a drámáról, hanem sehogy. A tévéhíradóban óvodákat adtak át, és a kommentátorok aggódtak Lengyelország miatt, nehogy a „szélsőségesek” valami nagy bajt csináljanak, de hál’ istennek mi nem kerülhetünk ilyen helyzetbe. Az akkori magyar kormány operatív bizottságot (nem törzset) hozott létre a fizetésképtelenség elhárítására úgy, hogy a „fizetésképtelenség” szót ki sem lehetett ejteni a köznép előtt. Ennek a bizottságnak volt egyik vezetője Pulai Miklós, akkor mint a Tervhivatal elnökhelyettese. Akire azért lehetett felfigyelni, mert a többi pártállami funckionáriussal ellentétben emberi arca volt, és emberi nyelven beszélt. A valódi szakértők egyike volt.
Kovács Zoltán: ZTE-Kisvárda 602 néző
Mennyire igazságtalan a teljesítmény nélküli jövedelem hangzatos elutasítása és az egyébként is túlfizetett sportklubok működési hátterének minden körülmények közötti garantálása. Jellemző, hogy míg a nyugat-európai klubok válságterveket dolgoznak ki, jövedelmet csökkentenek, és azon dolgoznak, miként tudnák a kieső bevételeket pótolni, addig hazai sportközgazdászok egybehangzóan állítják, hogy a válság a magyar futballt alig gyengíti majd. Ennek nyilvánvaló oka, hogy a magyar futball piaci bevételei jelentéktelenek az állam által különböző csatornákon befolyatott pénzekhez képest. Idemásolok egy adatsort, az NB I. 19. fordulójának hivatalos nézőszámai: Felcsút–Diósgyőr 785, Kaposvár–Paks 690, a ZTE–Kisvárda 602. Idéztem már, de ha a miniszterelnök kedvenc közegében a nézőszám igazolja vissza a teljesítményt – márpedig mi igazolná erősebben –, akkor mire osztanak itt pénzeket?
Nem futballról van természetesen szó, és nem arról, hogy bárki a futballisták zsebében kotorászna, hanem arról, hogyan érvényesülnek a kormányfő által hangoztatott elvek. Sehogy. Nyilván nem Orbán tehet arról, hogy obszcén szerződéseket kötnek futballklubok és játékosok, de azt a környezetet, amiben ezek létrejöhetnek, a labdarúgás ész nélküli kormányzati támogatása és a mértéktelenül, teljesítménykontroll nélkül beleölt közpénz teszi lehetővé.
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
