A londoni Imperial College professzora, Neil Ferguson vezetésével összeállt szakértői csoport modellszámításokat végzett annak felmérésére, hogy milyen hatással lennének az Egyesült Államokban, illetve Nagy-Britanniában a különféle korlátozó intézkedések az új koronavírus terjedésére, a kórházi kapacitások kihasználtságára és a járvány halálozási mutatóira – írja a Magyar Tudományos Akadémia.
A felhasznált számítógépes modellt a vizsgált országok részletes demográfiai adataira alapozva építették fel, és lényegében egy,
Ebben a szimulált világban engedték szabadjára az új koronavírus modelljét, melynek egészségre gyakorolt hatásait, fertőzőképességét a való világban eddig megismert statisztikai adatok szerint határozták meg.
Csillapítás vagy elfojtás?
A tanulmány legfontosabb kérdésfelvetése az volt, hogy elegendő-e enyhébb kényszerintézkedésekkel csillapítani a járvány lefolyását, vagy nagyobb járulékos megrázkódtatások árán keményebben be kell avatkozni. A mai helyzetben egy magyar olvasónak ez már nem lehet kérdés, azonban Nagy-Britanniában még néhány nappal ezelőtt sem volt egyértelmű, hogyan dönt a kormány, és Fergusonék tanulmánya nagy szerepet játszott abban, hogy végül a szigorúbb intézkedések mellett tette le a voksát.
Az új koronavírusra az eddigi statisztikák szerint az a jellemző, hogy egy olyan társadalomban, ahol nem vezetnek be semmiféle óvintézkedést, egy beteg átlagosan 2,4 embernek adja át a fertőzést. Ezt az értéket jelölik R-rel, a „szabadon eresztett” vírus fertőzőképessége pedig R0=2,4.
A csillapítás (mitigation) azt jelenti, hogy ezt az értéket lejjebb szorítják, de még 1 felett marad, vagyis a fertőzöttek és a fertőzésen átesettek összlétszáma folyamatosan nő, csak lassabb ütemben. Ez nem más, mint a közösségi médiában terjedő „lapítsd le a görbét” (flatten the curve) elgondolás. Röviden: R>1.
Az elfojtás (suppression) azt jelenti, hogy a kényszerintézkedések következtében annyira megritkulnak a fertőzés átadását segítő találkozások, hogy egy beteg átlagosan 1-nél kevesebb embernek adja át a fertőzést. Ennek következtében a fertőzöttek és a fertőzésen átesettek összlétszáma viszonylag gyorsan lecseng. Röviden: R<1.
Lenyeljük a békát?
A kutatók rendkívüli intézkedések egész sorozatát vázolták fel. Az intézkedések első csoportja a társadalom kisebb részét érinti:
- a tüneteket mutató betegek elkülönítése
- a tüneteket mutató beteggel egy háztartásban élők önkéntes karanténja
- a hetvenévesnél idősebbek szociális távolságtartása (a háztartáson kívüli kontaktusok csökkentése)
Az intézkedések második csoportja a teljes társadalmat érinti:
- iskolák, egyetemek bezárása
- szociális távolságtartás a teljes társadalomban (a háztartáson kívüli kontaktusok csökkentése)
Fontos hozzátenni, hogy a szimulált intézkedések definícióinál számítottak arra, hogy egy szabad társadalomban nem lehet minden polgár mellé rendőrt állítani, tehát
A szimulációt lefuttatták ezen intézkedések különféle kombinációival, és elsőként azt vizsgálták, hogy ezek mely kombinációi vezetnek csillapításhoz (R>1), és hol lép át a helyzet elfojtásba (R<1).
Az eredmények azt mutatták, hogy az intézkedések első, a társadalom kisebb részét érintő csoportjának elemei sem önmagukban, sem kombinációikban nem alkalmasak arra, hogy elfojtsák a járvány terjedését, vagyis ezt a bizonyos R értéket 1 alá vigyék le. Ezen még az sem változtat, ha emellett még az iskolákat, egyetemeket is bezárják.
Az igazán rossz hír pedig az, hogy a szimulációk az összes ilyen csillapítási szcenárióban azt mutatták, hogy az egészségügyben rendelkezésre álló intenzív osztályos kapacitásoknak többszörösére lenne szükség a súlyos betegek ellátásához.
Tehát a válasz: igen, le kell nyelni a békát, a szimulációk szerint szükség van a teljes társadalmat érintő, drasztikus intézkedésekre – amilyenek bejelentéséről nap mint nap hallhatunk Magyarországon. A kutatócsoport publikációja számunkra eddig legfeljebb elméleti jelentőséggel bír, és (a helyzethez képest) nyugodtan konstatálhatjuk, hogy
A cikk azonban számunkra is tartogat tanulságokat.
Mikor lesz vége ennek az egésznek?
Ferguson szakirodalmi adatokra támaszkodva azt írja, hogy legkorábban nagyjából egy-másfél év múlva van esély arra, hogy elérhetővé váljon egy hatékony, tömegesen elérhető vakcina. De mit tegyünk addig?
Az elfojtás (R<1) stratégiájának alkalmazásával a szimulációk szerint valóban le lehet szorítani a járvány szintjét az egészségügy ellátóképességeinek határa alá. Azt gondolhatnánk, hogy minden rendben van, elbántunk a vírussal, azonban a helyzet sajnos nem ilyen egyszerű. Mivel az elfojtás stratégiája hatékonyan leszorítja a fertőzöttek számát, a vírus nem fertőz meg nagy tömegeket. Következésképpen nem kezd kialakulni semmiféle nyájimmunitás, amikor a fertőzésen átesettek maguk is lassítani kezdik a terjedést. Vagyis, amint feloldják az intézkedéseket, a lakosság ugyanolyan védtelen lesz a vírussal szemben, amilyen a járvány kitörésének első napján volt.
Mivel az új koronavírus már az egész világon jelen van, és az intézkedések egyike sem 100%-os hatásfokú, nagy optimizmusra vall azt feltételezni, hogy a vírus egyszer csak eltűnik: az utolsó fertőzött is kiheveri, és nem hallunk róla többet. A csillapítás stratégiája mellett érvelők egyik reménysége éppen ez volt: ha a veszélyeztetett csoportok védelme mellett átsöpör a társadalmon a járvány, kialakul a nyájimmunitás, ami lehetővé teszi a hosszú távú, viszonylag zökkenőmentes együttélést az új vírussal, ha már tökéletesen úgysem lehet megszabadulni tőle. Fergusonék modellszámításai azonban azt mutatják, hogy az intézkedések feloldását követően
A kutatócsoport a jelen helyzetben azt az eljárást látja követhetőnek, ha az intenzív osztályokon új koronavírus-fertőzés miatt kezeltek számának alakulása szerint „be- és kikapcsolják” a szélesebb körű rendkívüli intézkedéseket (mint a szociális távolságtartás és az iskolák bezárása). A modellszámítások azt mutatják, hogy ilyen, szélesebb körű rendkívüli intézkedések fenntartására a vakcina elérhetőségéig hátralevő idő nagyjából kétharmadában szükség lehet.
