Élet-Stílus

Agyműtétje alatt végig játszott a hegedűművész

Ha nem bólint rá a kísérleti kezelésre, veleszületett kézremegése a karrierjébe került volna.

„Nem volt más választásom, igent kellett mondanom a műtétre, ha még játszani szerettem volna” – mesélte Roger Frisch az Everydayhealth című műsorban. A minnesotai zenekar első hegedűsének azután került veszélybe a karrierje, hogy a veleszületett kézremegésének tünetei váratlanul súlyosbodtak.

Az úgynevezett esszenciális tremor, amiben Frisch is szenved, a neurológusok szerint azért jön létre, mert az agy mozgásért felelős területei hibás jeleket küldenek. Noha a hegedűművész tünetei elmondása szerint az enyhébbek közé tartoztak, és a napi életét egyáltalán nem befolyásolták, a munkája ennek ellenére komoly veszélybe került. „A hegedülés precíz és finom mozdulatokat igényel, amit már a legenyhébb kézremegés is lehetetlenné tett.”

Mivel a zene az élete, Frisch úgy döntött, kerüljön bármibe, vállalkozik egy kísérleti kezelésre, ami azzal kecsegtetett, hogy kontrollálhatóvá teszi a művész kézremegését. Ehhez a sebésznek először apró elektródákat kellett ültetnie a beteg agyába, amik – ha szükséges – leállítják a hibás jelküldést, megakadályozva ezzel a kézremegést. Csakhogy ahhoz, hogy a módszer beválhasson, a sebészeknek tudniuk kellett, az agy melyik részébe helyezzék az apró eszközöket.

Mivel az agy nem érez fájdalmat, így minden további nélkül megoldható volt, hogy Frisch ébren legyen a beavatkozás alatt. A művészt a sebészek arra kérték, hogy a beavatkozás alatt folyamatosan hegedüljön, mert a vonóra erősített érzékelőkkel figyelhették a kézremegés intenzitását. Amikor a remegés megszűnt, a sebészek pontosan tudhatták, hogy az elektródákat a legjobb helyre ültették be.

A különleges beavatkozás óta csupán néhány hónap telt el, ám Roger Frisch elmondása szerint még ennyi időre sem volt szüksége ahhoz, hogy teljesen meggyógyuljon. „Három héttel a műtétem után már játszottam, egy héttel később pedig újra együtt játszhattam a zenekarral is” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik